Mint minden vonzat esetében, a predikatív vonzatnál is az a helyzet, hogy megjelenésére egy régens ad módot, s tulajdonságait is a régense írja elő. A predikatív vonzat ugyanakkor sajátos vonzat: nem szereplőt, hanem egy szereplőre vonatkoztatható függvényt nevez meg (logikai értelemben tehát predikátum), s ennek következtében szintaktikai tulajdonságai is jelentősen különböznek a többi vonzatétól. A jelentés felől nézve azt a legfontosabb leszögezni, hogy a predikatív vonzat jelenléte sohasem idéz elő szemantikai hiányosságot: bár ő maga csak egy puszta függvényt jelöl, s annak argumentumát nem nevezi meg, a teljes vonzatstruktúra a 6.2.5. alatt említett értelemben szemantikailag mindig teljes. Ezt az biztosítja, hogy predikatív vonzat csak olyan vonzatstruktúrában fordulhat elő, amelyen belül a régensnek egy másik vonzata egyértelműen megadja a predikatív vonzat „alanyaként” értelmezendő szereplőt is. A vonzathelyek kitöltésével kapott nyelvi formának a jelentésében ezért már a teljes tényállást ábrázoló propozíció jelen van, s nem csak annak (a predikatív vonzattal megnevezett) „állítmánya”. A régens lexikai tételében e sajátosságoknak tükröződniük kell. Mindenekelőtt a szemantikai reprezentációnak világossá kell tennie azt, hogy az argumentumhelyek egyike csak olyan függvényt fogadhat be, amelyet kizárólag egy másik megadott argumentumhely kitöltőin értelmezhetünk. A régens szemantikai reprezentációját tehát az a. jelűek helyett a b. formában kell megadnunk: