A hogy törlésének számos esetét már Simonyi Zsigmond: A magyar kötőszók, I–III (Bp. 1881–83) is említi. Az újabb irodalomban Stowell, Tim: Origins of phrase structure (MIT doktori disszertáció, Cambridge, Mass., 1981) ahhoz köti a mondatbevezető törölhetőségét, hogy azt a HKM-et vonzó ige helyesen kormányozza. A mondathatározós HKM-ekről E. Abaffy Erzsébet: Valószínűleg hogy …? Nyr. 100. (1976), 397–8; majd újabban Kontra Miklós: Természetesen, hogy nem hiba — nyelvi változás? in: Balogh L. és Kontra M. (szerk.): Élőnyelvi tanulmányok (Bp. 1990) említést. A korlátozó/nem-korlátozó megkülönböztetés a leíró nyelvtanban is megvan ‘minőségjelzői’, illetve ‘értelmező jelzői mellékmondat’ néven, bár ez nem csupán az itt tárgyalt különbségre vonatkozik. Hadrovics László: A funkcionális magyar mondattan alapjai (Bp., 1969) a tagmondatok közötti ‘szorosabb’ és ‘lazább’ viszonyként említi. Szintaktikai eltéréseket Kenesei István: Mivel egyeztetjük a vonatkozó névmásokat? in: Imre S. (szerk.): A magyar nyelv grammatikája (Bp., 1980) és Alárendelő mondatok a magyarban, NyK. 87. 311–350 (1985) című cikkeiben; intonációsakat Varga László: Szintaktikai szerkezet és intonációs tagolás a magyar mondategészben, ÁNyT XVII., 241–278 (1989) c. tanulmányában mutatott be. A mondatra utaló vonatkoztatás vitáját l. a Magyar Nyelvőr 1964–65-ös évfolyamában (Kollányi Teréz: Az egész mondatra vonatkozó ami kérdéséhez, Nyr. 88., 17–21 (1964); Nagy. J. Béla: A mondatra vonatkozó ami, Nyr. 88. (1964), 412–415; Legyen hát per, ha úgy tetszik! Nyr. 89. (1965), 327–331; Rácz Endre: Hadd legyen per!, Nyr. 88. (1964), 415–418.) Az igeidőket újabban Hornstein, Norbert: Toward a theory of tense, Linguistic Inquiry 8. (1977); a magyarban Lötz János: A magyar igeidők szemantikai elemzése, Nyr. 91. (1966), 41–45, tárgyalta.