Papp Mónika, Várnay Ernő

Az Európai Unió joga

2015. évi átdolgozott kiadás


Bevezetés

Az európai integrációs szervezet fejlődésének vázlatos bemutatása során kifejezetten az integrációs szervezet oldaláról közelítünk, nem célunk tehát az idetartozó gazdasági és politikai fejlemények, illetve a rájuk vonatkozó elméletek ismertetése.3 Integrációs szervezet alatt a tárgyunkat adó Európai Közösségeket, illetve az Európai Uniót értjük. Az elmélyülés és kibővülés egyrészt a szervezet keretei közötti együttműködés egyre sokrétűbbé válását, a tagállamok, a magánszemélyek életében egyre sokoldalúbb jelenlétét, az intézményes kapcsolatok erősödését jelenti, másrészt a részt vevő államok – egyúttal népesség, terület – gyarapodására utal. Az elmélyülés és a kibővülés egymással összefüggést tartó folyamatok, hiszen az elmélyülés adott szintje meghatározza a szervezet fogadókészségét, illetve a csatlakozni kívánó állam által elfogadandó állapotokat. Ugyanennek az összefüggésnek a további megjelenése, hogy a kibővülések gyakorta belső változásokat kényszerítenek ki az együttműködés területein és az integráció intézményi-jogi jellegzetességeiben. Az elmélyülés a tagállamok jogrendszerei és alkotmányos berendezkedései fokozódó „európaizálódását” is magával hozza, míg a kibővülések az Unió közvetlen szomszédságát is módosítják, s a világban elfoglalt pozícióira is kihatással vannak.4

Az Európai Unió joga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 611 4

A kiadvány hiánypótló jelleggel ad átfogó képet az Európai Unió jogrendszeréről. Az elsősorban egyetemi tananyagnak szánt mű, amely nélkülözhetetlen az európai jogi államvizsga letételéhez is, bemutatja az integrációs szervezet fejlődését, intézményrendszerét; jogalkotási, döntéshozatali és jogszolgáltatási rendszerét és a belső piac működését. Az európai versenyjog ismertetése mellett hangsúlyt kap a műben a közös politikák rendszerének és egyes elemeinek a bemutatása is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varnay-papp-az-europai-unio-joga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kedvenceimhez adás

A kiadványokat, képeket, kivonataidat kedvencekhez adhatod, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

Ha nincs még felhasználói fiókod, regisztrálj most,
vagy lépj be a meglévővel!

Személyes mappák
Mappába rendezés

A kiadványokat, képeket mappákba rendezheted, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Személyes mappák
Kivonatszerkesztés

Intézményi hozzáféréssel az eddig elkészült kivonataidat megtekintheted, de újakat már nem hozhatsz létre.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Kivonatkészítés
Folyamatos görgetés

Választhatsz, hogy fejezetről fejezetre lapozva vagy inkább folyamatosan olvasnád-e a könyveket. A görgetősávon mindig láthatod, hol tartasz, mintha csak egy nyomtatott könyvet tartanál a kezedben.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Folyamatos görgetés
Kivonat
fullscreenclose
printsave