Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Az Európai Unió: szerződések és intézmények

Az alapító szerződések. Az uniós versenyszabályozás a múlt évszázad ötvenes éveinek elején született meg, sajátos gazdasági-politikai környezetben: néhány év telt csak el a második világháború vége óta, jelentős amerikai katonai erők állomásoztak az öreg kontinensen, a német gazdaság, nehézipar erejére támaszkodó újrarendeződési kísérlet még elevenen élt, a győztes hatalmak szintjén mindenképpen. Az amerikai diplomácia sok követ megmozgatott azért, hogy az amerikai gazdaság több évtizede meghatározó piaci törvényének megfelelő szabályok szülessenek az európai országokban, illetve nemzetközi szinten is. A brit és amerikai fennhatóság alatt álló német területeken 1947-ben lépett életbe az 56. sz. törvény, amely érdemben is fellépett a gazdasági koncentrációkkal szemben, megtiltva minden létező és új kartellt. Ezzel szemben a francia megszállás alatt levő német területeken ugyanekkor hatályba lépett 96. sz. rendelet a megengedőbb francia hozzáállást tükrözve engedélyezési eljárást vezetett be a kartellekre nézve. Érdekesség, hogy a Német Iparszövetség a kezdetektől a megszállói elnyomás jelének tekintette a szigorúan versenysemleges versenyjogi szabályozást – a nemzeti érzületnek nyilván nem tett jót, hogy az amerikai háborús propaganda a német nagyvállalkozók, a kartellek és a nácik közé gyakorlatilag egyenlőségjelet húzott.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave