Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Időbeli hatály

A főbb versenyjogi rendelkezéseket tartalmazó EGK, majd EK Szerződés 1958. január 1-től volt hatályos. A megfelelő cikkeket a korábban megkötött, de ezen időpont után is létező, működő, tiltott megállapodásokra is alkalmazni kellett. Annak csak 1962. március 13-a óta van meg a lehetősége, hogy egy személy az egyébként érvényes és hatályos cikkekre hivatkozva – akár nemzeti bíróság előtt, akár uniós szinten – eljárást kezdeményezzen („közvetlen hatály”). Az uniós versenyszabályok az új tagállamokra nézve csatlakozási szerződésük szerint, felvételük időpontjától alkalmazandók.122

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave