Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


A releváns piac meghatározása

A piacmeghatározás funkciója. A vállalkozói vagy tagállami versenyellenes magatartások nem általában, hanem mindig meghatározott piacon, területen fejthetik ki hatásukat. A hagyományos megközelítés szerint a terület pontos lehatárolásával lehet csak a versenyjogi sérelem létét, illetve a versenykorlátozás piaci hatását megállapítani. A piacmeghatározás annak az eszköze, hogy a cégek közötti verseny kereteit meghatározhassuk. Fő célja annak a térségnek az azonosítása, amelyen az érintett vállalkozások versenykényszerrel szembesülnek. A piac meghatározásánál alapcél, hogy minden, a szóban forgó árut a fogyasztók számára jelentős mértékben helyettesíthető árut felöleljen, illetve ne tartalmazza azokat az árukat, amelyek nem reális helyettesítői a szóban forgó árunak. Lényegében a vizsgált vállalkozással versenyben álló más vállalkozások meghatározása a cél, amely áruoldalról, földrajzi kiterjedés és néha időbeli aspektus alapján történő lehatárolást tesz szükségessé.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave