Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Hírközlési együttműködések

Roaming megállapodás. 2002. február 6-án az O2 és a T-Mobile bejelentette a Bizottságnak a német harmadik generációs (a továbbiakban: 3G) GSM-alapú mobil távközlés vonatkozásában az infrastruktúra megosztására és a belföldi roamingra vonatkozó keretmegállapodást, nemleges megállapítást, illetve ennek hiányában mentességet kérve. A határozat a megállapodás roamingra vonatkozó rendelkezéseit meghatározott időszakra mentesítette.331 A megállapodás célja többek között a földrajzi lefedettség kiterjesztése és a 3G hálózat és a 3G szolgáltatások gyorsabb kiépítése, valamint az, hogy a telephelyek, a rádiós hozzáférési hálózatok (RAN) és a belföldi roaming megosztását illetően előírja a felek együttműködését. A belföldi roaming lehetővé teszi az érintett gazdasági szereplők számára, hogy a hálózati elemek megosztása nélkül egymás hálózatát használva nyújtsanak szolgáltatást saját ügyfeleiknek.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave