Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


A munkáltatói értesítés, a konzultációba bevonandó érdekképviselet, valamint a leépítés mikéntje

Az e kritériumok szerinti tömeges elbocsátás esetén a munkáltató a tervezett létszámleépítésről a munkaügyi hivatalt és a már említettek szerint a munkavállalók érdekvédelmi szerveként a német–osztrák, a frankofon és a holland jog értelmében az üzemi tanácsot, az európai angolszász jogrendszer esetében – éppen úgy, mint az amerikaiban – a szakszervezetet köteles írásban értesíteni. Itt tehát kétirányú megoldás alakult ki. Ugyanakkor valamennyi államban egységes a szabályozás abban a vonatkozásban, hogy az értesítésnek – az Irányelv előírásainak megfelelően – tartalmaznia kell az elbocsátás gazdasági okait, a tervbe vett elbocsátási létszámot, valamint a munkáltatóétól eltérő más megoldásokra vonatkozó koncepcióra irányuló tárgyalási ajánlatot, ami a tárgyalás lefolyásának a módját illeti, a most említett két megoldás közül az első az elterjedtebb, ahol az üzemi tanács bevonásával történő tárgyalás során központi szerepet kap a leépítéssel kapcsolatban a szociális terv felállítása, míg az üzemi szakszervezetekkel tárgyaló angolszász megoldásnál ennek különösebb jelentősége nincsen.546

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave