A jogviszony megszűnésének és megszüntetésének módja eltérő terminológiákkal lényegében az Mt.-hez hasonlóan alakul. A közalkalmazott az Mt.-ben meghatározott elvek figyelembevételével mondhat le állásáról és gyakorolhatja a rendkívüli lemondást [Kjt. 25. § (2) bek. d) pont], míg a munkáltató a rendes felmondással analóg felmentéssel felmentési időhöz kötve szüntetheti meg a jogviszonyt. A felmentés esetében a felmentési idő felére a közalkalmazottat, illetve a köztisztviselőt mentesíteni kell a munkavégzés alól (Kjt. 28. § és Ktv. 30. §). A munkáltató részéről az új Mt. alapján gyakorolható rendkívüli felmondáshoz hasonlóan a közalkalmazott jogviszonya a korábbi fegyelmi elbocsátás helyett rendkívüli felmentéssel, a köztisztviselőé pedig most is fegyelmi büntetéssel kiszabott hivatalvesztéssel szűnhet meg. Az érdemben és eredményüket tekintve hasonló jogintézmények mégis abban különböznek alapvetően egymástól, hogy míg a rendkívüli felmondáshoz külön hátrányos jogkövetkezmények nem társulnak, addig az utóbbi kettőnél – hasonlóan a régi Mt.-hez – ezek bekövetkeznek, mivel mind az elbocsátásra, mind a hivatalvesztésre „priusz”-szal járó fegyelmi büntetésként kerül sor. Annyi eltérés azonban van, hogy amíg az Mt. a munkavállaló részéről történő jogellenes munkaviszony-megszüntetést kártérítéssel sújtja, addig a Kjt. 35. §-a az ilyen helyzetet elbocsátással szankcionálja. Meg kell jegyezni, hogy a Ktv. hasonló helyzetre nem mond semmit. Ezért itt joghézag áll fenn, ami szerintünk a Kjt. fenti paragrafusának analógiájaként a hivatalvesztés kimondását kell, hogy maga után vonja.