Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


Európai kollektív szerződés

Az EU-KSZ jelenleg még intézményesítve nincs, azonban várható, hogy az euróövezet, azaz az egységes európai pénzrendszer bevezetése következtében az erre irányuló, jelenleg még csak ideológiai elképzelések realizálódására sor kerül. Ez esetben összeurópai szinten a tagállamok szakszervezeti és munkáltatói szövetségeinek küldötteiből álló európai ágazati és összövetségek, konszern és vállalati szinten pedig a több tagállamban konszernvállalattal, illetve üzemmel rendelkező európai konszernek, illetve vállalatok vezetése kötné meg az európai KSZ-t. Erre sor kerülhet a reprezentativitási kikötéseket nélkülöző német liberális megoldás szerint, de a reprezentativitási elvek figyelembevételével is, attól függően, hogy melyik államban kötik meg azt (székhely elve – ius loci).826

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave