Az individuális munkaviszony jogdogmatikai intézményrendszere lényegében a polgári szerződéses viszony alapstruktúrájának az adaptációja. A német jogrendszerhez tartozó államokban, így Németországban, Ausztriában és Dániában a munkaszerződés a Bürgerliches, illetve Zivil Gesetzbuchnak Svájcban, pedig a Kötelmi Törvénynek (Obligationsgesetz) egy olyan szerződéstípusa, amelyben a munkavállalót szolgálati kötelezettség (Dienstleistung) és testi vagy szellemi munkaerejének rendelkezésre bocsátása terheli, míg a munkáltató ezzel szemben a munkabérfizetésen kívül a munkavállaló irányában gondoskodásra (Fürsorgepflicht) is köteles.126 A BGB általános szabályait a tarifaszerződések hivatottak az egyes szakmákban megkötésre kerülő munkaszerződésekre konkretizálni.127 A Benelux államok jogában a munkaszerződés általános kritériumait elsősorban a tarifaszerződések határozzák meg, de a frankofon jogfejlődés hatására mögöttes jogterületként a Code Civil általános szerződési szabályai alkalmazandók. Ebben a három országban – éppen úgy, mint Franciaországban – a tarifajogi szabályozás szerepe a német jogrendszerhez képest normaalkotási szempontból azért jelentősebb, mert a Code Civilben a munkaszerződés külön tipizálva nincsen.128 Hasonló a helyzet az angolszász jogrendszerekben is (Egyesült Királyság, Írország, Kanada, Ausztrália, USA), tekintettel arra, hogy a munkaszerződés alapja a Common Law, amelynek normaértékrendje a bírói gyakorlat hatására állandóan változik, vagy pedig konzervatív módon nem az érdekkiegyenlítés irányába tendál. Ezért a munkaszerződés stabilnak mondható normáit itt is a tarifaszerződések képezik, mögöttes jogterületként azonban ott áll a Common Law és a bírói gyakorlat civiljogi „idearendszere”.129 Ettől az USA munkajoga csak annyiban tér el, hogy az 1964. évi Civil Rights Actnak a munkajog alapjait szabályozó VII. fejezete szól a munkaszerződésről is.