Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


Az emberi méltóság jogi fogalmáról

Az ember létezése és méltósága mint maga az emberi egység, valójában nem is jog. Az emberi lényeg a jog számára tulajdonkeppen hozzáférhetetlen. Az emberi jogok katalógusában és a modern alkotmányokban az emberi élet és méltóság ezért elsősorban mint a jogok forrásai, mint jogon kívüli értékek szerepelnek, amelyek sérthetetlenek. E sérthetetlen értékek tiszteletben tartásáról és védelméről kell a jognak gondoskodnia.464

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave