Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


B) A kötelezettek, valamint az érintett szolgáltatók és műsorszámok köre

A kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége minden lineáris médiaszolgáltatást (televízió és hagyományos rádió) nyújtó médiaszolgáltatóval szemben fennáll, de az Smtv. 13. §-ában rögzített követelmény csak a híreket szolgáltató és tájékoztató műsorszámokra vonatkozik. A hírműsorszám fogalmát az Mttv. meghatározza (203. § 17. pont), ennek leglényegesebb fogalmi eleme a „közélet aktuális eseményei”-ről szóló beszámolók megléte. A tájékoztató műsorszám fogalma nem definiált, indokolt azonban azt szűken, a közéleti-politikai kérdéseket tárgyaló műsorszámokra értelmezni (politikai háttérműsorokra, általános közéleti tematikájú műsorokra, reggeli magazinokra vonatkozóan), mert tág értelmezésben szinte bármely műsorszám tartalmazhat (valamiről) tájékoztatást. A Fővárosi Ítélőtábla a 4.Kf.27.281/2005/4. sz. ítéletében megfogalmazta, hogy amennyiben a felmerülő téma a vételkörzet lakosságának mindennapjait érinti, körzetét befolyásolja, az állami vagyon felhasználásával, hasznosításával kapcsolatos, avagy az állam alkotmányban megfogalmazott kötelezettségével és alkotmányos alapjogokat érintő szolgáltatásokkal függ össze, úgy az minden esetben közérdeklődésre számot tartónak minősül.

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave