Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


Bevezetés

A média területén történő állami beavatkozás egyik legkiemeltebb kérdése a médiával kapcsolatos közigazgatási intézményrendszer, illetve annak feladat- és hatásköreire vonatkozó szabályozás. Az intézményrendszer útján valósul meg ugyanis a médiával összefüggő társadalmi és gazdasági viszonyok köréből a jogi szabályozás tárgyába vont jogi normák érvényesítése. A médiajog anyagi jogi sajátosságai egyértelműen tükröződnek a közigazgatás szervezeti rendszerre vonatkozó szabályozásában, azon belül a szervezeti, valamint a feladat- és hatáskört rendező normák tartalmában. A médiára vonatkozó állami feladatokat ellátó közigazgatási hatóság (a továbbiakban: médiahatóság) jogállásában tehát meghatározó szereppel bír a média alkotmányos alapvető jogokkal, nemzetközi közjoggal és közszolgáltatásokkal való összefüggéseinek rendszere, ami különösen indokolja a szabályozó hatóság típusú tevékenységeket, illetve a szervezeti függetlenséget.

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave