Gellén Márton, Hosszú Hortenzia, Szabó Tamás

Közpolitika

Bevezetés, összehasonlítás, fejlesztés


Az újweberiánus koncepció fő jellemzői

A minimális állam koncepciójának közgazdasági kritikáját végezte el a közelmúltban a 2001. év közgazdasági Nobel-díjasa, Joseph E. Stiglitz az „Egyenlőtlenség ára” című művében.512 Állítása szerint az egyenlőtlenség nem fokozható egy szinten túl, mivel az visszafogja a gazdaság teljesítményét. Miután 2009–2010-ben az USA-ban a népesség 1%-a birtokolta a jövedelemnövekedés 93%-át. Ez indokolt lenne, ha a legnagyobb jövedelmeket azok kapnák, akik a társadalom sikeréhez nagyobb arányban hozzájárulnak, ez azonban nem így van. Sőt, a válság során legnagyobb károkat okozók kapták a legnagyobb kompenzációkat. A gazdag réteg elkülönül a társadalom többi részétől, közszolgáltatásokra nincs igénye, így a köz egészét szolgáló infrastruktúra és intézményrendszer elsorvad, ezekben alig történnek beruházások, az azokat finanszírozó, elszegényedő középréteg már képtelen a közintézmények és közszolgáltatások színvonalának fenntartására. Ilyen módon az amerikai társadalom széles rétegei számára a felemelkedés ellehetetlenült, a növekedés esélyei jelentősen szűkültek. Ez az egyenlőtlenség ára. A társadalom és a meghatározó piaci szereplők (tulajdonosainak) egyre szélsőségesebb különválása nem csak a közgazdászokat aggasztja. Frederickson New Public Administration513 nevű – hazánkban sajnos kevésbé ismert, de az Egyesült Államokban nagyon is elismert – irányzata már 1980-ban azt az álláspontot képviselte, hogy a helyi, területi és szövetségi állam (közigazgatás) célkitűzése a vagyoni különbségek mérséklése kell, hogy legyen, melynek egyik fő eszköze a méltányos elosztási rendszerek üzemeltetése. A társadalmi igazságtalanságok mérséklése iránti küzdelem – bár egyelőre nem tekinthető domináns irányzatnak az Egyesült Államokban – egyre gyakrabban és egyre nagyobb erővel tör felszínre a tudományban és a publicisztikában egyaránt. Ez utóbbira példa Frederickson 2010-ben kiadott műve. amely a közigazgatás és a társadalmi tőke kapcsolatát kutatta az Egyesült Államokban.514 A társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem és a közigazgatás kapcsolatát elemzi Richard C. Box 2014-es művében.515

Közpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 626 8

Mi a közpolitika? Milyen politika az, ami eleve nem „köz-”? Sokan még mindig hajlamosak rácsodálkozni, hogy ilyen is van. Pedig a jogi szemléletű közigazgatás csak csigahéj lakó nélkül: szilárd, tartós, de önerőből nem jut sehová.

A közpolitika lényege is ez: ha az emberi közösségnek már van jogállami, demokratikus és remélhetőleg hatékony szervezete, akkor érdemes lenne e szervezetet olyan tevékenységek felé irányítani, amelyek lehetőleg ésszerűek, és a közösség érdekét szolgálják. A közpolitika erre kínál eszköztárat: fogalmakat, gondolatokat, módszereket, elolvasható szakirodalmat, társakat, akikkel fontos tartalmi felismeréseket meg lehet osztani.

A könyv szerzői és lektorai egyetemi oktatók. Amellett, hogy kézikönyvként is forgatható, a kiadvány tankönyvként szolgál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gellen-hosszu-szabo-kozpolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave