Gellén Márton, Hosszú Hortenzia, Szabó Tamás

Közpolitika

Bevezetés, összehasonlítás, fejlesztés


Korporatizmus

Az európai demokráciák többségének másik jellemzője a modern nyugat-európai korporatizmus, amely révén a demokratikusan szervezett közpolitikai mezoszint, vagyis az országos érdekszervezetek és a koncentrált kormányzati szint, mint közpolitikai makroszint egymás állandó tárgyalópartnereivé válnak. Ezzel az aktussal egyrészt megtörténik a politikai döntéshozatal demokratizálása, vagyis az állam eleget tesz a társadalmi konzultáció elvének, másrészt az állam bizonyos állami, hatósági funkciókkal is felruházza a szervezetet (mint például a kamarák hatósági feladatai). A jelenség klasszikus példája a munka világát érintő, kifejezetten munkaügyi kérdésekre koncentráló szociális párbeszéd, általában a munkaadók, munkavállalók és az állam közvetítő funkciójával tripartit érdekegyeztetési modellt biztosítva. Persze a tripartit modell követése inkább csak ajánlatos, de nem kötelezettség a kormányzatok számára. Az 1980-as években az Egyesült Királyságban Margaret Thatcher miniszterelnök előszeretettel szűkítette le a munkaügyi érdekegyeztetést kétoldalú, csak a munkavállalók–munkaadók kooperációjára korlátozódó kétoldalú modellre.

Közpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 626 8

Mi a közpolitika? Milyen politika az, ami eleve nem „köz-”? Sokan még mindig hajlamosak rácsodálkozni, hogy ilyen is van. Pedig a jogi szemléletű közigazgatás csak csigahéj lakó nélkül: szilárd, tartós, de önerőből nem jut sehová.

A közpolitika lényege is ez: ha az emberi közösségnek már van jogállami, demokratikus és remélhetőleg hatékony szervezete, akkor érdemes lenne e szervezetet olyan tevékenységek felé irányítani, amelyek lehetőleg ésszerűek, és a közösség érdekét szolgálják. A közpolitika erre kínál eszköztárat: fogalmakat, gondolatokat, módszereket, elolvasható szakirodalmat, társakat, akikkel fontos tartalmi felismeréseket meg lehet osztani.

A könyv szerzői és lektorai egyetemi oktatók. Amellett, hogy kézikönyvként is forgatható, a kiadvány tankönyvként szolgál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gellen-hosszu-szabo-kozpolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave