Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára, Korinek László, Lévay Miklós (szerk.)

Kriminológia - szakkriminológia


Mikrokörnyezeti ártalmak

A mikrokörnyezeti ártalmak közül elsősorban a családi viszonyok, a hátrányos helyzet, a szubkultúra, valamint a kedvezőtlen szokás- és hagyományrendszerek oksági szerepe jelentkezik az erőszakos kriminalitásban.

Kriminológia - szakkriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 627 5

Tankönyvünk alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia egésze, illetve egyes területei ismeretanyagának szakszerű, ugyanakkor közérthető és az olvasó számára is élvezetes bemutatása. Szerzőink az ismeretközlés és az ismeretek értelmezésének szándékával írták a kötet három nagy egységét és számtalan fejezetét. Ha az egyes témakörök ezt lehetővé teszik, akkor a szerzők - problémafelvetésként - egy-egy jogesettel vagy "hétköznapi történettel" vezetik be a tananyagrészt, és ezek után bontják ki az adott fejezetet. Amennyiben az egyes témakörök indokolják, az olvasó nemcsak utalást talál az adott tárgykör nemzetközi dokumentumaira [pl. ENSZ, Európa Tanács, Európai Unió, valamint más nemzetközi szervezetek (pl. OECD) egyezményei, ajánlásai, egyéb iránymutatásai], hanem azok kriminológiai szempontból lényeges tételeit a tankönyv minden része ismerteti is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gonczol-kerezsi-korinek-levay-kriminologia-szakkriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave