Görgényi Ilona, Gula József, Horváth Tibor, Jacsó Judit, Lévay Miklós, Sántha Ferenc, Váradi Erika

Magyar büntetőjog - különös rész


A KÖZNYUGALOM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

A köznyugalom a zavartalan társadalmi együttélés nélkülözhetetlen feltétele, olyan helyzet, amikor a társadalom tagjai mind az együttélést szabályozó jogi és erkölcsi normákat, mind a társadalom többi tagjának jogait és jogos érdekeit tiszteletben tartják. Ennek eredményeként alakul ki a nyugodt állampolgári közérzet, amely bármilyen társadalmi tevékenység alapja. A köznyugalom elleni bűncselekmények ezt a társadalmi légkört zavarják meg, illetve nyugtalanságot, riadalmat keltenek. A szakirodalomban olvasható figyelemre méltó álláspont szerint a köznyugalom egy érzés, egy olyan közösségi hangulat, amely abban jelenik meg, hogy a közösség tagjai saját maguk, illetve egymás személyét és javaikat biztonságban tudják, és meg vannak győződve arról, hogy jogaik gyakorlása és kötelezettségeik teljesítése nem ütközik külső akadályba. (Más kérdés, hogy ennek alapján a szerző felveti azt a kérdést, hogy a köznyugalom büntetőjogi eszközökkel elérhető-e, és lehet-e egyáltalán a köznyugalom bűncselekmények jogi tárgya.)

Magyar büntetőjog - különös rész

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 629 9

A Miskolci Egyetem Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékének munkatársai által írt tankönyv legújabb kiadása látott napvilágot.

A kötet a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény Különös Részének fejezeteit tartalmazza, kivéve a honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményeket és a katonai bűncselekményeket. Az új Btk. 2013. július 1. napján lépett hatályba, amelynek következtében a Különös Rész joganyaga jelentősen átalakult, több bűncselekmény törvényi tényállása megszűnt, számos tényállás módosult, illetve a törvényalkotó jelentős számban új bűncselekményi tényállásokat iktatott be a Btk. rendszerébe. A kéziratot 2013. augusztus 31. napján zártuk le, a tankönyv azonban a 2013. szeptember 19. napján hatályos büntetőjog teljességét tartalmazza.

A tankönyv feldolgozása követi a magyar szakirodalomban kialakult elméleti felfogást és módszert. Az egyes bűncselekményi törvényi tényállásokat a büntetőjog általános részében elfogadott elméleti tételek alapján meghatározott logikai rendben tárgyaljuk, figyelembe véve az oktatás didaktikai és a joggyakorlat jogértelmezési követelményeit.

A joganyag feldolgozása során a szerzők támaszkodtak a több mint száz éves magyar büntetőjogi tankönyv-irodalom időtálló eredményeire. Egyaránt merítettek a múlt századforduló klasszikus tankönyveiből, a kortárs szakirodalomból és saját kutatómunkájuk eredményeiből.

A tankönyvet elsősorban az egyetemi jogi felsőoktatásban résztvevőknek ajánljuk, de emellett okkal bízunk abban, hogy a joggyakorlatban működő, szakterületük elméleti anyagával lépést tartani kívánó jogászok is haszonnal forgathatják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gorgenyi-levay-gula-horvath-jacso-santha-varadi-magyar-buntetojog-kulonos-resz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave