Görgényi Ilona, Gula József, Horváth Tibor, Jacsó Judit, Lévay Miklós, Sántha Ferenc, Váradi Erika

Magyar büntetőjog - különös rész


Saját tőke csorbítása

1. A bűncselekményt az alaptőke vagy a törzstőke csorbítása elnevezéssel az 1988. évi XII. törvény iktatta a korábbi Btk.-ba. A bűncselekmény címét a 2007. évi XXVII. törvény módosította saját tőke csorbítására. A törvény miniszteri indokolása utalt arra, hogy a 2006. július 1-jén hatályba lépett Gt. fontos újítása a hitelezővédelem körében, hogy a törzstőke (alaptőke) védelme helyébe a saját tőke védelme lépett. A gazdasági jogszabályban végrehajtott módosítás következményeit a norma védelmére rendelt bűncselekmény tényállásában is indokolt volt megjeleníteni. A gazdálkodás biztonságának mérőszáma a társasági törvényben a saját tőke, a törzstőke (alaptőke) csupán, mint végső viszonyszám jelenik meg. A büntetőjogi védelemnek igazodnia kellett ehhez a változáshoz, így a bűncselekmény elkövetési tárgya a törvény szerint a saját tőke, s ehhez igazodik a bűncselekmény megnevezése is. A 2012. évi C. törvény újításaként a tényállás konkrétan megjelöli, hogy mely jogi személyiséggel bíró jogalanyok vonatkozásában követhető el a bűncselekmény, valamint bővül a cselekmény alanyi köre.

Magyar büntetőjog - különös rész

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 629 9

A Miskolci Egyetem Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékének munkatársai által írt tankönyv legújabb kiadása látott napvilágot.

A kötet a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény Különös Részének fejezeteit tartalmazza, kivéve a honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményeket és a katonai bűncselekményeket. Az új Btk. 2013. július 1. napján lépett hatályba, amelynek következtében a Különös Rész joganyaga jelentősen átalakult, több bűncselekmény törvényi tényállása megszűnt, számos tényállás módosult, illetve a törvényalkotó jelentős számban új bűncselekményi tényállásokat iktatott be a Btk. rendszerébe. A kéziratot 2013. augusztus 31. napján zártuk le, a tankönyv azonban a 2013. szeptember 19. napján hatályos büntetőjog teljességét tartalmazza.

A tankönyv feldolgozása követi a magyar szakirodalomban kialakult elméleti felfogást és módszert. Az egyes bűncselekményi törvényi tényállásokat a büntetőjog általános részében elfogadott elméleti tételek alapján meghatározott logikai rendben tárgyaljuk, figyelembe véve az oktatás didaktikai és a joggyakorlat jogértelmezési követelményeit.

A joganyag feldolgozása során a szerzők támaszkodtak a több mint száz éves magyar büntetőjogi tankönyv-irodalom időtálló eredményeire. Egyaránt merítettek a múlt századforduló klasszikus tankönyveiből, a kortárs szakirodalomból és saját kutatómunkájuk eredményeiből.

A tankönyvet elsősorban az egyetemi jogi felsőoktatásban résztvevőknek ajánljuk, de emellett okkal bízunk abban, hogy a joggyakorlatban működő, szakterületük elméleti anyagával lépést tartani kívánó jogászok is haszonnal forgathatják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gorgenyi-levay-gula-horvath-jacso-santha-varadi-magyar-buntetojog-kulonos-resz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave