A tettesi alapcselekménynek szándékos bűncselekménynek kell minősülnie. Noha ez a követelmény a Btk. szövegéből nem következik egyértelműen (hiszen a törvény a szándékosságot csak a részesi cselekmény vonatkozásában említi), a Btk. miniszteri indokolása és a bírói gyakorlat alapján is elfogadottnak tekinthetjük ezt az álláspont. Ebből következik, hogy a gondatlanságból elkövetett bűncselekményhez részesség nem járulhat, és szabálysértéshez sem kapcsolódhat büntetőjogi felelősségre vonást megalapozó részesi közreműködés [Ezzel ellentétes bírói döntésre is találunk példát. (BH1988. 133.)].

Külön kell vizsgálni a büntethetőségi akadály fennállásának esetkörét. Attól függően, hogy mely büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok áll fenn a konkrét esetben, dönthető el a kérdés, hogy milyen elkövetői alakzat állapítható meg. Ha az alapcselekmény elkövetőjével szemben „szubjektív jellegű” büntethetőséget kizáró ok (így például gyermekkor, kóros elmeállapot) áll fenn, akkor – egyéb feltételek fennállása esetén, így az eszközként történő felhasználás esetén – közvetett tettesség és nem pedig részesség megállapítására kerülhet sor. Az objektív kizáró ok, azaz a cselekmény büntetendőségének hiánya (például a jogos védelem) kihat minden elkövetőre, így ezek nemcsak a tettesség, hanem a részesség megállapításának is akadályai. Az alapcselekmény büntethetőségét megszüntető ok (például az elkövető halála vagy az elévülés) viszont nem hat ki a részes büntetőjogi felelősségének megállapítására.

A részesség járulékos jellegéből viszont nem következik, hogy a részes felelősségre vonásának előfeltétele a tettes(ek) büntetőjogi felelősségének tényleges megállapítása, a járulékos jelleg a cselekményre vonatkozik, nem pedig a tettes személyéhez kapcsolódó feltételről van szó. A részesek – ebből a szempontból – tehát főszabályként a bírói gyakorlat alapján önálló büntetőjogi felelősséggel tartoznak. „Önálló büntetőjogi felelősségük megállapításához – egyéb feltételek mellett – annak tényszerű megállapítása szükséges, és egyben elégséges is, hogy a tettes megvalósította a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását vagy legalábbis a tényállásszerű elkövetési magatartás kifejtését megkezdte.” A leírtakból következik, hogyha a tettes személyét a büntetőeljárás nem tárta fel – és a felelősségre vonása ez okból elmaradt –, nem akadályozza meg a részesek felelősségre vonását (BH1999. 84., BH2000. 185.). Egyetértve a jogirodalomban megfogalmazott kritikával, meghatározott esetekben aggályos lehet a fent ismertetett bírói gyakorlat. (Gondolhatunk itt arra az esetre, ha az alapcselekmény elkövetőjével szemben büntethetőséget kizáró ok áll fenn – például gyermekkor –, amely adott esetben akadálya lehet a bűnrészesség megállapításának is.) (Nagy Ferenc) Ha azonban a tettest a bíróság bizonyítottság hiányában felmenti, a bírói gyakorlat szerint a felbujtó vonatkozásában is ugyanezen okból történő felmentő ítélet meghozatalának van helye (BH2001. 49.).

Az alapcselekménnyel szemben támasztott másik alapvető követelmény, hogy a tettesnek az alapcselekményt legalább a kísérlet szakaszáig kell eljuttatnia. Ameddig a cselekmény nem jut el a kísérlet stádiumáig, csak részesi közreműködésre irányuló törekvésről beszélhetünk, ami pedig előkészületnek minősül. Az előkészület pedig csak a Btk.-ban meghatározott esetekben büntetendő (lásd bővebben a Tk. A bűncselekmények megvalósulási szakaszairól szóló fejezetét). Aki az emberölés elkövetéséhez segítséget ígér, az ahhoz szükséges, illetve azt könnyítő eszközöket (például méreg beszerzése) biztosítja, pusztán előkészületként értékelhető magatartást tanúsít mindaddig, amíg a segíteni kívánt bűncselekmény kísérleti szakaszba nem jut. Az ilyen előkészületi cselekmény „bűnsegéllyé fejlődik”, ha a tettesi cselekmény véghezvitele megkezdődik (azaz kísérleti stádiumba jut) (BH1999. 84.).