László Gyula (szerk.)

Foglalkoztatáspolitika

A munkaerőpiac és a foglalkoztatáspolitika sajátos világa - A foglalkoztatáspolitikai eszközök változatai


Régi szakszervezeti törekvés

A szakszervezeti mozgalom több mint száz éve harcol a rövidebb munkaidőért, a munkavolumen újraelosztásáért.1 Az újabb korban – az 1980-as évek elején – a német IG Metall kezdte a 35 órás munkahetet a tarifa-politika középpontjába állítani, amivel a fémipari területen kb. 300 000, összgazdasági szinten mintegy egymillió új munkahely megőrzését, illetve létrehozását kívánták elérni (László, 1996). Az IG Metall tízéves patthelyzet után, 1984-ben sztrájkkal törte meg a munkáltatók ellenállását (akik korábban tabu-, vagyis szóba sem hozható témának tekintették a munkaidő-csökkentést). A 40 órás munkaidőt leszállították 38,5 órára, a szakszervezetek pedig hozzájárultak ahhoz, hogy a munkáltatók rugalmasabban használhassák fel a heti munkaidőt (Frey, 2011).

Foglalkoztatáspolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 976 4

A munka szó eredetét tekintve kínt, bajt, gyötrelmet, szenvedést jelent. A munka két szféra szerves részét képezi, hiszen hatással van a gazdaságra, ugyanakkor befolyással bír a társadalmi folyamatokra is, mivel nem választható le az emberről. A munkához, illetve a munkaerőpiac hatékonyabb működéséhez kapcsolódóan mindenkinek van véleménye, ugyanakkor a foglalkoztatáspolitika sajátosságából adódik, hogy nem lehet egy abszolút jó megoldást találni vagy ajánlani a felmerülő kihívásokra. Ez még lehetetlenebb feladatnak tűnik az összes érintett szakpolitika erőterének figyelembevételekor.

Jelen könyv üzenete és funkciója annyi, hogy a munkaerőpiaci, foglalkoztatási folyamatok nagyon sokakat érintenek, de nagyon kevés erre vonatkozóan a tárgyszerű információ és még ritkább a felszín alatti, "mélyebb" összefüggések végiggondolása. A szerzők ezek feltárására és bemutatására vállalkoztak. Ajánlják a könyvet azoknak (szakpolitikusok, szakemberek, intézményi képviselők, szakmai szervezetek, felsőoktatási hallgatók stb.), akik az általános ismeretek mellett elgondolkodtató felvetések és kérdések mentén szeretnének elmélyedni a foglalkoztatáspolitika ingoványos területén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laszlo-foglalkoztataspolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave