László Gyula (szerk.)

Foglalkoztatáspolitika

A munkaerőpiac és a foglalkoztatáspolitika sajátos világa - A foglalkoztatáspolitikai eszközök változatai


A kisgyermeket nevelő nők

A nők munkaerőpiaci helyzete önmagában is hátrányosabb a férfiakéhoz képest. Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben ez a hátrány mérséklődni látszik, egy az Állami Számvevőszék által készített elemzés rámutatott arra a tényre, hogy a magyar nők foglalkoztatási rátája minden korcsoportban alacsonyabb, mint a férfiak foglalkoztatási rátája (Állami Számvevőszék, 2018). Ebből a körülményről arra lehet következtetni, hogy nem önmagában a kisgyermek nevelése, hanem már az annak vállalásának lehetősége megteremti a hátrányos helyzetet esetükben. Számtalan negatív sztereotípia kapcsolódik a kisgyermek neveléséhez a munkáltatói oldalon – úgymint a rugalmatlanság, amit a bölcsődei, óvodai, illetve iskolai nyitvatartások okoznak, illetve a gyermek betegsége miatti gyakori távollétek feltételezése (Vajda, 2014). Ezen előítéletek folytán azok a nők, akik több gyermeket is vállalnak, halmozottan hátrányosan helyzetben vannak. Ez a körülmény magyarázza, hogy a gyermekes anyák foglalkoztatási rátája korrelál a gyermekek számával. 2016-ban a gyermektelen, egy és két gyermeket nevelő nők foglalkoztatási rátája 70% és 86% között alakult, míg a 3 vagy több gyermekes anyáké csupán 48%-os volt hazánkban (Lipták–Matiscsákné, 2018).

Foglalkoztatáspolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 976 4

A munka szó eredetét tekintve kínt, bajt, gyötrelmet, szenvedést jelent. A munka két szféra szerves részét képezi, hiszen hatással van a gazdaságra, ugyanakkor befolyással bír a társadalmi folyamatokra is, mivel nem választható le az emberről. A munkához, illetve a munkaerőpiac hatékonyabb működéséhez kapcsolódóan mindenkinek van véleménye, ugyanakkor a foglalkoztatáspolitika sajátosságából adódik, hogy nem lehet egy abszolút jó megoldást találni vagy ajánlani a felmerülő kihívásokra. Ez még lehetetlenebb feladatnak tűnik az összes érintett szakpolitika erőterének figyelembevételekor.

Jelen könyv üzenete és funkciója annyi, hogy a munkaerőpiaci, foglalkoztatási folyamatok nagyon sokakat érintenek, de nagyon kevés erre vonatkozóan a tárgyszerű információ és még ritkább a felszín alatti, "mélyebb" összefüggések végiggondolása. A szerzők ezek feltárására és bemutatására vállalkoztak. Ajánlják a könyvet azoknak (szakpolitikusok, szakemberek, intézményi képviselők, szakmai szervezetek, felsőoktatási hallgatók stb.), akik az általános ismeretek mellett elgondolkodtató felvetések és kérdések mentén szeretnének elmélyedni a foglalkoztatáspolitika ingoványos területén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laszlo-foglalkoztataspolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave