A miniszteri „állás” hazánkban a polgári átalakulás időszakában intézményesült, ezt megelőzően a végrehajtó-rendelkező szervek – úgymint a központi kormányszékek: a magyar királyi udvari kancellária, a magyar királyi udvari kamara és a magyar királyi helytartótanács – vezetői gyakorlatilag csak a miniszterek közvetlen elődeiként funkcionáltak. A miniszteri felelősség Európában a 19. század első felében már ismert jogintézmény és elismert követelmény volt, amelynek kézzelfogható hatásaként „a független magyar felelős ministerium alakításáról” szóló 1848. évi III. törvénycikk hozott gyökeres változást az ország – addig felelőtlen – kormányzásában. Ezt követően az 1849. évi Függetlenségi Nyilatkozat érintette a miniszterek kormányzati tevékenységével kapcsolatos személyes felelősséget és számadási kötelezettséget. Az Osztrák–Magyar Monarchia időszakában a kormánytagok felelősségét a közös miniszterek vonatkozásában az 1867. évi kiegyezési törvény317 is rendezte. Később pedig az 1920. évi X. törvénycikk és az 1945. évi XI. törvény318 tartalmazott az 1848-as szabályozást kiegészítő és módosító rendelkezéseket a miniszterek alkotmányos jogi felelősségre vonásáról.