Arisztotelész

Az égbolt


370 Ezt az első definíciót egyes források Khrüszipposznak, illetve Poszeidóniosznak tulajdonítják. G. Reale (Aristotele: Trattato sul cosmo per Alessandro. Napoli, Loffredo, 1974) az arisztotelészi eredet mellett érvel (202.2), P. Moraux („Die Schrift von der Welt”, in Der Aristotelismus bei den Griechen von Andronikos bis Alexander von Aphrodisias. Berlin–New York, Walter de Gruyter, 1984, vol. II.) szerint pedig a definíció elég semleges ahhoz, hogy akár a Sztoa is kölcsönözhette máshonnan.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 745 6

Az égbolt c. műben Arisztotelész általánosabb természetfilozófiai megfontolásait az égitestek mozgására és természetére alkalmazza. E megfontolások eredményeképpen Arisztotelész amellett érvel, hogy a világ örök, véges kiterjedésű, és középpontjában helyezkedik el a gömb alakú Föld. Az égbolt örökké tartó körmozgást végez - ezt az teszi lehetővé, hogy az égboltot a körmozgást a saját természetes mozgásaként végző speciális anyagfajta alkotja.

A mű harmadik és negyedik könyve a világ közepén elhelyezkedő Föld elemeinek tulajdonságait írja le - ezek közül a föld és a víz természeténél fogva függőlegesen lefelé mozog, a levegő és a tűz pedig felfelé törekszik -, majd azt taglalja, hogy az elemek mozgása mennyiben határozza meg az összetett testek mozgását.

Kötetünk Az égbolton kívül függelékként a pszeudo-arisztotelészi Világrendet is tartalmazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/arisztotelesz-az-egbolt//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave