Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


786 Barnes [445], 180 szerint, mivel a premisszáknak „eleve nyilvánvalóknak” (prodéla) kell lenniük, nem lehetségesek bizonyítási láncolatok, melyekben az egyik bizonyítás természetszerűleg nem nyilvánvaló konklúziója a következő bizonyítás premisszáját adhatná. Azonban még ha joggal tagadja is, hogy a „feltárt” konklúzió a megfelelő értelemben nyilvánvalóvá lehetne, egy bizonyítási láncolat kifejezhető egyetlen komplex szillogizmusként, melyet a harmadik és a negyedik bizonyíthatatlan következtetési sémával elemezhetünk – s ez esetben egyetlen „feltárt” konklúziónak sem kell premissza gyanánt szerepelnie. Például: „Ha p, akkor q; ha q, akkor r; márpedig q; tehát r” – ahol q „nem nyilvánvaló”.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave