A KMT-alapú fejlődésben jelentkező növekedési korlátok megjelenését és a regionális fejlődési csapda kialakulását legtisztábban a közép-dunántúli vármegyék, elsősorban Fejér esetén keresztül érthetjük meg. Az 1990 utáni évtizedekben meghatározó húzóágazatok (elsősorban az elektronika) a kezdeti bérelőny elolvadásával gyenge megújulóképességet mutattak; a feljebb lépési folyamatok nem tudták ellensúlyozni a korábbi versenyelőnyök meggyengülését. Antalóczy–Birizdó–Sass (2022) Tatabánya példáján keresztül mutatja be, hogy az egymást követő KMT-beruházások csökkenő hozadékot mutatnak, a KMT-állomány csökkenő sokszínűségét eredményezték, miközben nem került sor a lokális üzleti szolgáltatások megfelelő bővülésére, a képzett munkaerő-tartalékok pedig lényegében kimerültek. A közép-dunántúli vármegyék ezentúl a hatékony innovációs képességekben is szűkölködnek, amelyek lehetővé tennék számukra a tudásalapú fejlődés lehetőségeinek jobb kiaknázását. Ugyanakkor, mint az egy ipari foglalkoztatottra eső hozzáadott érték 2010–2021 közötti alakulásánál majd látni fogjuk, egy új fejlődési pályát megalapozó szerkezetváltás jelei is felfedezhetők. Az integrált vármegyék versenyképességében lényeges szerepet játszik az erős ipari hagyományokban, szakképzett munkaerőben, kedvező logisztikai helyzetben, aránylag fejlett klaszterekben, valamint a folyamatos állami támogatásban gyökerező alkalmazkodóképesség, vagyis regionális rugalmasság (Lendvai és szerzőtársai, 2024). E térségek jelenlegi stagnálása nem jelenti automatikusan tartós leszakadásukat. Míg a tudásalapú fejlődés (pl. szűkebben vett K+F tevékenységek) lehetőségei behatároltak, a térségi újraspecializáció, vagyis egy új, versenyképesebb iparági mix kialakulása reálisan elérhető cél, amely egyben feljebb lépéssel is társulhat. A regionális fejlődési csapdán való túllépéshez azonban mélyebb szerkezetátalakulás szükséges, amely a belső növekedési tényezők megerősítését és a tudásalapú, magas hozzáadott értékű fejlődés alapjainak lerakását jelenti.

Az újraiparosodás klasszikus, KMT-vezérelt expanzív folyamatai jól érzékelhetők az újraiparosodó vármegyékben. A nagyszabású beruházási projektek, például a kecskeméti Mercedes-beruházás vagy a miskolci Bosch folyamatos bővülése egyszerre zajlottak a kkv-szektor növekedésével. A nagyberuházások mellett több közepes léptékű KMT-projekt is megjelent ezekben a térségekben, például Borsod felzárkózása inkább több közepes méretű vállalatnak, mint egyetlen vezető cégnek köszönhető (Berki–Dusek, 2023). Ezek a vármegyék képviselik a kiegészítő újraiparosodás legegyértelműbb esetét. A KMT betelepülése több évtizeden keresztül szerény maradt vagy mély szerkezeti válságot követően indult el, a pénzügyi válság utáni időszakban azonban felgyorsult; e vármegyék sikeresen aknázták ki korábban látens fejlődési potenciáljukat. A KMT viselkedése erősen hasonlít az integrált vármegyékben korábban lezajló folyamatokhoz, azonban ez a változás a nagyberuházásokat figyelembevéve is kisebb léptékű. A hagyományos és új iparágakban működő kkv-k bővülése is megfigyelhető mind foglalkoztatási, mind termelési adatokban, s ezek a vállalkozások mind beszállítói szerepekben, mind sajáttermék-gyártással jelen vannak a térségi növekedésben, kiaknázva mind az endogén növekedési tényezőket, mind a KMT által generált pozitív külső sokk előnyeit (Lux–Páger–Kovács, 2020). Mindez összességében gyengébb iparági specializációkat, de cserébe változatosabb gazdaságszerkezetet eredményez, s ez legalább középtávon a külföldi és hazai növekedési források sikeres kombinációjára utal. A növekedés munkaerőpiaci korlátjai még nem érvényesülnek úgy, mint az északnyugati országrészben (de növekvő elszívó hatást fejtenek ki a periférikus helyzetű vármegyékben); miközben országos összehasonlításban aránylag jók a szakképzés intézményrendszerei, kialakultak a vállalatközi együttműködés intézményes képességei. A viszonylag robusztus hazai kkv-szektor jelenléte korlátozottan, de lehetővé teszi a túlcsorduló hatások kiaknázását, illetve a klaszterek formálódását (vö. Lux, 2020; a papír- és nyomdaipar esetére lásd Juhász–Lengyel, 2018). Ugyanakkor az újraiparosodó megyék egy hosszú távú növekedési dilemmával is szembesülnek. Kérdéses, hogy a hazai és külföldi növekedési bázisok együttélése tartósan is sikeres marad-e, vagy a KMT beáramlása kiszorító hatásokat eredményez a kkv-szektorban, és így a regionális fejlődési csapda ezekben a vármegyékben is kialakul. A fejlesztéspolitikának tehát ezekben a térségekben meg kell előznie ezeket a problémákat, amire az endogén növekedési források megerősítése, valamint a regionális termelési és tudáshálózatok fejlesztése kínálja a legjobb kilátást.

A kiegészítő újraiparosodás egy másik formája ragadható meg a periférikus vármegyékben, legmarkánsabban Szabolcs-Szatmár-Beregben. Itt markáns újraiparosodás figyelhető meg a foglalkoztatás terén, az egy ipari foglalkoztatottra eső termelés értékében azonban (Somoggyal és Zalával holtversenyben) a vármegye az utolsó előtti helyet foglalja el, vagyis a munkaintenzív, alacsony hozzáadott értékű iparágak expanziója zajlik egy eredendően alacsony jövedelmű periférián. Ez a folyamat ellentmondásos hatásokkal jár. A költségelőnyökre alapozott, munkaintenzív tevékenységekre alapozott növekedés fenntarthatósága megkérdőjelezhető; amelyet jól mutat a hagyományos könnyűipar visszaszorulása és romló szakmunkásellátottsága a növekvő jövedelmű térségekben (Molnár, 2021; Molnár–Mészáros–Nagy, 2023). Feltételezhető, hogy a tényezőintenzitás javítására és a betanított munkavégzéstől a szakképzett munkaerőt hasznosító termelés felé való elmozdulásra összepontosító szakpolitikák hiányában az újraiparosodás jelenlegi előnyei nem maradnak tartósak, ahogy az 1970-es, 1980-as évek vidéki iparfejlesztési kampányai esetén sem voltak azok. Ugyanakkor a munkakultúra elterjedése, a bővülő foglalkoztatás egyfajta lépcsőfokot is kínál a később megjelenő, magasabb tényezőintenzitású és képzettebb munkaerőt alkalmazó iparágak elterjedése felé. A perifériákon végbemenő kiegészítő újraiparosodás akkor válhat a térségi felzárkóztatás alapjává, ha a növekedési bázisok alaptényezői is fejlődnek (lásd pl. a piramismodell vagy az alapozó gazdaság koncepcióját; Lengyel, 2021; Egyed–Zsibók, 2023), amely azonban az elmaradott térségekben közpolitikai segítséget igényel (Torre, 2022).

 

A 2020-as évek elején született helyzetképen túl tárgyalást érdemel az egy ipari alkalmazottra jutó hozzáadott érték tartós növekedése is. 2010 és 2021 között országos átlagban 63 százalékpontnyi növekedés figyelhető meg, de ennek is jelentős területi különbségei mutatkoznak. Természetesen itt különösen lényegesek a bázisértékek; a magasabb kiinduló értékről induló vármegyék esetében értelemszerűen alacsonyabb növekedést tapasztalunk (ez a helyzet Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest esetében). Az átlagot jelentősen meghaladó növekedést láthatunk ott, ahol nagy léptékű KMT-beruházások valósultak meg (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén) vagy a beszállító hálózatokba érkeztek egyenként kisebb többletberuházások (Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok), de olyan periférikus vármegyékben is, ahol az endogén erőforrásokon alapuló, hazai tulajdonú ipar növelte termelékenységét, és egyfajta felzárkózás következett be (Baranya, Somogy). Hat vármegyében évtizedes időszak alatt csekélyebb, 45 százalékpont alatti javulást látunk; a már említett, magas bázisról indult három vármegye mellett Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Zala sorolható ide. Hajdú-Bihar esetében a debreceni BMW-üzem termelésének elindulása várhatóan Kecskeméthez hasonló felhajtóerőt jelent majd. A másik két esetben a hanyatló iparágak túlsúlya és a tudásbázisok gyengeségei kevésbé jó kilátásokkal kecsegtetnek.

Az újraiparosodás hajtóerői között kiemelt figyelmet érdemel a regionális tudásbázisok térformáló szerepe is. A KMT-vezérelt modell átalakulása rávilágít a tudásintenzív tevékenységek növekvő relevanciájára; ez a magas hozzáadott értékű iparágak tartós megtelepedése és a feljebb lépési folyamatok előfeltételévé válik. Bár Koós és Zsibók (2021) a jelentős kutatás-fejlesztési ráfordítással jellemezhető ágazatok magas foglalkoztatási szerepét mutatják ki Magyarországon, a szűkebben értelmezett K+F tevékenységek jobbára az értéklánc más szegmenseiben, a nyugati országok magtérségeiben települtek összpontosulnak (Pavlínek, 2022; Szalavetz, 2022; Gáspár és szerzőtársai, 2023). A tudásintenzív munkavállalók Magyarországon belüli térbeli eloszlása a fővárost nem számítva egyértelmű koncentrációt mutat az integrált vármegyékben, illetve korlátozottabban megjelenik újraiparosodó társaikban is. Hasonló mintázatok mutathatók ki a magas, közepes/magas; sőt, bizonyos mértékben az alacsony/közepes technológiai szintű iparágak vállalati koncentrációiban (Kiss–Páger, 2023). A tudásintenzív startupvállalkozások elhelyezkedése is illeszkedik ehhez a képhez (Kézai–Skala, 2024). A KMT-vezérelt termelési modell közepes hozzáadott értékű és tudásszintű tevékenységekre irányuló szakosodása az integrált perifériák közös jellemvonása. Ez előnyösebb alternatíva, mint a valóban periférikus térségekben végbemenő „nem teremtő pusztulás”, de jól mutatja a fejlődési csapda kialakulását, amelyben a korábbi telephelyi előnyök és specializációk már hátráltatják a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé történő elmozdulást. Ennek az átalakulásnak most nem adottak az előfeltételei a regionális tudásbázisokban és innovációs rendszerekben.

A vidéki tudományegyetemek gyenge tudástranszfer-szerepe és műszaki karainak gyengesége régi aggodalom a hazai regionális tudományban (Horváth, 2009; Lengyel és szerzőtársai, 2016), miközben a fejletlen térségek felsőoktatása kifejezetten visszaszorulást mutat (Lengyel, 2023). Gyakran pont az erős egyetemekkel rendelkező vármegyékben maradt gyenge a tudástranszfer, míg a kevéssé rangos, de a helyi gazdasághoz szorosabban kapcsoló „vállalkozó egyetemek”, főiskolák ilyen tevékenysége erősebb; ezek az intézmények jobban illeszkednek a gazdaság igényeihez, és erősebb kapcsolatokat ápolnak a lokális szereplőkkel (Lux, 2013; Gál–Ptaček, 2019; Bedő–Erdős–Pittaway, 2020). A győri Széchenyi István Egyetem jó példát szolgáltat a térségi Triple Helix mintájú együttműködésre, és ezen keresztül a nagyvállalatok, hazai kkv-szektor és egyetemi szereplők bevonására, amely a helyi tudástartalom fokozatos emelkedését eredményezte (Fekete–Rechnitzer, 2019; Józsa, 2019). Ezzel szemben a Miskolci Egyetem és a kecskeméti Neumann János Egyetem azt mutatja, hogyan valósítható meg az alkalmazott kutatások és a lokális kkv-szektor erős kooperációján alapuló termékfejlesztés, illetve ennek gazdasági kiaknázása (Lux, 2013; Lux, 2020). A sikeres stratégiai összekapcsolódás formái a periférikus vármegyék egyes kisvárosaiban is megjelentek, illeszkedési pontokat találva a kisebb KMT-egységek és a lokális fejlesztési stratégiák között (Molnár–Saidi–Szabó, 2022). Ezek a problémák azonban máshol, különösen a periférikus vármegyékben, még jobbára megoldatlanok.

A tudásalapú fejlődés alaptényezőinek szerepe nemcsak az innováció megteremtésében, hanem az innovatív eljárások alkalmazásában is tetten érhető. Ezt mutatják az Ipar 4.0-megoldások elterjedésének területi különbségei, amelyek az iparosodott vármegyék jelentős előnye látható a perifériákkal szemben, bár a periférikus Csongrád–Csanád kiugró értékei itt érdekes kivételt képeznek (Kiss–Páger, 2023). A globális értékláncokba mélyen integrált cégek élen jártak a fejlett gyártástechnológiák átvételében, és e téren elhanyagolhatók a magországok és Magyarország különbségei – inkább e technológiák alacsony hazai elterjedése magyarázza a fejlődési különbségeket (Szalavetz–Sass, 2023). Az új technológiák és eljárások korai alkalmazói a multinacionális vállalatok helyi leányvállalatai és fontosabb beszállítói voltak, de ezek az előnyök hamarosan a kkv-szektorba is átterjedtek, méghozzá elsősorban az export- és beszállításalapú tanuláson keresztül. Az ipart kiszolgáló üzleti szolgáltató szektor helyi szereplői is sikeresen kapcsolódtak a globális értékláncokba digitális szolgáltatások nyújtásával vagy a helyi leányvállalatokhoz kapcsolódó formában, bár ez a kooperációs forma ma még ritka (Szalavetz, 2020). A jelenlegi fejlődési szakaszban az új technológiák adopciója és a digitális szolgáltatások terjedése lényegesen erősebbnek tűnik az integrált és újraiparosodó megyékben. Itt tehát a KMT-vezérelt fejlődés egy kedvező oldalát ragadhatjuk meg; nem csak a beszállítói hálózatok közvetítő szerepével, hanem a kollektív tanulás térségi folyamataival is számolhatunk.