A klasszikus szövegek magyar fordítói el nem ítélhető szabadsággal adják vissza nyelvünkön a görög és latin kifejezéseket. A hírnököt (nuntius) fordítják hírvivőnek, hírhozónak, üzenetvivőnek, szószólónak éppúgy, mint követnek, küldöttnek vagy éppen küldöncnek. Igaz, a követ a magyar nyelvben is széles jelentéstartalommal bír, hiszen míg a nagykövet az állam hivatalos képviselője egy idegen államban, a régi országgyűlésbe is követeket választottak képviselőként a megyegyűlésen, de aki egy csoport kérését tolmácsolta, ő is követ volt. A hírnök korlátozottabb fölhatalmazású személy, akit olykor futárnak is neveznek, és hírnök volt a lovagi tornák kikiáltója, sőt a régi magyar szóhasználat szerint a Merkúrt is nevezték Hírnöknek. A küldött aztán lehet követ és hírnök egyaránt. Viszont a latin legatio, ami a magyar ’követség’-nek felel meg, csak az útra kelő követség vagy a követi feladat értelemben használatos, ellentétben a magyarral, amelyben a követség a követ és a diplomáciai személyzet lakhelyét is jelenti. Inkább alkalmi funkciójú ezzel szemben a küldöttség, amelyet – ellentétben a követséggel – a határokon átívelő, érdekcsoportok közötti érintkezésben szoktak inkább használni. Maga a diplomácia elnevezés pedig, bár görög eredetű, és a megbízólevélül szolgáló di-ploma szóból származik, a francia diplomatie-ból terjedt tovább. Míg első jelentésében a szervezett, államközi, hivatalos külkapcsolatok egész rendszerét s az abban való közreműködést jelenti, átvitt értelemben az emberek közötti érintkezésben „megnyilvánuló tapintat, simaság, illetve hajlékonyság, ügyesség az emberekkel való érintkezésben, a tárgyalásokban, bonyolult ügyek intézésében, főleg ellentétek elsimításában” jelentésben használható, negatív, de némi elismeréssel övezett ügyességet is jelent azonban, ha „körültekintő ravaszság, finom módszerekkel dolgozó kétes furfang” értelemben használják.