Takács László

A római diplomácia


Sikertelen szövetségkeresési kísérlet

A Római Köztársaság egyik legjelentősebb diplomáciai tevékenysége a második pun háború fenyegető közelségében bontakozott ki. Amikor már sejthető/tudható volt, hogy a punok Hannibal vezetésével újra háborúra készülnek, a rómaiak követséget menesztettek a Mediterráneum különböző államaiba, hogy a maguk oldalán szövetséget kovácsoljanak Karthágó ellen. Erről a kísérletről Livius tesz említést A város alapításától című műve 21. könyvében. Rómában a senatus még csak Hannibal fenyegetésének hírét hallotta, amikor úgy határozott, hogy követséget küld Saguntumba, a rómaiak szövetséges hispaniai városába, amelyet Hannibal fenyegetett. A követség azt is feladatul kapta, hogy vonja kérdőre Hannibalt a róla keringő hírek miatt, utána pedig menjen tovább Karthágóba, s lépjen föl szövetségeseik érdekében. A követség azonban a punok támadása miatt majdnem okafogyottá vált, de egy hosszas tanácskozás végén P. Valerius Flaccus és Q. Baebius Tamphilus végül útnak indultak, hogy találkozzanak Hanniballal, és fölszólítsák a római szövetséges Saguntum ostromának befejezésére. Mindkét követ tekintélyes római politikus volt: az előbbi 227-ben töltötte be a consuli tisztet, s meghatározó szerepet játszott a második pun háborút övező diplomáciai tevékenységben. A két követ közül nyilvánvalóan ő volt a tekintélyesebb, mivel társa korábban csak a praetori tisztséget viselte:

A római diplomácia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 107 3

Hogyan érintkeztek egymással az ókori Mediterráneum népei? Milyen szövetségek köttettek görögök és a rómaiak között? Hogyan tárgyalt egymással az két rivális, Róma és Karthágó? Miként közlekedtek a követségek, hogyan értettek szót egymással? Miként viszonyult egymáshoz hódító és leigázott? Hogyan értelmezte Róma történelmi küldetését?

A Pont könyvek sorozat új darabja, A római diplomácia érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/takacs-a-romai-diplomacia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave