Magdalena Roguska-Németh: Mozgásban, múltban, nyelvben, tányéron
›
V. A tányéron: a(z) (nem) evés és a transzkulturális identitás
›
5.3. Identitás(re)konstruálás ételeken keresztül (Viviane Chocas, Magyar bazár, Krzysztof Varga, Magyar trilógia)

5.3. Identitás(re)konstruálás ételeken keresztül (Viviane Chocas, Magyar bazár, Krzysztof Varga, Magyar trilógia)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Amint azt számos kutató hangsúlyozza, az élelmiszer az egyik alapvető tényező, amely egyesíti a nemzeti közösségeket, sőt, nemzeti identitást is alkot.1 Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a magyarság ételeken keresztül történő kultiválása (ahogyan azt Nadj Abonji prózájának és a Mendelson-regény fenti szakaszának a példáján megmutattuk), úgy tűnik, csak a migránsok első generációjának a sajátja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a második vagy az azt követő generációk számára az étel mint identitástényező kevésbé fontos lenne. Éppen ellenkezőleg, bár kissé más lehet a funkciója – nem annyira a nemzeti öntudat fenntartását teszi lehetővé, mint inkább az alapoktól való felépítését. A magyar identitás transzkulturális térben történő megkonstruálásának érdekes példáját egy francia nyelven íródott önéletrajzi jellegű regény mutatja meg, amelynek szerzője a Párizsban született, magyar származású újságíró és riporter, Viviane Chocas.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 2006-ban kiadott Magyar bazár2 (eredetiben: Bazar magyar)3 című kisregény tíz rövid fejezetből áll, amelyeknek a címei (egy kivétellel) magyar ételek nevei (például Bejgli, Töltött káposzta, Galuska). Klára történetét meséli el, akinek a szülei – Zsuzsa és Péter, 1956-os menekültek – mindent megtettek annak érdekében, hogy a lányuk francia nővé váljon: csak franciául beszéltek vele, és sohasem meséltek neki a migráció előtti életükről. Magyarságukat csak az asztalnál őrizték meg, aminek következtében Klára magyarsága az anyukája konyhájából való magyar ízekre korlátozódott. Az étel volt tehát Klára számára az a stimulus, amely arra késztette, hogy megpróbálja felépíteni magyar identitását.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az első lépés, amit (nota bene titokban) megtett ebbe az irányba, az volt, hogy elkezdett magyarul tanulni. Azelőtt a magyar nyelvet csak abban a magyar ételeket kínáló párizsi élelmiszerboltban való vásárlás alkalmával hallhatta, amelyet időnként az édesapjával együtt látogatott meg:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nyolctól tizenkét éves koromig tartott számomra az ínyenckedés e korszaka, amikor a Marais negyed szinte eggyé vált bennem e vöröses húsárú-díszlettel. Apám oldalán Suba úr birodalmába léptem. Franciásan: „Chouba our”. Azaz: Monsieur Suba.4
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A bevándorlók etnikai élelmiszerüzletekben való látogatását az antropológusok a nosztalgia kifejezésének tekintik. Például Purnima Mankekar5, mint Holtzmannál olvassuk, azt állítja, hogy a San Franciscó-i indiai vásárlók nem pusztán vásárlás céljából járnak indiai élelmiszerüzletekbe, hanem azért is, hogy megéljék a hazájukhoz való kötődést. Ugyanis,
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] az ízlelés központi szerepet játszik az emlékezet kialakításában, kezdve az üzletek által felidézett érzékszervi nyomoktól, a megvásárolt áruk kulturális mnemotechnikai jellemzőitől, és attól, hogy a megszerzett áruk hogyan teszik lehetővé az identitás történelmileg érvényesített formáit elősegítő gyakorlatokat.6
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Feltételezhető, hogy Klára és édesapja magyar élelmiszerüzletben tett látogatásainak hasonló motivációi vannak. Az apa számára a párizsi Sévigné utcán található „komor kinézetű boltocska a hivalkodás minden jelétől mentes, lapos cégérrel”7 lehetővé teszi, hogy visszatérjen a sok évvel ezelőtt elhagyott szülőföldjére. A főszereplő szemében azonban egy idegen, a külvilágtól elzárt térként jelenik meg, egy saját szabályrendszerrel működő enkláveként, ahol egy, csak a beavatottak által ismert idegen nyelvet beszélnek:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Csak úgy röpködtek a szavak, én meg egy mukkot se értettem belőlük. „Jó! Csak! Szem! Tök!” Kiejthetetlenül összetorlódott mássalhangzók közé ékelődő súlyos magánhangzók áradtak a tulajdonosnő ajkai közül, akkorára öblösítve a száját, mint egy vadászkürt tölcsére. […] Étkezőpultjára féktelenül zúdultak le a sietségben osztozkodó mély és magas, az egy tésztába került édes és sós szótagok, majd az egészet nyakon öntötte egy egész pohárnyi, forró magánhangzókból kevert itallal, és egy kis fehér hab jelent meg a szájszögletében.8
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az idézett részletben a narrátor a magyar nyelvet, amelyen a bolt tulajdonosa beszél, az élelmiszerboltban árusított termékekhez hasonlítja. Érdemes hangsúlyozni, hogy a fenti részlet nem az egyetlen, amelyben ilyen stilisztikai alakzat jelenik meg. Az elbeszélés során többször találkozunk az étel és a nyelv összehasonlításával, egymásra kopírozásával, például a Klára első önálló budapesti útját leíró jelentben, amelynek során Pállal – egy fiatal fotóssal – ismerkedik meg. A városnézés után Pál meghívja Klárát ebédre, amely jellegzetes magyar ételekből áll, mint paprikás csirke galuskával és rétes. A paprikás csirke fő összetevőjének, vagyis a piros paprikának a megkóstolása különleges élményt nyújt a szereplőnek, amelyet erotikus élményhez, az orgazmushoz hasonlít a szöveg:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ismét hatalmába kerít egy különös érzés: a magyar ételektől szinte elélvezek. Kénytelen vagyok lassabbra fogni a mozdulataimat, lassítani az állkapcsom, a nyelvem mozgását, amin kezd felszívódni számban a pirospaprika. A gyomromban érzem a hatását. Pirosat eszem, és érzem a szeméremdombom fölött lüktető ereimet, érzem a bőrömet, erszényként összehúzódó izmaimat. Hüvelyem görcsösen összerándul, valami hasadék tátong bennem. Pirosat eszem, és szemhéjam önkénytelenül lecsukódik a súlyos falatoktól, amikor néhány nyelvcsapással elbánok a zsiradékokkal, és ott marad a gyümölcs, a liszt és a háj bizsergető íze. Pirosat eszem, és valójában a szótagokat, a szavakat őrölöm-csavargatom-terelgetem-pácolgatom-fojtogatom-szabadítgatom ki, pirosat eszem, és már beszélnem se fontos, nem fontos a jelekre, a szavakra érthetőségére figyelnem, pirosat eszem, s már csupán egy narancssárga, érdes nyelv vagyok, egy kecses, egy jól felvágott, egy szerelmes nyelv, egy daloló, édeskés nyelv, egy eleven nyelv, és már az egész szájpadlásom piroslik a portól. A fogaimra tapad, könnyező szememmel látom, ahogy felpiroslik az ujjbegyem bőre alatt, az illat és a piros por nyerssé, szinte durvává tesz, a bőröm szemcséssé válik tőlük, és új életszemcsék áradnak belém, másképpen szívom be és fújom ki a levegőt, lehetőséget kapok, hogy érezhessem az ízeket, hogy végre társukul szegődhessek, esélyt, hogy közéjük tartozhassak.9
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az idézett szövegben a „piros”, amely eksztázisba hozza a nőt, kerül előtérbe. Szó szerinti értelemben a többször ismételt szó a paprika, vagyis a magyar ételek egyik fő összetevőjének az egyértelmű metonímiája. Szimbolikus szinten viszont a magyar identitásról van szó, amelynek a konstruálására törekszik a nő. A fenti szavak annak a bizonyítékai, hogy „a piros” ősibb, mint a nyelv, amelynek az ismerete a szereplő életének pont ebben a pillanatában fölösleges. Ugyanis az étel itt a nyelv helyébe lép, amely ebben az esetben nem tölti be kommunikációs funkcióját. A paprika ezáltal összetettebb jelentést kap, nem csupán egyszerű fűszerként, hanem barthes-i jelként funkcionál, amely kommunikál és lehetővé teszi a megértést.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az, hogy a fenti szövegben a paprika játssza a magyarság szimbólumának szerepét, természetesen nem véletlen. Köztudott, hogy ez a fűszer a magyar konyha egyik alapanyaga, és hagyományosan Magyarországgal hozzák összefüggésbe. Arra a tényre, hogy egy adott élelmiszer-összetevő az egyes nemzeti konyhák védjegyeként és a nemzeti identitás konstitutív tényezőjeként is funkcionálhat, számos kutató mutatott már rá: például Sally Howell a mansafáról, egy hagyományos, jordániai bárányból készült ételről ír, amelyet jordániai nemzeti szimbólumnak tekintenek,10 Pierre Boisard a camembertről, a francia nemzeti identitás jelképéről,11 Emiko Ohnuki-Tierney pedig a rizsről és annak a japán identitás konstituálásában betöltött szerepéről.12 Ebben a témában figyelmet érdemel továbbá Fabio Parasecoli tanulmánya az úgynevezett gasztronativizmusról, amely az ételek ideológiai felhasználásával foglalkozik a politikában a közösséghez tartozás vagy a közösségből való kirekesztés eszméinek előmozdítása céljából.13

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A paprika mint a magyarság jelképe többször visszatér az apai ágon magyar, anyai ágon lengyel származású Krzysztof Vargánál is, aki három olyan prózai mű szerzője, amelyeknek a tematikája közvetlenül utal a szerző magyar gyökereire.14 Mindhárom magyar tematikájú regénye, a Turulpörkölt15 (eredetiben: Gulasz z turula)16, a Mangalicacsárdás17 (eredetiben: Czardasz z mangalicą)18 és a Lángos a jurtában19 (eredetiben: Langosz w jurcie)20 mind a kritikusok, mind az olvasók lelkes fogadtatásával találkozott.21 A könyvek kulináris aspektusa elsősorban a címekbe íródik bele. Mindegyikben megjelenik egy-egy jellegzetesen magyar étel neve: az elsőben a pörkölt, a másikban a mangalica (mint a belőle készült ételek), a harmadikban a lángos. A kulináriák leírásai (különös tekintettel a fogyasztásra) mindhárom könyvnek fontos részét alkotják. Mindazonáltal a jellegük igen messze áll azoktól a deskripcióktól, amelyekkel a szakácskönyvekben találkozhatunk. Hasonlóképpen, mint Chocas művében, Vargánál az evésnek testi dimenziója van, minden érzéket érint, és a célja sokkal több, mint az éhség kielégítése. Bár a legtöbb leírás az elbeszélő személyes ízélményeire utal, többször olyan passzussal is találkozhatunk, amelyben a narrátornak megfigyelő szerepe van. A Lángos a jurtában című szövegben például egy olyan részlettel, amely szinte rubensi stílusban írja le a Székely Tanya nevű kocsmában ebédelő nőket:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szomszéd asztalnál pornografikus lakomát rendezett négy, jó húsban lévő nőszemély, nagyjából velem egykorúak lehettek. Először betermeltek egy rántott húst, aztán jött a rántott camembert hasábburgonyával, desszertnek pedig nagy palacsintákat küldtek le; ebben pedig több szex volt, mint ha meztelenre vetkőztek volna, közszemlére téve dús keblüket, széles csípőjüket és nagy feneküket.22
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ugyanilyen gyakran az evés testisége egyenlő Vargánál a fiziológiával, aminek jó példája a Turulpörköltben található részlet, amely a főszereplő egy budapesti fogadóban tett látogatásának fájdalmas következményeit írja le:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ó, azok a távozás utáni gyomorégések, amikor lángol az egész emésztőrendszer, és még a spriccerrel sem lehet eloltani ezt a nyelőcsőtől a mellkason át a gyomorszájig és a belekig húzódó tűzoszlopot, amikor a belsőnkre nehezedő súlyt még három pohár unikummal sem lehet enyhíteni, amikor egy nagy madár telepszik a vállunkra, beborít szárnyával, enyhülést nem hozó álmot hoz ránk.23
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az evés és az identitás kölcsönös kapcsolatai szempontjából az emészthetetlen magyar ételek bemutatásai azért fontosak, mert ezek valójában sokkal többet írnak le a magyarok étkezési szokásainál. Varga szerint a magyar konyha tükrözi a magyarok nemzeti identitását és a híres magyar nosztalgia fő oka. Ahogy a Turulpörköltben olvassuk:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A magyarok búskomorságát nagyrészt konyhájuk okozza. […] Egy kiadós budapesti étkezés után mindig melankólia, elvágyódás, szomorúság és kedvtelenség lesz úrrá rajtam. A vér a fejemből a gyomromba tódul, hogy segítse az emésztést, a test elnehezedésével együtt jár az a meggyőződés, hogy minden értelmes dolog megtörtént már az életemben […], és már nem vár rám semmi magasztos, semmi örömteli, legkevésbé a boldogság. Jóllakott vagyok és boldogtalan […]24
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az evés antropológiájáról és az emlékezetről szóló könyvében David Sutton egy olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amelyet a Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényéből származó híres madeleine-jelenettel kapcsolatban „prousti antropológiának” nevez.25 A Sutton által leírt jelenség egy olyan helyzetre utal, amikor az étel íze vagy szaga emlékezésre késztet bennünket. Vargánál az ételnek igen gyakran van emlékeket felidéző szerepe. Már a Turulpörkölt első jelentében a szag, „[…] amelyik déli egy óra tájt kezd a lakásokból szállongani […]”26, lehetővé teszi, hogy a hős visszatekintsen gyerekkorának arra az eseményére, amikor az édesapja barátainál, Répáéknél ebédelt:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Prousthoz hasonlóan idézem fel ezeket a XIV. kerületi szagokat, errefelé laktak ugyanis apám barátai. […] Répa úr felesége minden vizitünk alkalmából hatalmas fazék ételt főzött. Az asztalon már ott illatozott a friss kenyér, pezsgett a szóda a szifonban […] a konyhából behallatszott a rotyogás, a háziasszony sóhajtozása, aztán már ettünk is.27
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ebben az esetben az evés leírása nemcsak a magyarok kulináris szokásainak bemutatását szolgálja, hanem identitásuk értelmezéséhez is hozzájárul:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kis idő után […] végre felfogtam, ebben a világban nem csak lecsó, töltött paprika és rakott krumpli létezik, ott van a frusztráltság, ott vannak a komplexusok, ott van a gyógyíthatatlan, fájdalmas, összekuszálódott emlékezet is. Ott van a nosztalgia Horthy Miklós kormányzó és Kádár János elvtárs kora után is; az a lényeg, hogy legyen valamilyen nosztalgia, mert ez formálja a magyar életet.28
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az étel Chocas Magyar bazárjában is a régi időkre emlékeztet. Ebben a kontextusban különösen emblematikus a galuska főzését leíró jelenet. Klárát édesanyja, Zsuzsa, arra kéri, hogy készítsen neki és új barátjának vacsorát. Annak ellenére, hogy mindketten Magyarországon születtek, életük nagy részét külföldön töltötték, ezért nehezen tudnak kommunikálni egymással az anyanyelvükön. Zsuzsa esetében többéves párizsi, Balázs esetében a londoni tartózkodás után az egyetlen közös nyelvük, a magyar, idegen és rég elfelejtettnek tűnik számukra. Zsuzsa abban reménykedik, hogy a lánya által készített galuska megtöri a gátat. Klára beleegyezik anyja kérésébe, bár úgy érzi, édesanyja a lehetetlent várja el tőle:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Émelygek. A gyomromba szorult, paprikavörösen izzó félelemmel búcsúzom el tőle. Azzal a perzselő érzéssel, hogy lehetetlent kér tőlem. Hogy együtt keressem meg vele gyermekkora illatát, puhaságát, ízét. Kettejük gyermekkorát. Hogy felhozzuk a mélyből a galuskát. A szakácsnő, az etető dajka, a tápláló kéz szerepét másra bízza. Rám.29
 
1 Holtzman, „Food and Memory”, 368–69.
2 Viviane Chocas, Magyar bazár, ford. Pacskovszky Zsolt (Budapest: Palatinus, 2007).
3 Viviane Chocas, Bazar magyar: Roman (Paris: Ormesson, 2006).
4 Chocas, Magyar bazár, 8. „À cette époque gourmande où le quartier du Marais se concentrait pour moi dans ce rougeoyant décor de charcutailles, j’avais entre huit et douze ans. Flanquée de mon père, j’entrais dans l’antre de Suba úr. Prononcez Chouba our. Traduisez M. Suba.”: Chocas, Bazar magyar, 10.
5 Purnima Mankekar, „»India Shopping«: Indian Grocery Stores and Transnational Configurations of Belonging”, Ethnos 67, sz. 1 (2002): 75–97, https://doi.org/10.1080/00141840220122968.
6 Holtzman, „Food and Memory”, 367.
7 Chocas, Magyar bazár, 7. „[…] une petite boutique à la vitrine sombre, à l’enseigne plate, dépourvue de tout signe de richesse.” : Chocas, Bazar magyar, 9.
8 Chocas, Magyar bazár, 8–9. „La conversation s’engageait, et je n’y comprenais rien. «Gyo! Csak! Szem! Tök!» Entre les lèvres, de la patronne se précipitaient des voyelles lourdes, corsetées d’associations imprononçables, et jetées d’une bouche gonflée comme le pavillon d’un cor de chasse. […]) Les syllabes dévalaient sur son comptoir de cuisine, sans épargne, graves et aiguës cohabitant dans la hâte, sucrées-salées dans la même pâte, et encore une rasade de jus de voyelles brûlantes alors qu’un peu de mousse blanche apparaissait au pli de jonction de ses lèvres.”: Chocas, Bazar magyar, 10.
9 Chocas, Magyar bazár, 44–45. „Une nouvelle fois, j’ai cette étrange sensation: la nourriture hongroise me porte au bord de la jouissance. Je suis obligée de ralentir mes gestes, les mouvements de ma mâchoire, de ma langue, dès que s’envole en ma bouche la poudre de paprika. / Ça me prend en ventre. Je mange et au-dessus du pubis je sens mes veines, ma peau, mes muscles qui se resserrent en bourse. Mon vagin palpite, quelque chose se creuse. Je mange rouge, et je ne peux empêcher mes paupières de se fermer sur ces bouchées pesantes, quand les graisses s’étiolent en quelques tours de langue pour laisser ronronner la saveur du fruit, de la farine et du saindoux. Je mange rouge et ce sont les syllabes, les mots que je broie, je les tords je les masse je les mâche et je les macère, je les étouffe, je les libère, je mange rouge et je n’ai plus à parler, à guetter les signes, les vocables, leur transparence, je mange rouge et je ne suis plus qu’une langue orange, râpeuse, une langue fine, déliée, amoureuse, une langue chantante et doucereuse, une langue vivante et déjà tout mon palais se couvre de poudre rouge. Elle s’accroche à mes dents, rejaillit en mes doigts, sous mes yeux en pluie, le parfum et la poudre rouge me rendent âpre, rugueuse à peine, me donnent un grain de peau, un grain de vie supplémentaire, cette autre façon d’inspirer, d’expirer, une chance d’y goûter, de les rejoindre enfin, une chance d’en être.”: Chocas, Bazar magyar, 43.
10 Sally Howell, „Modernizing Mansaf : The Consuming Contexts of Jordan’s National Dish”, Food and Foodways 11, sz. 4 (2003): 215–43, https://doi.org/10.1080/713926376.
11 Pierre Boisard, Le camembert: mythe national (Paris: Calmann-Lévy, 1992).
12 Az ilyen típusú kutatásokra további példákat említ Holtzman a „Food and memory” című tanulmányában: Holtzman, „Food and Memory”, 368–69.
13 Parasecoli, Gastronativism.
14 Az alábbiakban tárgyalt műveket együttesen „Magyar trilógiának” nevezik.
15 Krzysztof Varga, Turulpörkölt, ford. Hermann Péter (Budapest: Európa, 2010).
16 Krzysztof Varga, Gulasz z turula, Sulina (Wołowiec: Czarne, 2008).
17 Krzysztof Varga, Mangalicacsárdás, ford. Pálfalvi Lajos (Budapest: Európa, 2015).
18 Krzysztof Varga, Czardasz z mangalicą, Sulina (Wołowiec: Wydawnictwo Czarne, 2014).
19 Krzysztof Varga, Lángos a jurtában, ford. Pálfalvi Lajos (Budapest: Európa, 2017).
20 Krzysztof Varga, Langosz w jurcie, Sulina (Wołowiec: Wydawnictwo Czarne, 2016).
21 2009-ben a Turulpörkölt egy jelentős lengyel irodalmi díj, a Nike döntőjébe került és közönségdíjat kapott.
22 Varga, Lángos a jurtában, 74–75. „Przy sąsiedniej ławie obżerały się pornograficznie cztery pulchne kobiety mniej więcej w moim wieku. Najpierw pochłonęły kawały panierowanego mięsa oraz po smażonym camembercie z frytkami, a na deser wciągnęły naleśniki, było to bardziej seksualne, niż gdyby rozebrały się do naga, prezentując obfite piersi, szerokie biodra i wielkie pośladki.”: Varga, Langosz w jurcie, 73–74.
23 Varga, Turulpörkölt, 33. „Ach, moje nieuniknione zgagi po wyjściu z »Rétisas«, gdy przewód pokarmowy piecze i nie można tego słupa ognia idącego od przełyku przez klatkę piersiową do podbrzusza i odbytu ugasić nawet szprycerem, gdy tej ciężkości nie da się zrzucić nawet trzema kieliszkami unicum, gdy na ramionach siada wielki ptak i skrzydłami opatula do nieprzynoszącego odpoczynku snu.”: Varga, Gulasz z turula, 30.
24 Varga, Turulpörkölt, 24. „Smutek Węgrów bierze się w wielkiej mierze z kuchni. […] Mnie zawsze po obfitym budapeszteńskim posiłku ogarniają: melancholia, tęsknota, smutek i zniechęcenie. Krew z głowy spływa do żołądka, by pomóc w trawieniu, ociężałość cielesna brata się z przekonaniem, że wszystko sensowne już się w moim życiu skończyło […], i nie czeka na mnie już żaden wzlot, żadna radość, najmniejsze szczęście. Jestem najedzony i nieszczęśliwy […]”: Varga, Gulasz z turula, 21–22.
25 Sutton, Remembrance of Repasts.
26 Varga, Turulpörkölt, 9. „[…] zapach rozchodzący się z mieszkań koło godziny trzynastej, gdy nakrywano do stołu.”: Varga, Gulasz z turula, 7.
27 Varga, Turulpörkölt, 9. „Pamiętam na proustowski sposób te zapachy z ulic XIV dzielnicy, gdzie mieszkały zaprzyjaźnione z moim ojcem rodziny. […] Za każdym razem żona pana Répy szykowała na nasze przyjście gigantyczny gar z jedzeniem. Na stole pachniał świeży chleb i syczała woda sodowa w syfonie, […] z kuchni dochodziło bulgotanie, postękiwanie gospodyni i już po chwili wszyscy jedliśmy.”: Varga, Gulasz z turula, 7.
28 Varga, Turulpörkölt, 11. „Musiało upłynąć trochę czasu, żebym […] pojął wreszcie, że ten świat to nie tylko leczo, faszerowana papryka i zapiekanka kartoflana, ale także frustracja, kompleksy, nieuleczalna, bolesna, pokręcona pamięć. Że to także nostalgia za czasami regenta Miklósa Horthyego i towarzysza Kádára; grunt, żeby była jakaś nostalgia, bo to ona konstytuuje węgierskie życie.”: Varga, Gulasz z turula, 9.
29 Chocas, Magyar bazár, 100–101. „L’estomac au bord des lèvres. Je la quitte avec une peur rouge clouée au ventre. Avec le sentiment brûlant qu’elle me demande l’impossible. Faire avec elle le voyage vers le parfum, vers le moelleux, vers la saveur de son enfance. De leur enfance. Faire resurgir les galuska. Dans le rôle de la cuisinière, de la nourrice, de la main nourricière, pas elle. Moi.”: Chocas, Bazar magyar, 87.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave