A kiadók és maga a szerző meglepetésére Feldman debütálása óriási kereskedelmi sikerrel járt. A könyv tömegesen fogyott, és szinte azonnal a tekintélyes New York Times bestsellerlistájának élére került. Néhány hónappal később az eladott példányszám átlépte az egymilliós határt, ami biztosította a szerző elismertségét és celeb státuszát, kezdetben az Egyesült Államokban, majd végül Európában is, ahol a szerző jelenleg is él. A könyv sikerét tovább fokozta a Netflix népszerű minisorozata, az Unorthodox (2020), amely még szélesebb közönséget vonzott, és tovább növelte a könyv eladásait.

Feldman a New York-i Williamsburgban élő ultraortodox Szatmár haszid közösségben nőtt fel, amely a világ összes ultraortodox zsidó csoportja közül a legszigorúbb szabályokkal rendelkezik. A szatmáriak,2 ahogyan a második világháború utáni megalakulásuk óta nevezik magukat, a holokausztot Isten büntetésének tekintik. Hogy elkerüljék a Shoah megismétlődését, szigorú szabályok szerint, elszigetelten élnek. A szexualitást tabunak tekintik, a házasságokat, amelyek kizárólag a nemzésre irányulnak, elrendezik. A közösség tagjai annak ellenére, hogy New York szívében élnek, napi szinten jiddisül beszélnek, az angolt tiltott, tisztátalan nyelvnek tekintik.

Genológiai szempontból az Unortodox a beavatási regényhez áll a legközelebb. A könyv cselekménye huszonnégy évet ölel fel a főhős életéből, akit már fiatal korától kezdve szigorú szabályok alá vetnek az öltözködés, az emberközi kapcsolatok és a nevelés tekintetében. Édesanyja elhagyja a családját, mentális problémákkal küzdő apja pedig képtelen támogatást nyújtani neki. A kislányt nagyszülei, a holokausztot túlélő magyar zsidók nevelik, akik bár szeretik őt, a közösség minden tagjához hasonlóan követik a szigorú szabályokat. Tizenhét évesen Feldman házasságra kényszerül egy olyan férfival, akit alig ismer. A házasság érzelmileg és szexuálisan diszfunkcionális, a férje és a családja támogatásának hiánya miatt a fiatal nő elveszettnek és magányosnak érzi magát. Miután tizenkilenc évesen megszüli fiát, úgy dönt, hogy saját és gyermeke jövője érdekében elmenekül a közösségből. Döntése bátor tett, amely megköveteli tőle, hogy szakítson korábbi identitásával, és számos nehézséggel nézzen szembe. A közösségből való kivonulás hosszú és fáradságos folyamatnak bizonyul, amelyet az évekig tartó felkészülés és egy jól átgondolt, valamint több szakaszból álló cselekvési stratégia tesz lehetővé: a férjétől való különválás, az egyetemi diploma megszerzése, a Manhattanben való letelepedés,3 jövedelemszerző munka vállalása (titkárnőként egy tánciskolában) és végül a már említett emlékirat-könyv kiadása. A közösséggel való kapcsolat megszakítása jelentős hatással volt a nő mentális állapotára, aki többször is átélte a kétségek, sőt az összeomlás pillanatait. Menekülésének háttértörténetét és az ultraortodox közösségből való kilépés hosszú folyamatát második művében, az Exodus – Hogyan találtam meg a saját utam, miután kiléptem a haszid közösségből4 című művében írta meg, amely eredetiben először 2014-ben Exodus: A Memoir5 címmel jelent meg, két évvel a debütálása után; kibővített és kiegészített változatban pedig 2021-ben Exodus, Revisited. My Unortodox Journey to Berlin6 címmel.

Az Unortodoxhoz hasonlóan az Exodus is pozitív fogadtatásra talált az olvasók körében és bestseller lett. Már csak ezért is mindkét könyv a populáris irodalomhoz sorolható, bár míg az Unortodox a szó szoros értelmében vett populáris irodalmi mű iskolapéldája (azaz gyakorlatilag a műfaj minden feltételének megfelel: széles közönségnek szól, a kereskedelmi siker érdekében íródott, ismert műfaji mintákra utal, cselekményközpontú stb.), addig az Exodus bizonyos tekintetben kimozdul ebből a mintázatból. Sokkal inkább magába forduló és jóval kevésbé cselekményközpontú könyv, mint az Unortodox. Bár a cselekmény meglehetősen eseménydúsnak tűnhet – a regény középpontjában a főszereplő Amerikát és több európai országot átszelő útjának leírása áll, ami egyébként arra is feljogosít, hogy az Exodusra útikönyvként vagy útinaplóként tekintsünk –, mégsem az események kerülnek előtérbe, hanem a főszereplő reflexiói és gondolatai. Az útnak, amelyre elindul, jól körülhatárolt célja van, mégpedig a zsidó közösségből való menekülése következtében elvesztett identitásának rekonstruálása. A központi kérdések, amelyeket Feldman az Exodusban feltesz magának, pontosan az identitás kérdései: ki vagyok én, és ki lehetek most, egy radikális életmódváltás után? Az identitáskeresés és az identitás rekonstrukciójára tett kísérletek a mű fő témájának tekinthetők. Ahogyan az előszóban olvashatjuk, Feldman menekülése a zsidó közösségből, amelyről már az Unortodoxban is beszámolt, lehetővé tette számára, hogy ledobhassa magáról a rá kényszerített régi énjét, „mint a kagyló a héját”, és reményt adott neki, hogy „[…] ami a héj alatt keletkezett és a felszínre, a fény felé emelkedik […]”, az váljon valódi önmagává.7

A főszereplő identitásának rekonstrukciója során olyan stratégiát alkalmaz, amelyet az elemzés céljaira a tükör stratégiájának fogunk nevezni. Amikor rájön, hogy New Yorknak, amely számára több mint húsz éve Williamsburgnek a szinonimája, semmi köze sincs a vibráló Manhattanhez, kétségbeesetten próbál alkalmazkodni. Utánozza a környezetét, hogy annak részévé válhasson. Legnagyobb vágya az lesz, hogy teljes értékű amerikai nővé váljon, akiben már senki sem ismeri fel a zárt ultraortodox közösségben nevelkedett, magába zárkózó lányt:

Magyarországon sikerül megvalósítania európai utazásainak legfőbb célját: felkutatni a nagymamája szülőhelyét, megtalálni egykori családi otthonát, és „[…] látni […] a helyet, amely […] a száműzetésének legelső állomása volt […]”12 – vagyis azt a zsinagóga előtti teret, ahol egykor a deportálásra összegyűjtötték a zsidókat.

Ugyanilyen ellenségesnek tűnik számára Ausztria, különösen pedig Salzburg, amely – mint megjegyzi – „[…] az első város, amit a németek elfoglaltak, és az osztrákok örömmel működtek együtt velük a zsidók deportálásában.”16 Olyan helyként írja le, amely az antiszemita támadások és a vandalizmus formájában megnyilvánuló megtorlástól való félelmében képmutató módon meghamisította a történelmet. Hiába keresi ugyanis ottani zsidó őseinek legapróbb nyomát is. Sietve hagyja el az osztrák várost azzal az elhatározással, hogy soha többé nem tér vissza.

A magyarországi és osztrák tapasztalatok után, amelyek többnyire negatívak voltak, amikor Németországba érkezik, tele van aggodalommal, hogy mivel fog még szembesülni. Ráadásul nem tudja lerázni magáról a gyermekkorából átvett előítéleteket: „Azt tanultam, hogy a németek soha semmivel nem moshatják le magukról az őseik bűneit. Örökre gyűlölnünk kell őket.”17 Ez a radikális nézet akkor változik meg, amikor a nő rájön, hogy a németekről mint kizárólag gonosz emberekből álló nemzetről alkotott elképzelését nem fedi a valóság, legalábbis nem olyan mértékben, mint amennyire ő meg volt róla győződve. Ez német partnere, Marcus révén történik meg:

A Markusszal való kapcsolat végül szakítással végződik. Ez akkor történik, amikor a főszereplő rájön, hogy tudat alatt olyan emberekhez kötődik, akik fizikailag és érzelmileg is elszakadnak tőle, de akikre szüksége van valamiért. Markus, mint német, egy olyan világra nyitott számára kaput, ahová egyedül nem tudott volna bejutni. Miután azonban betöltötte a szerepét, a jelenlétére már nem volt szükség:

Feldman művében a multinacionális és multikonfesszionális Berlin szinte ideális helyként jelenik meg, az örök boldogság földjeként, ahol a főszereplő évekig tartó eredménytelen keresés után megtalálja a helyét. A város leírásai és a nő berlini életre vonatkozó megjegyzései, bár nem reflektálatlanok, időnként túl lelkesnek és túlzónak tűnhetnek. Feltűnő az elbeszélés idealista hangvétele, amelyben az elbeszélő komoly és mélyreható elmélkedései mellett, amelyek többek között az antiszemitizmust, a gyűlöletet és a faji megkülönböztetést tematizálják, meglehetősen naiv kijelentések is elhangzanak, mint például a következő részletben:

Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy Feldman könyvei – különösképp az Unortodox – kiemelkednek azzal, hogy rendkívüli kereskedelmi sikert arattak. Hiszen nem minden populáris irodalmi mű válik bestsellerré, és nem mindegyik fogy el több százezer, sőt akár több millió példányban. Mi okozta tehát Feldman műveinek ilyen mértékű piaci sikerét? Úgy véljük, több tényező együttes hatása játszott ebben szerepet.

Először is az a tény, hogy Deborah Feldman egy nagyon hermetikus, ultraortodox zsidó közösségben töltött életet írt le, ami a legtöbb olvasó számára teljesen újszerű és egzotikus jelenségnek számított. Könyve betekintést nyújt e közösség mindennapjaiba, rituáléiba és normarendszerébe, ami nemcsak kíváncsiságot ébreszt, hanem jelentős ismeretterjesztő értékkel is bír.

Másodszor, az olvasók figyelmét kétségkívül megragadta az is, hogy Feldman őszintén és hitelesen tárta fel azokat a nehézségeket, korlátokat és dilemmákat, amelyekkel a közösségben, illetve a közösségből való kilépést követően szembesült. Mindkét műve erősen vallomásos jellegű önéletrajz, amelyben a személyes hangvétel hitelességet kölcsönöz az elbeszélésnek.

Egy további tényező, amely feltételezhetően szintén hozzájárult a könyvek sikeréhez, a választott témák egyetemessége. Az Unorthodox és az Exodus egyaránt a bátorságról, a szabadság kereséséről, a társadalmi és családi kötelékek felszámolásáról, valamint a személyes identitás megtalálásáról szól. Ezek olyan témák, amelyek világszerte sok olvasó számára rezonálnak.

Továbbá, valószínűleg nem elhanyagolható az sem, hogy mindkét mű üzenete kifejezetten feminista hangvételű. Ahogyan Sylvia Margret Steinitz találóan megállapítja:

Összefoglalva, Feldman mindkét könyve – azáltal, hogy egy sajátos, zárt ultraortodox zsidó közösség történetét mutatja be – egyfajta hidat képez a kultúrák és világok, valamint az olyan egyetemes, kultúrákon átívelő témák között, mint a személyes szabadság keresése, a saját identitásért folytatott küzdelem, a hagyományok és társadalmi normák által szabott korlátok leküzdése, az önrendelkezés és az emancipáció iránti vágy. Kulturális szempontból a főszereplő története, aki végül úgy dönt, hogy a nemzeteken átívelő berlini térben fog élni, éppen azért bizonyult vonzónak az olvasók számára szerte a világon, mert nem foglal állást és nem részesít előnyben egyetlen kultúrát sem. A transzkulturális szabadságot választja és a szupranacionális térben való életet. Ebből arra következtethetünk, hogy a szöveg transzkulturális üzenete lehet az a tényező, amely Feldman könyveinek óriási sikere mögött áll.