Magdalena Roguska-Németh: Mozgásban, múltban, nyelvben, tányéron
›
VII. A transzkulturális írók kanonizációs lehetőségei

VII. A transzkulturális írók kanonizációs lehetőségei

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogyan azt már az előszóban is jeleztük, a transzkulturális írók pozíciója az irodalmi színtéren rendhagyó. Műveik legalább két, de akár több nemzetet, nyelvet és kultúrát kapcsolnak össze, és így elkerülik a könnyen meghatározható kategóriákat. Munkásságuk nem sorolható be egyetlen nemzeti irodalomba sem, aminek következményeként az irodalomtudományi és irodalomkritikai vitákban gyakran perifériára szorulnak. Ezeknek a megfigyeléseknek a megerősítése főként az anyanyelvüktől eltérő nyelven író transzkulturális szerzőkkel, azaz a nyelvváltó írókkal készített interjúkban és beszélgetésekben érhető tetten. Ki lehet belőlük következtetni, hogy sokuk számára az elidegenedés és a kirekesztettség érzése a nyilvános térben való létezés velejárója. Ebben a fejezetben azt vizsgáljuk meg, hogy a transzkulturális szerzőknek ezen tapasztalatai mennyire valóságosak. Azt fogjuk fontolóra venni, hogy milyen esélyei vannak a transzkulturális szerzők kánonba való bekerülésének, és hogy ezek az esélyek egyenlőek-e az anyanyelvükön író szerzők esélyeivel, akiknek művei (legalábbis nyelvi szempontból) kétségtelenül egy adott nemzeti irodalmi hagyomány részét képezik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A korábbi fejezetekben bemutatott művek szerzői pályafutásuk különböző szakaszaiban járnak. Vannak közöttük olyan írók, akik irodalmi karrierjük kezdetén állnak, és olyanok is, akik már a csúcsán vannak. Egyesek életműve még szerény, míg mások már több, akár tucatnyi elismert művel rendelkeznek. Egy szerző, Agota Kristof, már elhunyt, így munkássága lezárt fejezetnek tekinthető. A másik, Edith Bruck, csaknem hetven évvel ezelőtt debütált, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag pályája végén jár. E két írónőt fogjuk szemügyre venni ebben a fejezetben, amely a transzkulturális írók kanonizálásának lehetőségeivel foglalkozik. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy a két írónő milyen pozíciót foglal el származási országuk, azaz Magyarország irodalmában, illetve tágabb értelemben a magyar irodalomban, és milyen státuszt élvez migrációs országuk irodalmában, azaz Ágota Kristóf esetében Svájcban, tágabb értelemben a frankofón, illetve a francia irodalomban, Edith Bruck esetében pedig Olaszországban, illetve az olasz irodalomban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végzetül megvizsgáljuk, hogy milyen státuszuk van a transzkulturális íróknak a német könyvkiadói piacon, valamint Magyarországon, különös tekintettel az irodalomtörténeti kiadványokban való (hiányzó) jelenlétükre.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

***
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A francia nyelven alkotó Agota Kristof több alkalommal is jelezte, hogy az elidegenedés érzése írói működésének szerves részét képezte, és pályája minden szakaszában végigkísérte. Az egyik interjúban, válaszul egy újságíró kijelentésére, miszerint egy Svájcban élő francia írónőnek, aki magyarnak érzi magát, nem lehet könnyű „meghatározni magát”, elővette a papírjait, és azt mondta:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nézze csak meg. Magyar útlevelem van. Magyar állampolgár vagyok. Más kérdés, hogy igazából egyik ország sem fogad el írójaként. Valahol a senki földjén állok. A svájciakat nem nagyon érdekli az íróságom. A franciák a frankofón jelzőt aggatják rám, ami világosan jelzi: franciául alkot, de nem francia. Én meg az emigráció után úgy éreztem, hogy nincs semmi értelme magyarul folytatni. Egy olvasóm se lett volna. Ma már majdhogynem negyven nyelven olvasnak, és azt hiszem, most már mindegy is, hogy minek vallom magam.1
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenti szavak azt bizonyítják, hogy 2009-ben, amikor az idézett interjút közzétették, vagyis huszonhat évvel debütálása után, Kristof úgy érezte, munkássága nem része egyetlen nemzeti irodalomnak sem. Ugyanakkor lényegtelennek tartotta a bármelyik nemzethez való tartozás kinyilvánítását. Akkoriban ugyanis már hosszú évek óta élvezte az irodalomkritikusok és a világ több tájáról származó olvasók által is elismert szerzői pozíciót, és nem kellett senkitől protekciót kérnie. Egy ilyen pozíció elérése azonban sok évig tartott, rengeteg energiába és legalább ugyanannyi lemondásba került, amint azt többek között a 2004-ben megjelent Az analfabéta című önéletrajzi írásból is tudjuk. A szerző fenti szavainak fényében érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan alakult Agota Kristof munkásságának fogadástörténete, és milyen pozíciót élvez ma az írónő írásművészete Svájcban és Franciaországban, valamint Magyarországon.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Agota Kristof francia nyelvű recepcióját Prileszky-Simon Judit dolgozta fel magyarul 2026-ban.2 Tanulmányában olvashatjuk, hogy Kristof 1986-ban megjelent debütáló és egyben legismertebb regénye, A nagy füzet meglepően pozitív és lelkes fogadtatásban részesült a francia nyelvű kritikusok körében, akik többnyire két szempontra hívták fel a figyelmet: a regényben alkalmazott egyedi stilisztikai és nyelvi megoldásokra, valamint a geopolitikai és történelmi kontextusra.3

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az első komoly és alapos stúdium Kristof prózájáról, amelyet Prileszky-Simon a szerző életművének szentelt legfontosabb munkának tart, azonban csak sok évvel később, 2000-ben jelent meg, miután a Trilógia mindhárom része – A nagy füzet mellett A bizonyíték és A harmadik hazugság –megjelent. Valérie Petitpierre munkája egy átfogó monográfia, amely aprólékosan tekinti át Kristof műveit a bennük alkalmazott narrációs megoldások felől.4

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Trilógiáról szóló második nagy szabású munkát 2007-ben adta ki Marie-Noëlle Riboni-Edme, aki doktori disszertációját Kristof munkásságának szentelte.5 Két terjedelmesebb könyvet jelentett meg Kristofról Rennie Yotova, Kristof bolgár fordítója és munkásságának kutatója – az elsőt 2011-ben, a másodikat Sara de Balsival közösen 2016-ban.6

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Amint arról Prileszky-Simon referál, 2011-es munkájában Yotova emigráns íróként említi Kristofot, és abból a szempontból vizsgálja írásait, hogy milyen a szerző (és más hasonló típusú írók) viszonya a nyelvhez és az új befogadó kultúrához. Arra a következtetésre jut, hogy Kristof „gyökértelen”: „A magyar az érzelmek nyelve marad számára, míg a francia, az írás nyelve a kiüresedettség, az érzelemmentesség kifejezőeszközévé válik.”7 A továbbiakban azt állítja, hogy Kristof frankofón író, a francia nyelvű olvasóban a szövegei olyasfajta érzést hagynak „[…] mintha magyarul születtek volna, s utólag fordították volna le őket.”8 Végül arra mutat rá, hogy a francia sajtó általában úgy hivatkozik Kristofra, mint egy „francia nyelvű magyar író”-ra, míg a svájciak úgy írnak róla, mint „magyar származású neuchateli író”-ról.9

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tanulmánya hátralévő részében Prileszky-Simon még két további Kristofról szóló munkát emel ki: Irina Sobchenko írását10, amely Kristof prózanyelvével foglalkozik, valamint Simona Cutcan doktori disszertációját11, amely a nemi identitás kérdését tárgyalja az írónő műveiben. A konklúzióban arra a következtetésre jut, hogy:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Agota Kristof műveinek átfogó, újabb és újabb szempontokra kiterjedő elemzése a 2000-es évek elejétől indulóan mind a mai napig tart, s az írónő halála óta nemhogy csökkent volna az érdeklődés életműve iránt, hanem ellenkezőleg; új lendületet vett, a kutatás újszerű megközelítési módjaival gazdagodva.12
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Prileszky-Simon által bemutatott adatok arra engednek következtetni, hogy Kristof munkássága igen jelentős figyelmet kapott a francia nyelvű irodalomtudósok körében. Irodalmi munkásságát öt monográfia tanulmányozta alaposan. Úgy tűnik azonban, hogy a francia nyelvű irodalomtörténészek kerülik Kristof műveinek francia irodalomként való meghatározását, és inkább a frankofón irodalom kifejezést részesítik előnyben. Ez összhangban van azzal, amit maga Kristof mondott írói státuszáról, többek között a fent idézett interjúrészletben.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindezek tükrében figyelemre méltó, miként formálódik Agota Kristof magyarországi recepciója. Legmegalapozottabban ezt a kérdést Deczki Sarolta vizsgálta, szintén 2026-ban.13 Tanulmányának kezdő részében a kutató megállapítja, hogy bár a magyar irodalomkritika alapvetően elismeréssel fogadta Kristof műveit, „[…] az életmű nem integrálódott a magyar irodalmi hagyományba”.14 A recepcióban bekövetkezett fejlődésnek két okára mutat rá. Először is azt állítja, hogy „Agota Kristof írásművészetének nincsenek előzményei a magyar irodalmi hagyományban”,15 másodszor pedig azt, hogy a nem magyar nyelven írt műveket a magyar kritika nem tekinti a magyar irodalom részének.16

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Deczki érvelése mindkét előfeltevés tekintetében alapvetően megalapozottnak tűnik, bár az első pontnál, amely szerint a magyar irodalomban nincs olyan irodalmi hagyomány, amelybe Kristof műve illeszkedhetne, némi leegyszerűsítéssel van dolgunk. Jelentős párhuzamokat találhatunk például Csáth Géza (az Anyagyilkosság és más korai novellái), valamint Móricz Zsigmond (Árvácska) műveivel, továbbá Kristof kétségtelenül beleillik az (e)migrációs irodalom, vagyis a nyugati magyar irodalom hagyományába, amely a magyar irodalom kanonikus részének tekinthető, és – Deczki állításával ellentétben – nem ritka jelenség a magyar irodalomban.17

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezzel szemben a második ok, amiért Deczki szerint Kristof munkássága nem része a magyar irodalmi hagyománynak, sokkal inkább indokoltnak tűnik. Ugyanis, ahogy az irodalomtörténész találóan megjegyzi, „[…] a magyar irodalom azok közé a nemzeti irodalmak közé tartozik, melynek a fő differentia specificáját az ország hivatalos nyelve, a magyar jelenti.”18 Deczki itt Toldy Ferenc szavait idézi, majd pedig Schein Gábornak a nyugati magyar emigrációs irodalomról szóló tanulmányára hivatkozik. Arra a következtetésre jut, hogy:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Csak az utóbbi idők fejleménye a magyar irodalomnak az a befogadóbb és a világirodalomra nyitottabb értelmezése, mely nem tekinti már kizárólagos kritériumnak az anyanyelvet. Világszerte egyre gyakoribb jelenség a migráció és a vele járó kétnyelvűség, ilyenkor általában a befogadó és az elhagyott ország is a magáénak ismeri el az adott szerzőt.19
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ugyanakkor megállapítja, hogy Agota Kristof esetében ez még nem valósult meg, bár, mint elismeri, „a jelenléte, elismertsége számottevően nőtt az elmúlt időkben”,20 amit a szerzőnek 2011-ben odaítélt Kossuth-díj, valamint az is bizonyít, hogy fő műve, A nagy füzet alapján Magyarországon film- és színházi adaptáció is készült.21

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kristof magyarországi kanonizációjának folyamata Deczki szerint a Trilógia recepciótörténetével állítható párhuzamba, és ezt három szakaszra osztja. Az első 1989-ben kezdődött – ebben az évben jelent meg magyarul Kristof debütáló műve –, a második 1996-ban, amikor már a Trilógia mindhárom része napvilágot látott, a harmadik pedig 2013-ban, amikor megjelent a belőle készült film és színpadra került a darab.22

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az első fázis kapcsán Deczki megállapítja, hogy bár Kristof magyarországi bemutatkozását a kritika enyhe megdöbbenéssel fogadta, első művének fogadtatása általánosságban pozitív volt, amire véleménye szerint hatással volt Esterházy Péter híres cikke, amelyben a szerző Kristof művét ezekkel a szavakkal ajánlotta az olvasók figyelmébe:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Agota Kristof nem magyar szerző, hanem svájci vagy francia, minthogy franciául ír. Azonban az emlékei magyarok, a táj, amit a szemében hordoz, magyar. Ami nem érték vagy érdem – hanem nagyon érdekes. Hogy van egy nem magyar író, aki magyar könyveket ír, hogy messziről nézi valaki ugyanazt, amit mi innét.23
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A második hullám idején a kritikusok figyelme a Trilógia egészének elemzésére összpontosult, különös tekintettel a három rész közötti kölcsönös kapcsolatokra. A kritikákban akkoriban rámutattak a három könyv – sőt, még azok fordításainak – egyenetlen színvonalára is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A harmadik hullám idején viszont, amelynek a kezdetét Deczki 2013-ra datálja, már nemcsak irodalomkritikai szövegek képezték a recepciót, hanem a Kristof munkásságáról szóló komoly tudományos tanulmányok is, amelyekben:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] már nem a felfedezés okozta meglepetés dominál, hanem a szövegvilággal való számvetés igénye a testelméletek, a migrációs elméletek, a térpoétika, az identitáselméletek vagy a narratológia szempontjából, valamint az életmű integrálásának a kísérlete a magyar prózahagyományba.24
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ebben az időszakban a Dánél Mónika és Varga Tünde, Schein Gábor, Hites Sándor, Németh Zoltán, Földes Györgyi és Toldi Éva által írt tanulmányokat elemezve Deczki arra a következtetésre jut, hogy a Trilógia recepciójának harmadik szakaszában, azaz a 2013 utáni években a magyar irodalomtörténészek körében egyre erősebb meggyőződésnek tűnik, hogy Agota Kristof magyar szerző, és hogy munkássága a magyar irodalomnak is része. Ugyanakkor az egész tanulmány záró mondataiban azt írja, hogy:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[bár Agota Kristof] […] egyre nagyobb figyelmet kap a magyar irodalomtörténeti és kritikai gondolkodásban […] nem a maga súlyán van jelen a magyar irodalmi köztudatban, a kánonban. Helyzete ugyan még mindig periferikus, de az utóbbi időkben egyre markánsabban jelen lévő elméleti trendek magától értetődő módon irányították rá a figyelmet.25
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összefoglalva a fentieket azt kell mondanunk, hogy kétségtelenül jelentős az a pozíció, amelyet Agota Kristof munkássága mind a francia nyelvű, mind a magyar irodalomban elfoglal. A szerző műveire nemcsak megjelenésük idején figyeltek fel mindkét nyelvi színtér irodalomkritikusai, hanem jelenleg is élénk érdeklődés övezi őket az irodalomtudósok részéről. Más kérdés az a bumerángszerűen visszatérő probléma, hogy minek nevezzük a szerzőt – magyar, francia, svájci vagy frankofón írónak? Kristof munkásságának értelmezői, annak ellenére, hogy teljes mértékben tisztában vannak a helyzet összetettségével, úgy tűnik, tehetetlenül állnak az irodalomtudományt továbbra is uraló nemzetközpontú diskurzussal szemben, amely számára a mű nyelve a döntő kritérium abban, hogy az melyik irodalomhoz, hagyományhoz sorolható. Valószínűleg ez volt az, ami a legjobban bántotta Kristofot, amikor a fentiekben idézett interjúban nem minden sajnálkozás nélkül kijelentette, hogy „[…] egyik ország sem fogad el írójaként.”26

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hasonló irányt követnek az olaszul író, magyar származású zsidó szerző, Edith Bruck nyilatkozatai is. Az egyik interjúban arra a kérdésre, hogy transznacionális írónak, olasz írónak vagy a zsidó diaszpórához tartozó szerzőnek érzi-e magát, így válaszolt:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mondjuk transznacionálisnak. Sajnos engem nem tartanak olasz írónak. Azt hiszem, egész életemben idegen maradok. Ez a tapasztalatom egy olyan helyen, amely összességében nagyon vendégszerető, de amely nem tart engem olasznak, mert amikor valaki ír rólam, magyar zsidó vagy magyar szerzőnek hív. Az emberek gyakran nem tudják, hogy olaszul írok, sokan azt gondolják, hogy a könyveimet lefordítják […]27
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenti szavak azt mutatják, hogy Bruck, Agota Kristofhoz hasonlóan, kirekesztettnek érzi magát. A különbség a két írónő között azonban az, hogy míg Kristofnak az a tény, hogy egyik irodalomhoz sem tartozik, látszólag nem nagyon számított, Bruck számára csalódás forrása. Először is nem érzi magát magyar szerzőnek, és nem akarja, hogy annak tekintsék, másrészt pedig nehezményezi, hogy az olaszok idegennek tartják.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hanna Serkowskának, az olasz irodalom lengyel kutatójának látszólag nem okozott gondot Bruck nemzetiségének a meghatározása. Az írónő munkájának szentelt tanulmányában azt írta:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ki ez az alkotó, akihez az elmesélt történet hatása alatt lévő egyik diáklány ezeket a szavakat címezte: „Mrs. Auschwitz!”? Olasz író, mert olaszul ír, bár származása szerint magyar. Magyarországon született, szülei magyarok voltak.28
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az idézett szövegben Serkowska egyértelműen kijelenti, hogy az író hovatartozását az adott nemzeti irodalomhoz nem a származása határozza meg, hanem az a nyelv, amelyen ír. Serkowska állításának a folytatása azonban azt bizonyítja, hogy az ügy nem annyira nyilvánvaló, mint amilyennek eredetileg tűnhet:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egyetemes nyelvi és nemzeti instabilitás és az állandó (nyelvek, országok, kultúrák közötti) migráció korában nehéz egyértelműen hozzárendelni valamilyen nemzetiséget egy-egy íróhoz, bár ebben a konkrét esetben, mintha magának a szerzőnek a kívánságára, lehetetlen teljesen elhagyni az etnocentrikus perspektívát. Mondjuk azt, hogy Bruck a magyar-zsidó diaszpóra része, akárcsak Agota Kristof és Kertész Imre.29
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Serkowska kifejezi tehát kétségeit azzal kapcsolatban, hogy van-e egyáltalán értelme meghatározni az írók nemzetiségét. A következő mondatban azonban kijelenti, hogy bizonyos mértékben kötelességének érzi Bruck nemzetiségének a feltüntetését, elsősorban azért, mert ez szerinte maga a szerző kívánsága is. Végül egy sorba állítja Bruckot Kertész Imrével és Agota Kristoffal. A Serkowska-féle gondolatmenet helyességének a megítélésétől függetlenül30 arra a tényre érdemes irányítani a figyelmünket, hogy az irodalomtudós kívánja meghatározni a szerző nemzetiségét, annak ellenére, hogy ez nyaktörő vállalkozásnak tűnik. Mint feltételezhető, ezt a cselekvést a tudományos szöveg által előírt követelmények szabják meg, amelyek egyértelműséget és pontosságot igényelnek. Nem ok nélkül a születés (és a halál) dátuma mellett a nemzetiség az első adat, amelyet az életrajzi megjegyzések tartalmaznak. Többé-kevésbé tudatosan a nemzetiséget a világban elfoglalt helyünket meghatározó egyik legfontosabb értékként kezeljük, amelynek hiánya a kritikai diszkurzus margójára szorítja az alanyt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hasonló problémára hívta fel a figyelmünket Philip Balma, a Bruck munkájának szentelt monográfia szerzője. Észrevette, hogy sok olasz kutató számára, akik a munkájuk során csak olyan írók műveivel foglalkoztak, akiknek az „olaszossága” nem vonható kétségbe, problémát jelent Bruck elhelyezése a világirodalmi arénában. Hiszen mit kéne kezdeni a „honosított, magyar származású holokauszt-túlélővel, aki éppen olaszul ír”31? Ahogy Balma írja:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] a kulturális korlátok és konvenciók határai, amelyeket Bruck írásai igyekeznek lerombolni és lényegtelenné tenni, ugyanazok a gátak, amelyek megakadályoztak sok mai értelmezőt abban, hogy valóban megalapozott tudást szerezzenek arról, hogy [Bruck] mennyire fontos figura a mai Olaszországban.32
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kutató szerint Bruck nem egyértelmű nemzeti hovatartozása életművének marginalizálódásához vezetett, aminek következtében az írónő nem kapott megfelelő helyet az olasz irodalom kánonjában. Ugyanakkor maga Balma is elismeri, hogy Bruck irodalmi munkásságát számos rangos díjjal ismerték el, és hogy életműve a kortárs irodalomtudomány részéről is jelentős figyelmet kapott, amit több alapos elemzés és tanulmány is tanúsít.33 Azt sem szabad elfelejteni, hogy Balma Bruck olaszországi recepciójának hiányosságaira utaló szavai a 2014 előtti állapotra vonatkoznak. Valóban, a Bruck-kutatók még mindig küszködnek azzal, hogy milyen kategóriákat használjanak munkásságával kapcsolatban, de úgy tűnik, hogy érdeklődésük Bruck életműve iránt nemhogy csökkent volna azóta, hanem még intenzívebbé vált. Bruck közelmúltbeli recepciótörténetében ugyanis különösen fontosnak tűnik a 2022-es év, amikor megjelent Az elveszett kenyér című műve, amely elnyerte a rangos Premio Strega Giovani díjat és az olasz kritikusok igen pozitív fogadtatásban részesítették.34

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Továbbá, az író műveinek fogadtatásában az is szerepet játszott, ami nem sokkal a könyv megjelenése előtt történt. Miután elolvasta az írónővel készített interjút, amely 2021. január 26-án jelent meg az Osservatore Romano című lapban, Ferenc pápa a lap főszerkesztőjének, Andrea Mondának a kíséretében meglátogatta Bruckot római lakásában. A hivatalos sajtójelentések szerint a beszélgetés során a pápa megköszönte az írónőnek, amiért tanúságot tesz a holokausztról, és az emberiség nevében Istenhez fordult, hogy bocsánatot kérjen:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Azért jöttem ide, hogy megköszönjem önnek a tanúvallomását, és tisztelegjek a náci populizmus őrületének áldozatául esett nép előtt, és őszintén megismétlem azokat a szavakat, amelyeket a Yad Vashemben mondtam, és amelyeket minden olyan ember előtt ismételek, aki önhöz hasonlóan sokat szenvedett emiatt: bocsáss meg, Uram, az emberiség nevében.35
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az esemény széles körű médiafigyelmet kapott. Nemcsak az olasz, hanem a nemzetközi sajtó is beszámolt róla, ami egyértelműen hozzájárult az írónő iránti érdeklődés növekedéséhez.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az utóbbi években a Bruck munkássága iránti fokozódó figyelem a magyar kutatók körében is megfigyelhető, jóllehet hosszú időn át nem folytattak mélyreható irodalomtudományi diskurzust az életművéről, annak ellenére, hogy első regénye, a Chi ti ama così magyar fordítása mindössze öt évvel az eredeti megjelenés után, 1964-ben látott napvilágot.36 E téren jelentős érdemeket szerzett elsősorban Jablonczay Tímea, aki az utóbbi években több terjedelmes tanulmányt is publikált Bruck munkásságának szentelve.37 Továbbá figyelemre méltó Horváth Péter Bruck-tanulmánya, amely a „Hitel” folyóiratban jelent meg,38 valamint Rudaš Jutka írása a „Hungarológiai Közlemények”-ben.39

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Meg kell jegyezni továbbá, hogy ezzel párhuzamosan nőtt az érdeklődés Bruck élettörténete iránt is, amit többek között két esemény is bizonyít: 2025 májusában megnyitották a „Az emlékezés terhe” – Hommages à Bruck Edith című kiállítást, amely a budapesti Metropolitan Egyetem Művészetelméleti és Kreatívipari Kara Művészet- és Designelmélet Intézete hallgatóinak holokausztemlékezeti alkotásaiból jött létre. 2025 októberében pedig bemutatták Edith Bruck és Andrea Riccardi A rosszon túl című könyvét. Valamint ehhez az alkalomhoz kapcsolódva a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előcsarnokában megnyitották a Bruck életének szentelt kiállítást Edith Bruck élete címén.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összegzésként meg kell jegyezni, hogy Bruck jelenleg fontos helyet foglal el az olasz irodalmi színtéren. Írásai nemcsak az olvasók körében váltanak ki jelentős visszhangot, hanem az olasz irodalomtudományi, irodalomkritikai és értelmezői közösségekben is széles körben tárgyalják – bár, ahogy Philip Balma monográfiája is mutatja, korántsem volt ez mindig így. A Bruck iránti érdeklődés növekedése különösen 2022 után lett észrevehető, az Elveszett kenyér című önéletrajzi művének megjelenése után, valamint a médiafigyelem kapcsán, amely Ferenc pápa 2021-es látogatását követte az írónő lakásában. A Bruck iránti érdeklődés jelenleg Magyarországon is egyértelműen intenzívebb, amit számos, a műveinek szentelt tanulmány és az írónő életét középpontba állító rendezvény is bizonyít.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenti megfigyelések fényében érdekesnek tűnik a németországi helyzet. Köztudott, hogy az ottani kiadói piac az egyik legerősebb Európában.40 Fontos részét képezik a nem német származású, de németül író szerzők, akik közül sokuknak sikerül bekerülniük a német nyelvű irodalom kánonjába. Az ilyen szerzők egyike Terézia Mora, aki Sopronban született, németül ír, illetve a magyar irodalmat fordítja németre. 2013-ban (A szörnyeteg című regényéért) Deutscher Buchpreis díjat,41 2018-ban pedig Büchner-díjat (Georg-Büchner-Preis) kapott, amelyet manapság a német nyelvterület legrangosabb irodalmi díjának tartanak. Mielőtt azonban Mora „teljes jogú német szerzőként” jelent meg a németek tudatában, kétszer (2000-ben és 2010-ben) Adelbert-von-Chamisso -díjjal42 jutalmazták. Ezt a kitüntetést több mint harminc éven át olyan szerzők német nyelvű művei kapták, akiknek az anyanyelve nem a német.43 Ez lehetővé tette sokuk megjelenését a német kiadói piacon.44 Egy ilyen kitüntetés létrehozásának puszta ténye azonban azt is bizonyítja, hogy a német és a nem német származású szerzők egyenlőtlen esélyeinek problémája létezik és megoldást igényel. Más kérdés, hogy maguk az írók hogyan kezelik a fenti kérdést. A nem német származású, de németül alkotó írókkal készített interjúk azt a benyomást kelthetik, hogy egy adott nemzeti irodalomhoz való tartozás kérdése nem különösebben fontos számukra. Ezzel összefügésben figyelemre méltó a Svájcban élő, németül író, magyar származású Melinda Nadj Abonji nyilatkozata, aki arra a kérdésre, hogy magyar írónak tartja-e magát, így válaszolt:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem, én egyszerűen író vagyok. Nem szeretnék egyetlen nemzet mellett sem elköteleződni. Életem során különféle országokkal kerültem kapcsolatba, de íróként nem feladatom, hogy valamely nemzet részeként határozzam meg magam. Számomra ez nem fontos, elvégre kozmopolita környezetben mozgok.45
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az idézett szakaszból kiderül, hogy Nadj Abonji nem érez különösebb kötődést egyetlen nemzethez sem, és világpolgárnak tartja magát. Ez a meglehetősen távolságtartó hozzáállás (amelyet valószínűleg bizonyos mértékben a politikai korrektség is motivált) ellentmond a műveiből fakadó üzenetnek. A Galambok röppenek föl című, eddigi legjelentősebb műve önéletrajzi jellegű történet, amelynek a kulcskérdése az adott közösséghez való tartozás (vagy nem tartozás) problémája.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nyelvváltó írók „nem-magyarsága” a magyar irodalom történetét összefoglaló művekben is megfigyelhető. A többségük nem is említ magyar származású, de nem magyarul író szerzőket a 20. században.46 Az egyetlen kivétel a 2007-ben megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes irodalomtörténet, Jankovits László és Orlovszky Géza (az első kötet47), valamint Szegedy-Maszák Mihály és Veres András (a második48 és a harmadik49 kötet) szerkesztésében, amely két helyen is foglalkozik nyelvváltó írókkal. Hites Sándor A száműzetés prózairodalmáról a 20. század második felében című tanulmányában azt írja, hogy a nyugati magyar irodalomból nem zárhatók ki azok a magyar származású vagy hátterű szerzők, akik nem magyar nyelven írnak. Hiszen „az anyanyelv nem egyértelmű kritérium.”50 A fejezet további részében azonban már nem foglalkozik nyelvváltó írók munkájával, csupán magyar nyelven író nyugati szerzők munkáinak elemzésére szorítkozik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nagyobb figyelmet fordított az anyanyelvüktől eltérő nyelven író alkotókra Szegedy-Maszák Mihály, aki A magyarság (nyelven túli) emléke című fejezetet teljes egészében Tibor Fischer magyar származású anglofón szerző munkásságának szentelte. Már önmagában az a tény, hogy egy ilyen fejezet egy magyar irodalomtörténetben helyet kaphatott, egyenértékű azzal, hogy a szerzője Fischer műveit magyarnak tekintette. Mindazonáltal érdekes, Szegedy-Maszák miként magyarázza azt, hogy egy nem magyar nyelven írt mű elemzése bekerült egy magyar irodalomtörténetbe:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 20. században döntő fontosságra tett szert az a magyar nyelvű irodalom, amelyik nem az államhatárokon belül jött létre. A század végére a gazdaságit követő kulturális egységesülés következtében már egyre több olyan mű is keletkezett a nyugati országokban, amely nem a nyelv révén kapcsolódott a magyarsághoz. A külföldön élő magyar származású szerzők tevékenysége afféle függeléknek tekinthető a magyar irodalom története szempontjából.51
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az idézett részlet azt bizonyítja, hogy bár a fejezet szerzője észreveszi a vitathatatlan összefüggést Fischer művei és a „magyarság” között, igyekszik elkerülni annak kimondását, hogy ez az életmű a magyar irodalom teljes jogú része. Ehelyett a magyar irodalom „függelékéről” beszél, amely csupán kiegészítés a „tényleges” magyar irodalomhoz.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

***
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenti megfontolásokat figyelembe véve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a transzkulturális írók kanonizációs lehetőségei ambivalensek. Egyrészt a transzkulturális íróknak kétségtelenül korlátozott és bizonytalan esélyeik vannak arra, hogy bekerüljenek az irodalmi kánonba. Ennek számos oka van, például az intézményi vagy ideológiai előítéletek, amik abból erednek, hogy a transzkulturális szerzők nem tartoznak teljes mértékben egy adott nemzeti hagyományhoz, a besorolási problémák, vagyis az a tény, hogy műveik nem illeszkednek a hagyományos irodalmi kategóriákba, valamint a nyelv és az identitás kérdései, amelyek abból fakadnak, hogy többségük olyan ország nyelvén ír, amely nem tekintik őket „sajátjuknak”.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Másrészt Agota Kristof és Edith Bruck recepciótörténete is azt bizonyítja, hogy egyik esetben sem beszélhetünk valódi marginalizálódásról. Mindkét szerző munkásságát számos komoly irodalom- és kritikatörténeti tanulmány dolgozta fel, ennek eredményeként mindkettőjük életműve erőteljesen jelen van a francia és az olasz irodalomkedvelők tudatában, és fokozatosan egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a magyar irodalmi színtéren is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez a tény némileg ellentmond a szerzők saját érzéseinek, akik nyilatkozataikban gyakran hangsúlyozták, hogy nem érzik magukat kellőképpen elismertnek, hogy marginalizálják, sőt kirekesztik őket. Feltételezhető, hogy ez a jelenség az irodalomtörténészek és irodalomkritikusok sajátos tehetetlenségéből fakad, akik nehezen tudják pontosan besorolni a transzkulturális szerzőket, és meghatározni, milyen helyet foglalnak el az általuk választott, illetve a nemzeti irodalmi színtéren. Ez különösen szembetűnő a nemzeti irodalomtörténetek esetében, amelyek általában nem veszik számításba olyan szerzők munkásságát, akik a kultúrák és nyelvek határterületein helyezkednek el.
 
1 Agota Kristof, „Egy érzelmeskedés nélküli élet. Papp Sándor Zsigmond beszélgetése Agota Kristoffal.”, interjúkészítő: Papp Sándor Zsigmond, Népszabadság Online, 2009, http://nol.hu/kultura/20091006-egy_erzelmeskedes_nelkuli_elet-371791.
2 Prileszky-Simon Judit, „Agota Kristof francia nyelvű fogadtatástörténete (Művek, kritikák, tanulmányok)”, in Az otthontalanság poétikája. Tanulmányok Agota Kristofról, szerk. Deczki Sarolta és Kovács Ágnes (Budapest: Gondolat – Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete, 2026).
3 Uo., 57.
4 Uo., 58–61.
5 Uo., 61–65.
6 Uo., 65–68.
7 Uo., 66.
8 Uo., 68.
9 Uo.
10 Uo.
11 Uo., 70.
12 Uo., 72.
13 Deczki Sarolta, „Agota Kristof magyar recepciója”, in Az otthontalanság poétikája. Tanulmányok Agota Kristofról, szerk. Deczki Sarolta és Kovács Ágnes (Budapest: Gondolat – Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete, 2026).
14 Uo., 76.
15 Uo., 75.
16 Uo., 76.
17 Uo., 75–76.
18 Uo., 76.
19 Uo.
20 Uo., 77.
21 Uo.
22 Uo.
23 Esterházy Péter, „Agota Kristof”, Hitel, sz. 4 (1997): 17.
24 Deczki Sarolta, „Agota Kristof magyar recepciója”, szerk. Deczki Sarolta és Kovács Ágnes, 81–82.
25 Uo., 87.
26 Kristof, „Egy érzelmeskedés nélküli élet. Papp Sándor Zsigmond beszélgetése Agota Kristoffal.”
27 Edith Bruck és Maria Cristina Mauceri, „Edith Bruck, a Translingual Writer Who Found a Home in Italy: An Interview by Maria Cristina Mauceri”, Italica 87, sz. 2/3 (2007): 606–13.
28 Serkowska, „Edith Bruck, czyli »Pani Auschwitz«”, 36.
29 Serkowska, „Edith Bruck, czyli »Pani Auschwitz«”, 36.
30 Először is kétségesnek tűnik az az állítás, hogy az írónak az adott nemzeti irodalomhoz való kötődését kizárólag az a nyelv határozza meg, amelyen ír. Másodszor elgondolkodtató Edith Bruck és Agota Kristof egymás mellé helyezése a magyar-zsidó diaszpórára való hivatkozással. Tudomásunk szerint Kristofnak nem voltak zsidó ősei. Ráadásul, ellentétben Kertésszel és Bruckkal, akiknek a holokauszt traumatikus élménye volt a fő irodalmi témájuk, Kristof egyetlen művében sem említette lehetséges zsidó származását.
31 Balma, Edith Bruck in the Mirror, 12.
32 Balma, Edith Bruck in the Mirror, 12.
33 Lásd pl.: Adalgisa Giorgio, „24 Strategies for Remembering: Auschwitz, Mother and Writing in Edith Bruck”, in European Memories of the Second World War, szerk. Helmut Peitsch et al. (New York: Berghahn Books, 2022), https://doi.org/10.1515/9781782389637-026; Giovanna De Angelis, „Il dolore morale e la scrittura: il caso Edith Bruck”, in Le donne e la Shoah, by Giovanna De Angelis, La memoria e l’immagine 18 (Roma: Avagliano, 2007); Elisa Guida, „To Write Is Bread. The Function of Writing for Edith Bruck*”, Trauma and Memory 2, sz. 1 (2014): 25–31, https://doi.org/10.12869/TM2014-1-04; Fabiana Cecchini, „Forging Female Identity: From Transnational to Italian, Edith Bruck’s Italianness”, in Representations of Female Identity in Italy: From Neoclassicism to the 21st Century, szerk. Silvia Giovanardi Byer és Fabiana Cecchini (Newcastle upon Tyne: Cambridge Scholars Publishing, 2017).
34 2022 után több fontos, Bruck munkásságának szentelt elméleti munka is megjelent. Lásd pl.: Simona Nicolosi, „Edith Bruck tra la memoria e transculturalità”, Rivista di studi Ungheresi, sz. 21 (2022): 73–82; Simona Nicolosi, „Dalla memoria alla postmemoria: il caso letterario di Edith Bruck”, Rivista di studi Ungheresi, sz. 23 (2023): 129–38; Paolo Steffan, In agonia in amore: la poesia di Edith Bruck (Osimo (AN): Arcipelago Itaca, 2023); Gino Tellini, „Edith Bruck”, in Scritture della migrazione: per una prospettiva globale della letteratura italiana, Prima edizione, by Gino Tellini (Milano: Le Monnier Università, 2023); Rosa Maria Lupo, „La metafora invertita. Un caso di studio: Edith Bruck”, in La Shoah come metafora: analogie, ibridazioni, accostamenti, szerk. Matteo Di Figlia és Salvatore Di Piazza (Palermo: Palermo University Press, 2023); Michela Meschini és Gabriella Romani, szerk., Vivere la memoria: Edith Bruck tra letteratura, cinema, teatro (Berlin: Peter Lang, 2025), https://doi.org/10.3726/b20850.
35 Edith Bruck, „La memoria è vita, la scrittura è respiro”, interjúkészítő: Francesca Romana de’ Angelis, 2021. január 26, Osservatore Romano, https://www.osservatoreromano.va/it/news/2021-01/quo-020/la-memoria-e-vita-br-la-scrittura-e-respiro.html.: „Sono venuto qui da lei per ringraziarla della sua testimonianza e rendere omaggio al popolo martire della pazzia del populismo nazista e con sincerità le ripeto le parole che ho pronunciato dal cuore allo Yad Vashem e che ripeto davanti ad ogni persona che come lei ha sofferto tanto a causa di questo: perdono Signore a nome dell’umanità”.
36 Jablonczay Tímea megjegyzi, hogy a kritikusok reakciója Bruck debütáló regénye magyar fordításának megjelenésére egyetlen recenzióra, Tolnai Gábor írására (Tolnai Gábor, „Bruck Edith könyve”, Kritika, sz. 2 (1965): 46–49) korlátozódott: Jablonczay Tímea, „Hivatalos amnézia és az emlékezés kényszere A holokauszt női elbeszélései az 1960-as években”, Múltunk, sz. 2 (2019): 95.
37 Lásd pl.: Jablonczay Tímea, „Kívül a nemzeti kánonon: Szenes Erzsi és Bruck Edith írásainak transzkulturális emlékezeti poétikája”, in Transzkulturalizmus és bilingvizmus 5., szerk. Németh Zoltán és Magdalena Roguska-Németh (s.l.: Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában, 2023); Jablonczay Tímea, „Az elveszett tér (transzkulturális) trauma‐ és emlékezetpoétikája – Bruck Edith: Ki téged így szeret”, Tiszatáj 78, sz. 3 (2024): 40–60.
38 Horváth Péter, „Egy élettel ezelőtt: az emlékezet betevő kenyere Bruck Edith: Az elveszett kenyér”, Hitel 36, sz. 7 (2023): 71–84.
39 Rudaš Jutka, „Sorsesemény és élettapasztalat Edith Bruck regényeiben”, Hungarológiai Közlemények 26, sz. 2 (2025): 72–82.
40 Köztudott, hogy a németországi siker elérése nagy esélyt ad arra, hogy a könyv megismételje a sikert más európai országokban is. Ezért mind a lengyel, mind a magyar kiadóknál bevett gyakorlat azoknak a könyveknek a kiadása, amelyek előzőleg a német piacon lettek sikeresek.
41 Német könyvdíj, amelyet 2005 óta az év legjobb német nyelvű regényeinek ítélnek oda.
42 A Robert Bosch Alapítvány irodalmi díját 1985-2017 között adták át.
43 A díj történetéről és megszüntetésének okairól lásd: Pabis Eszter, „A Chamisso-díj után, a Chamisso-irodalmon túl: Kortárs német nyelvű irodalom és emlékezetkultúra a migráció kontextusában”, Studia Litteraria 57, sz. 3–4 (2018), https://doi.org/10.37415/studia/2018/57/3978.
44 Ezt a díjat többek között a következő, német nyelven alkotó, magyar származású írók kapták: 1995 – György Dalos, László Csiba; 2000 – Terézia Mora, Aglaja Veteranyi; 2003 – Ilma Rakusa; 2004 – Zsuzsa Bánk; 2006 – Zsuzsanna Gahse; 2008 – Léda Forgó; 2010 – Terézia Mora.
45 Melinda Nadj Abonji, „Diktatúrát Svájcban, Techet Péter beszélgetése Melinda Nadj Abonjival”, interjúkészítő: Techet Péter, Heti Válasz, 2011. január, 40.
46 Lásd például: Kulcsár Szabó Ernő, A magyar irodalom története 1945–1991 (Budapest: Akadémiai, 1993), https://doi.org/10.1556/9789634546474; Gintli Tibor és Schein Gábor, Az irodalom rövid története. 2: A realizmustól máig (Pécs: Jelenkor, 2007); Németh Zoltán, A magyar irodalom története 1945–2009 (Banská Bystrica: Univerzita Mateja Bela, Fakulta humanitných vied, 2009); Grendel Lajos, A modern magyar irodalom története: magyar líra és epika a 20. században, 1. kiadás (Pozsony: Kalligram, 2010); Gintli Tibor, szerk., Magyar irodalom (Budapest: Akadémiai, 2010), https://doi.org/10.1556/9789630589499.
47 Jankovits László és Orlovszky Géza, szerk., A kezdetektől 1800-ig (Budapest: Gondolat, 2007).
48 Szegedy-Maszák Mihály és Veres András, szerk., A magyar irodalom történetei. 1800-tól 1919-ig (Budapest: Gondolat, 2007).
49 Szegedy-Maszák Mihály és Veres András, szerk., A magyar irodalom történetei. 1920-tól napjainkig (Budapest: Gondolat, 2007).
50 Hites Sándor, „A száműzetés prózairodalmáról a 20. század második felében”, in 1920-tól napjainkig, szerk. Szegedy-Maszák Mihály és Veres András (Budapest: Gondolat, 2007), 702.
51 Szegedy-Maszák Mihály, „A magyarság (nyelven túli) emléke”, 831.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave