Magdalena Roguska-Németh: Mozgásban, múltban, nyelvben, tányéron
›
I. Elméleti megfontolások
›
1.1. A transzkulturalizmus: fogalomtörténet és metodológia

1.1. A transzkulturalizmus: fogalomtörténet és metodológia

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nyugati társadalmak, különösen a nagy népességközpontok – mint például a városok – olyan helyek, ahol különböző kultúrák, nemzetiségek és vallások találkoznak. A világ más és más sarkából érkező, eltérő tapasztalatokkal és életmóddal rendelkező emberek együttélése természetesen konfliktogén. Az ilyen típusú „problémák” egyik megoldása az úgynevezett multikulturalizmus, amely a múlt század hatvanas és hetvenes éveinek fordulóján nyilvános vita tárgyává vált, de még 2000 után is foglalkoztatta a kutatókat.1 Ekkoriban Ausztrália és Kanada – kulturálisan heterogén országok – támogatni kezdték a multikulturalizmus koncepcióját, és olyan politikát kezdtek el folytatni, amely figyelembe vette a kisebbségek igényeit.2 Európában az első ország, amely a gyakorlatban is megvalósította a multikulturalizmust, Nagy-Britannia volt. Válaszul a volt brit gyarmatokból származó bevándorlók beáramlására, 1966-ban a britek ratifikáltak egy dokumentumot, amely a multikulturális tolerancia és a kölcsönös megértés szellemében szabályozta az újonnan érkezők tartózkodását a szigeteken.3

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A multikulturális elgondolás szerint a társadalomnak vendégszeretőnek és nyitottnak kell lennie a kulturális sokféleség iránt. A kisebbségi kultúráknak joguk van megőrizni a sajátosságukat és nem kötelesek asszimilálódni az uralkodó kultúrához. Ennek a koncepciónak a támogatói úgy vélik, hogy ez nemcsak hogy nem akadályozza meg a bevándorlók társadalmi beilleszkedését, hanem megkönnyíti azt.4

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A multikulturális elgondoláshoz kapcsolódik az interkulturalizmus fogalma. Nem azonos fogalmakról van szó, de mindkettő a kultúrák együttélésének kölcsönös tiszteletét helyezi középpontba, az asszimiláció kényszere nélkül. Az interkulturalizmus azonban egy lépéssel tovább megy: magában foglalja a kölcsönös megértést és az elfogadást is.5

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kritikusaik szemében – bármennyire is nemesek az alapgondolatai – mindkét koncepciónak kevés köze van a valósághoz. Sabrina Brancato szerint a multikulturizmus „kortárs utópia, amelyet a Nyugat javára hoztak létre”.6 A multi- és interkulturalizmus ideológiáinak fő problémája az, hogy mindkettő fenntartja a különbségeket. Politikai szempontból az égiszük alatt tett intézkedések (diszkrimináció és rasszizmus elleni küzdelem, a kulturális, etnikai és faji különbségek tiszteletben tartásának elősegítése) nyilvánvalóan pozitívak. Ugyanakkor ezek az ideológiák szerint a kultúrák monolitok, amelyek egymással párhuzamosan léteznek, és nem járják át egymást. A multi- és interkulturális gondolkodás szellemében a feladatunk – mint társadalmakban élő embereknek – tiszteletben tartani idegen kultúrákat, és mindent, ami ismeretlen, más, egzotikus. Nyitottaknak kell lennünk a másság iránt, a változásokra, és kíváncsinak egy olyan világra, amely különbözik a miénktől, szokatlan. Az ilyen ideológiák, bár tiszteletreméltó céljaik vannak, szegregációs és akár gettósítási folyamatokat eredményezhetnek, valamint megőrizhetik a sztereotípiákat is. A nemzeti kisebbségek szempontjából esszencialista és idealizáló gondolkodáshoz vezethetnek (a hitelesség ideája, amely a „valódi gyökerek”-re való vágyakozás eredménye).7

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Wolfgang Welsch már az 1990-es években szembenézett a multi- és interkulturalizmus alacsony hasznosságával. A német filozófus és művészettörténész „csak látszólag progresszív ideológiáknak” nevezte a multi- és interkulturalizmust, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan kultúrakoncepcióra utalnak, amely ma már elavult.8 Welsch gondolatmenetének kiindulópontja a herderi különálló kultúrák hagyományos koncepciója – ezt bírálja, illetve nevezi „elavult koncepció”-nak. Herder a kultúrát három jellemző mentén határozta meg: „társadalmi homogenitás, etnikai egyesülés és kultúrák közötti egyértelmű határok”.9 Welsch szerint már egyik tényező sem érvényes. Először is a modern társadalmak annyira sokszínűek manapság, hogy nem beszélhetünk semmilyen homogenitásukról. Ez a sokféleség számos tényezőre vonatkozik, többek között az anyagi helyzetre, nemre vagy a szexualitásra, amelyek befolyásolják az emberi életmódot és meghatározzák a különféle, rendkívül eltérő életmintákat.10

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Még inkább vitatható a kultúrák etnikai egyesülésére vonatkozó állítás. Welsch szerint a Herder-féle gondolkodás – amely a kultúrát egy „gömbként” vagy egy „autonóm szigetként” írja le, egyetlen nyelvet beszélő néphez kötve – eleve hibás. Hiszen, ahogy megjegyzi, az „[…] ilyen néphez kötött meghatározások erősen képzeletbeliek és fiktívek; fáradságos munkával kell érvényre juttatni őket a keveredés történelmi bizonyítékaival szemben.”11

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végezetül, mondja Welsch, a kultúra hagyományos felfogása „a belső homogenizáció és a külső elkülönülés fogalma egyszerre”. Sőt, „[…] hajlamos […] egyfajta kulturális rasszizmusra […]”, amelynek következtében ma már nemcsak haszontalan, de ártalmas is. Számos fenyegetéssel társul, mint például a szeparatizmussal, amely akár politikai, sőt akár fegyveres konfliktusokhoz is vezethet.12

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Welsch teljes mértékben elutasítja a multi- és az interkulturalizmust, de felkínál egy alternatívát és a transzkulturalizmus koncepcióját javasolja. Azt írja, hogy a globalizációs és a bevándorlási folyamatok eredményeként egy sajátos kulturális infiltráció jött létre, amely következtében új, hibrid kulturális formákkal találkozhatunk.13 „Makro” szinten ez például a hasonló problémák és kérdések kialakulását eredményezi olyan kultúrákban, amelyeket hagyományosan rendkívül eltérőnek tekintünk. Példaként Welsch az emberi jogokról, a feminista és ökológiai mozgalmakról szóló vitákat említi, amelyek jelen vannak a nyilvános diskurzusban, függetlenül a szélességi foktól.14 „Mikro” szinten pedig a multiplikált kulturális kapcsolatok hatalmas hatással vannak az egyén kialakulására és identitásának a fejlődésére. Ahogy a német filozófus mondja, a modern élet nem más, mint „vándorlás különféle társadalmi világokon keresztül, valamint különféle lehetséges identitások megvalósítása.”15 Az egyik alapvető emberi jog a kulturális formációhoz való jog, és ha az egyént különböző kultúrák befolyásolják, akkor az identitás kialakulásának a folyamatában minden transzkulturális tényező összeegyeztetése az egyik legfontosabb feladat.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Welsch transzkulturalizmusa a filozófusok és a kulturális antropológusok körében jól ismert és előszeretettel tárgyalt koncepció.16 Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem egy teljesen új elképzelésről van szó. Alapjait sokkal korábban, nevezetesen az 1940-es években egy kubai antropológus, Fernando Ortiz hozta létre. Ortiz az afro-kubai kultúrával kapcsolatos tanulmányaiban az úgynevezett transzkulturáció fogalmát vezette be, amely véleménye szerint a legjobban írja le azokat a kulturális változásokat, amelyek Kubában történtek, amióta a szigetet az Ibériai-félsziget gyarmatosítói felfedezték. A „transzkulturáció” kifejezést először a Contrapunteo cubano del tabaco y del azúcar [Kubai ellenpont: dohány és cukor] című munkájában használta, amelyhez egyébként a lelkes bevezetőt a lengyel antropológus, Bronisław Malinowski írta.17

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ortiz felfogásában a transzkulturációnak elsősorban az akkulturáció ellensúlyaként kell működnie. Az akkulturációt az antropológiában egy kultúra gyors átalakulásának folyamataként értelmezik egy másik kultúra, valamint a megváltozott társadalmi és környezeti feltételek hatására. Az akkulturációt hagyományosan egyoldalú folyamatként kezelték, míg Ortiz megközelítésében a transzkulturáció kétirányú cserefolyamat, „amelynek forrása a dinamikus, interkulturális párbeszéd, »toma y daca«, »give and take«, »adni és venni«”.18

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az akkulturáció fogalmának egyik kidolgozója és terjesztője (Ralph Linton és Robert Redfield mellett) Melville J. Herskovits19 volt, aki saját koncepciójának védelmezőjeként Ortiz egyik fő, bár nem egyetlen kritikusa lett. Mint Jadwiga Romanowska megjegyzi:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Herskovits szerint az akkulturáció minden olyan jelenségre vonatkozik, amely a kulturális csoportok állandó közvetlen kapcsolatából származik, és amely mindkét csoport kulturális mintáinak megváltozásához vezet.20
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ortiz szerint a transzkulturáció pontosabb fogalom, bár – amint azt a Romanowska által idézett Mario Santí hangsúlyozta – ezeknek a fogalmaknak a szemantikai területei nagymértékben fedik egymást.21 Ortiz arra kereste a választ, hogy vajon az úgynevezett domináns kultúrákkal érintkező perifériás kultúrák képesek-e kulturális kapcsolatokat létrehozni (úgynevezett transzkulturációs folyamatokat) ahelyett, hogy egyszerűen passzív módon asszimilálódnának.22 Kutatása az afrikai, az európai és a kubai kultúrák kölcsönös hatásmechanizmusaira összpontosított. Megállapította, hogy az ilyen kulturális csere a kezdeti szakaszban veszteségekkel jár, mert a kultúra elveszíti örökségének egy részét annak érdekében, hogy új kulturális értékeket alkalmazzon, és végül új kulturális minőséget hozzon létre. A transzkulturációs folyamatnak ezt a két szakaszát „részleges dekulturációnak” (spanyolul parcial desculturación vagy exculturación) és „neokulturációnak” (spanyolul neoculaturización) nevezte.23

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Érdekes módon Ortiz antropológiai modellje az irodalomelméletre is hatást gyakorolt. Ez Ángel Rama uruguayi írónak, egyetemi tanárnak és irodalomkritikusnak köszönhető, aki az úgynevezett narratív transzkulturáció fogalmának a megalkotója.24 Rama az Ortiz-féle transzkulturációs sémát használta a reflexió kiindulópontjaként. Szerinte a narratív transzkulturáció az irodalom három alapkategóriájára utaló folyamat (nyelv, irodalmi struktúra és társadalmi képzelet), amely négy szakaszból áll:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. „veszteség” vagy „részleges dekulturáció” (parcial deculturación), amelynek során a kultúra egyes elemeinek a megtagadása történik annak érdekében, hogy az újak számára legyen hely;
  2. „belső válogatás” (selección interna) mind az őslakos, mind az idegen kultúra elemei között;
  3. az őslakos kultúra eddig marginális elemeinek „újbóli felfedezése” (redescubrimiento) és központba helyezése;
  4. az idegen kultúra elemeinek „beépítése” (incorporación).25
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mint Romanowska megjegyzi, Rama sémája széles körű kritikával találkozott, amely azonban nem a transzkulturáció fogalmára összpontosított, hanem arra a tényre, hogy a rendszert az ibér-amerikai irodalom elemzésére használta posztkoloniális összefüggésben.26 Ez azért érdekes, mert Ortiz koncepcióját, amely olyan nagy mértékben inspirálta Ramát, pontosan azért kritizálták, mert figyelmen kívül hagyta a jelenség „gyarmati dimenzióját”, maga a kutató pedig „nacionalista álláspontot képviselt”.27 Közel fél évszázaddal később ezt a rést többek között Mary Louise Pratt töltötte ki, aki a transzkulturáció témáját a posztkoloniális kapcsolatok szempontjából vetette fel. A kutató az úgynevezett kontaktzónák fogalmát vezette be, amely alatt „a kultúrák birodalmi kapcsolatának tereit” értette, vagyis olyan helyet:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] amelyben a földrajzilag és történelmileg távoli népek kapcsolatba lépnek és olyan viszonyok alakulnak ki, amelyek rendszerint kényszerrel, szélsőséges egyenlőtlenséggel és nehezen megoldandó konfliktusokkal járnak.28
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fogalom legfontosabb komponense a „kontakt” szó, amelyet egyébként Pratt a nyelvészetből vett át.29 Ez a kifejezés hangsúlyozza a „kultúrák imperiális találkozásának interaktív és improvizációs dimenzióit”, amelyeket nem vettek figyelembe a győztesek és az elnyomók perspektívájából vezetett, a hódításokról szóló beszámolók. A „kontaktus” megteremtése, a kapcsolat létesítése, a találkozás a perspektíva megváltozásával jár. A gyarmatosítottak és a gyarmatosítók már nem az idegenség és másság kategóriáival írhatók le, hanem az együttélés, a kölcsönös megértés és a közös tevékenységek fogalmaival.30

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pratt koncepciója, bár a transzkulturális megfontolások szempontjából is értékes, szintén szembesült kritikával. Anne Holden Rønning azzal vádolta, hogy túlságosan korlátozó: dichotóm különbségekre utalt, amelyek egyik oldalán egy gyarmatosító, a másikon egy gyarmatosított áll. Amint Rønning helyesen rámutatott, a transzkulturáció elfordulást jelent az ilyen típusú bináris oppozícióktól, és lényege „a szabad mozgás az egyik kulturális helyzetről a másikra és vissza.”31

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kérdés, amelyet most fel kell tenni, arra vonatkozik, hogy az Ortiz által létrehozott transzkulturáció fogalmának mégiscsak idealista feltételezései milyen mértékben képesek tükröződni a modern világ valóságában. Nem túlságosan merész, hogy ne mondjuk naivnak, az az állítás, amely szerint a különböző kultúrák létezhetnek ugyanabban az időben és térben, áthatolhatnak egymáson, átjárhatják egymást és kölcsönös előnyöket élvezhetnek, függetlenül a közöttük fennálló hatalmi viszonyoktól? Hasonló kérdéseket lehet feltenni Welschnek is, akinek a koncepciója – noha a mai Európa szempontjából aktuálisabbnak tűnik, mint Ortiz ötlete – szintén tartalmaz olyan elemeket, amelyeket nem nehéz kritizálni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tudjuk, Welsch teljes mértekig tudatában volt ennek, amikor a kilencvenes évek elején először vezette be a kultúra új koncepcióját.32 Előre számolt a lehetséges kritikákkal és maga is rámutatott koncepciójának „gyengeségeire”. Először is elmagyarázta, hogy egyesek potenciális félelme, miszerint a transzkulturalizmus mint koncepció – amely ellenzi a kultúrákról mint monolit jelenségekről való gondolkodást – lényegében az uniformizáció szinonimája, megalapozatlan. Ahogy írta, a transzkulturalizmus magában foglal egy „újfajta sokszínűség” előállítását is, ami azt jelenti, hogy „a különböző kultúrák és életformák, amelyek mindegyike transzkulturális áthatásból származik, transzkulturális típusúak”.33

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A transzkulturalizmusnak előnye van mind a globalizáció egységes koncepciójával szemben, mind pedig a partikularizációhoz viszonyítva, amely az előzőre adott válasz: „Meghaladja ezt (...) az alternatívát, mert figyelembe veszi a globális, a lokális, az univerzális és a partikuláris szempontokat egyaránt.” Illetve: „A transzkulturális identitások nemcsak a kozmopolita szempontot tartalmazzák, de a lokális affiliációt (helyi hovatartozást) is”, és Welsch szerint ennek a két elemnek a kombinációja bele van írva az úgynevezett transzkulturális identitásba.34

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Wolfgang Welsch koncepciója fontos hivatkozási pont Arianna Dagnino transzkulturalizmusról és irodalomról szóló reflexióiban, amelyek több publikációjában is szerepelnek.35 A transzkulturalizmus felfogásában az irodalomtudós – Welschhez hasonlóan, Ortiztól és Pratt-től eltérően – szakít a bináris oppozíciókkal, amelyekben az uralkodó kultúrákat az alárendelt kultúrákkal, a gyarmatosító kultúrákat pedig a gyarmatosított kultúrákkal állítják szembe. Új megközelítést sürget az irodalomtudományon belül, amelyet „transzkulturális komparatisztikának” nevez. Mint kifejti, ez egy valóban határok nélküli, újszerű komparatisztika, amely számára a transzkulturalizmus egyfajta modell és elméleti keret: célja a nem kizárólagosan egy kultúrával vagy nemzettel azonosított irodalmi szövegek összekapcsolása.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Dagnino Transcultural Writers and Novels in the Age of Global Mobility36 [Transzkulturális írók és regények a globális mobilitás korában] című monográfiája fontos hozzájárulás a transzkulturálisan orientált irodalomtudományhoz. A jelen kötetben bemutatott megfontolások szempontjából különösen értékesek a transzkulturális irodalom fogalmáról tett megállapításai. Dagnino a „kreatív transzpatriáció” fogalmát használja, amely a kultúra, a haza vagy a régió határain való túllépés folyamatára utal, és amelynek az úgynevezett transzkulturális lencsék létrehozásában kell tetőznie – vagyis abban, hogy elfogadjuk azt, amit Ellen Berry és Mikhail N. Epstein „olyan perspektívának nevezett, amelyben minden kultúra dekoncentráltan tekint minden más kultúrára, beleértve a sajátunkat is”.37

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Dagnino állítása, miszerint a „kreatív transzpatriáció” folyamata történhet fizikai, virtuális vagy képzeletbeli értelemben, azt jelenti, hogy a transzkulturalizmus mint kategória nem csak azokra az írókra vonatkozhat, akik „első kézből” tapasztalták meg, hogy mit jelent a kultúrák és nyelvek együttélése (vagy összeütközése), valamint lehetővé teszi a transzkulturalizmus mint irodalmi konvenció megértését. Ezt a gondolatmenetet követve a transzkulturális írók kifejezés alkalmazható azokra a szerzőkre is, akik számára a transzkulturális utazások „csak” a képzelet birodalmában maradnak. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a transzkulturalizmusra jellemző módszertani eszközökkel tanulmányozzuk például azoknak a szerzőknek a műveit, akik a múltbeli kultúrákban és civilizációkban keresnek ihletet, vagyis inkább az időben, mint térben „utaznak”.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Dagnino kifejti továbbá, hogy a transzkulturalizmus meghatározásakor miért használja a transzpatriáció kifejezést, és miért nem a diszpatriációt. A „transz” előtag célja, hogy hangsúlyozza az adott kultúra (fizikai és/vagy képzeletbeli) átlépésének és az identitásképzés etnikai, földrajzi, kulturális, nemzetiségi vagy vallási hovatartozáshoz kötődő módjainak, „elsajátításának” fontosságát. Ahogy azonban a kutató hangsúlyozza, a transzgresszió aktusa nem egyenlő minden kötődés és kapcsolat megszakításával. Inkább arról van szó, hogy felhagyunk az egy kultúrára való korlátozással, és nyitunk az új területek, nyelvek, vallások felé.38

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végezetül jelentősége van annak is, hogy Dagnino mivel indokolja az irodalomról szóló elmélkedéseiben a transzkulturalizmus fogalmának használatát, és miért nem a hasonló kontextusban gyakran emlegetett fogalmak egyikével él, amelyek például: kozmopolitizmus, globalizmus, posztkolonializmus, transz- vagy posztnacionalizmus. Mint a kutató írja, mindezek és a rokon fogalmak, bár nagyrészt hasonló jelenségeket írnak le, (kisebb-nagyobb mértékben) politikailag vagy ideológiailag elkötelezettek, míg a transzkulturalizmust:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] nem ideológiaként […] és nem is politikai álláspontként kell értelmezni, hanem az identitásképzés módjaként, kritikai eszközként, valamint az egyéni (és művészi) kulturális ellenállás koncepciójaként, amely a növekvő mobilitás korában egyrészt a globális kapitalizmus, másrészt a nemzetállamok által kifejezett komplex hatalmi dinamikával szemben áll.39
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Dagnino szerint tehát egy olyan fogalommal van dolgunk, amelyet „még nem sújtanak ellentmondásos vagy korlátozó társadalmi-politikai értelmezések és konnotációk”, így kisebb a veszélye annak, hogy a transzkulturalizmus „egy új gettósító kategóriává alakuljon át olyan írók és művek számára, amelyek látszólag nem illeszkednek sem egy adott nemzeti kánonhoz, sem a(z) (im)migráns vagy posztkoloniális paradigmához”.40

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A transzkulturális szerzőket olyan „mobilis szerzők-ként” (mobile authors) határozza meg, akik:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] saját választásukból vagy életkörülményeik miatt kulturális diszlokációt tapasztalnak, transznacionális életmintákat követnek, két- vagy többnyelvűségüket ápolják, több kultúrában […] vagy területen merülnek el, kiteszik magukat a sokféleségnek, és plurális, rugalmas identitást ápolnak.41
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Első pillantásra úgy tűnik, hogy a transzkulturalizmus – ahogyan azt Dagnino az irodalmi művek leírásának kategóriájaként meghatározza – nagyon tágan értelmezhető, és minden olyan írót magában foglal, aki különböző okokból életének egy bizonyos pontján „kulturális válaszútra” került, vagy Dagnino szavaival élve (valós vagy képzelt) transzpatriációt élt át. Az irodalomtudós azonban pontosítja a fenti definíciót azzal, hogy a transzkulturális írók körét a 21. század eleji szerzők exkluzív csoportjára szűkíti:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] akik nem tartoznak egy helyhez vagy egy kultúrához – és általában még csak nem is egy nyelvhez –, akik kultúrák között írnak, és akiket a kulturális találkozások és tárgyalások összetett dinamikája érdekel. Nevezetesen olyan szerzőkre, akik jobban kötődnek kortárs globalizált állapotunk transznacionális mintáihoz és kifejezésmódjaihoz, mint a huszadik század végének konvencionálisabb szándékú (im)migráns irodalmához.42
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Dagnino által javasolt meghatározás tehát a számok tekintetében az írók egy viszonylag kis csoportját foglalja magában, akik a jól szituált és művelt, privilegizált középosztályhoz tartoznak, és akiket legfeljebb vérrokonsági szálak fűznek a gazdasági és kényszermigránsok generációihoz. Ez a megközelítés – bár Dagnino kutatásának céljainak megfelel – korlátozónak tűnik. A transzkulturális kutatásból kizárja többek között a migráns vagy menekült háttérrel rendelkező írókat, akik műveikben jellemzően szintén transzkulturális tapasztalatokat írnak le.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A terminológiai dilemmák egyébként sok olyan kutatót kísérnek, akik egynél több kultúrához kapcsolódó irodalmat tanulmányoznak. E vonatkozásban érdemes felidézni Nagy Hajnalka észrevételeit, aki felhívta a figyelmet a német irodalomtudósok körében évek óta zajló vitára arról, hogy miként definiáljuk a bevándorlók irodalmát.43 Nagy szerint az eddig használt kifejezések („külföldi”, „vendégmunkás”, a „migrációs” / „migráns” irodalom, „az idegenség irodalma”) egyike sem képes leírni a művek valódi természetét anélkül, hogy ne a szerzők nemzetisége vagy életrajza alapján kategorizálná őket, ami a „helyiek” és az „idegenek” közötti szisztematikusan növekvő szakadékot eredményezi. Az ilyen igazságtalan és kirekesztő felosztások elkerülése érdekében Nagy véleménye szerint ezt a fogalmat olyan kifejezésekkel kellene helyettesíteni, mint új világirodalom, interkulturális irodalom vagy egyszerűen csak transzkulturális irodalom. Ez utóbbi a kutató jellemzése szerint „[…] különböző hibrid formát hoz létre, megkérdőjelezi a monolinguális nemzeti kultúráról alkotott eddigi elképzeléseket és a monokulturális rend hatalmi viszonyait.”44 A transzkulturális irodalomnak ez a felfogása tehát nagyon eltér attól, ahogyan Dagnino jellemzi a jelenséget. Míg az olasz irodalomtudós teljesen kizárja a transzkulturális írók köréből a migrációs tapasztalatokkal rendelkező szerzőket, addig Nagy számára a transzkulturális irodalom a migráns irodalom problémás fogalmának egyik lehetséges helyettesítője.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Németh Zoltán kutatásai viszont azt mutatják, hogy a transzkulturalizmus mint módszertani eszközrendszer sikerrel alkalmazható a kisebbségi irodalmak vizsgálatára is. A transzkulturalizmus és bilingvizmus szintjei a szlovákiai magyar irodalomban című tanulmányában négy szint (szerző, szöveg, olvasó, kontextus) viszonylatában elemzi a transzkulturalizmust a szlovákiai magyar irodalomban.45 Ezeknek a kérdéseknek a kifejtése megtalálható Németh 2023-ban megjelent Transzkulturalizmus: elmélet és gyakorlat46 című monográfiájában, amely a magyar irodalom transzkulturális aspektusainak többéves kutatását foglalja össze.47

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végül az irodalomtudományban a transzkulturalizmus fogalma az irodalomtörténet kontextusában is megjelenik. A transzkulturális irodalomtörténet eszméjének egyik megalkotója és népszerűsítője Anders Pettersson, aki az irodalomtudományból jól ismert és széles körben használt két fogalommal, a posztkolonializmussal és a Weltliteraturral szemben határozza azt meg.48 Mindkét elméleti bázist részben hibás feltételezéseken alapulónak és elavultnak mutatja be,49 ehelyett egy olyan koncepciót javasol, amely széles perspektívát ölel fel, és nem feltételez nemzeti vagy időbeli korlátokat. Ahogy Katarzyna Deja megjegyzi:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A transzkulturális perspektívát alkalmazó Pettersson-kutató egyrészt nem zár ki egyetlen kultúrát vagy időt sem a vizsgálódási területről, másrészt viszont nem úgy kezeli az irodalmat mint leírandó egészet. Pettersson […] inkább az egyéni, részleges és szűk sávú vállalkozásokkal foglalkozik, nem a globalizáló, holisztikus szemlélettel.50
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Frank Schulze-Engler szavaira hivatkozva Deja azt mondja, hogy az így értelmezett transzkulturális irodalomtörténet nem korlátozódik a migráns vagy kisebbségi irodalmak tanulmányozására, célja, hogy:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] szélesebb perspektívát nyújtson, megmutatva a kapcsolatok transznacionális hálózatát, amely nem központi pontokon (például gyarmatbirodalmakon) konvergál, sokkal inkább egy rizomatikus, transznacionális és transzkulturális hálózatot alkot.51
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az irodalomtörténeti kutatások perspektívaváltásának szükségességét a kelet-közép-európai kutatók is felismerték. Ryszard Nycz a Możliwa historia literatury [Lehetséges irodalomtörténet]52 című tanulmányában megállapítja, hogy lassan, de változik a nemzeti irodalmakat zárt enklávékként kezelő hozzáállás. Elkezdték az irodalmat – különösen az európai kontextusban – egyre inkább egy szélesebb, szupranacionális perspektívából szemlélni:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kizárólag a nemzeti kultúra összehasonlító és transzkulturális megközelítése adhat számot a sajátos értékek és egyedi jellemzők kialakulásának mechanizmusairól. Nem annyira arról van tehát szó – amit érdemes hangsúlyozni –, hogy el kell utasítani a nemzeti irodalomtörténet további kultiválását, hanem inkább arról, hogy meg kell változtatni a fogalomalkotás módját, és széles kulturális-összehasonlító kontextusba kell helyezni.53
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Cseh kutatók tettek egy további érdekes javaslatot. 2019-ben Václav Petrbok, Václav Smyčka, Matouš Turek és Ladislav Futtera szerkesztésében jelent meg a Jak psát transkulturní literární dějiny? [Hogyan írjunk transzkulturális irodalomtörténetet?]54 című kötet, amely a Cseh Tudományos Akadémia „germanobohemista” kutatócsoportjának a 2018-os konferenciáján elhangzott előadások gyűjteménye. A konferencia a „cseh földeken” egymás mellett létező, különböző nyelvű irodalmi kultúrák történetírásainak elméleti és módszertani kérdéseivel foglalkozott. Bár a kötet nem ad egyértelmű választ a címben feltett kérdésre, a szerzőknek kétségtelenül sikerült felhívniuk a figyelmet arra, hogy az irodalomtörténetírás területén szükség van az optika megváltoztatására.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A cseh kiadvány kapcsán érdekesnek tekinthető Németh Zoltán jogos megállapítása, miszerint a cseh irodalom transzkulturalizmusa lényegében a cseh-német-zsidó irodalmi kapcsolatokra korlátozódik, míg a magyar irodalom esetében a dolog sokkal bonyolultabbnak tűnik.55 Egyrészt azért, mert „[…] a történelmi Magyarország soknemzetiségű államként sokkal gazdagabb transzkulturális viszonyokra ad lehetőséget”, másrészt pedig „a határon túli magyar kisebbség irodalma és irodalmának bonyolult kapcsolatrendszere […] olyan jelenség, amelynek a cseh közegben kevéssé van párhuzama.”56
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

***
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összefoglalva a fenti megfontolásokat, le kell szögezni, hogy a transzkulturalizmus mint kutatási kategória, nem egy szövegtípus leírására korlátozódik, mint ahogy az úgynevezett transzkulturális irodalomnak sincs egyetlen, minden kutató számára releváns definíciója. A transzkulturális írókat nevezik mobil szerzőknek, akik nem kötődnek egyetlen helyhez vagy nyelvhez, hanem transzkulturális térben élnek, és ezt irodalmukban is kifejezik (Dagnino definíciója); migráns szerzőknek, akik különböző, gyakran pusztán pragmatikus okokból a befogadó ország nyelvén írnak, miközben nem feledkeznek meg gyökereikről, és műveikben szívesen térnek vissza szülőföldjükhöz (Nagy definíciója); valamint a nemzeti kisebbségekhez tartozó íróknak (Németh definíciója).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A lehető legtágabb értelemben, és abban a megközelítésben, amely a jelen kötet megfontolására nézve kötelező érvényű lesz, a transzkulturalizmus lényege abból áll, hogy túllépünk az egyetlen, monolitként kezelt kultúra keretein, és arra figyelünk, amely a kulturális határterületen, a (legalább két) kultúra, nyelv és irodalom találkozási vagy ütközési pontján található. Maciej Falski szavaival élve, a transzkulturalizmus:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] olyan jelenségeket, embereket és fogalmakat vizsgál, amelyek nem korlátozódnak egyetlen kommunikációs környezetre, hanem több helyen vagy kontextusban is jelen vannak. […] nem tulajdoníthatók teljes mértékben egy „kultúrának”, mert mindkét (vagy több) kultúra vonásait mutatják.57
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az úgynevezett transzkulturális helyzetet azonban nem úgy kell értelmezni, mint egyszerű határátlépést – hogy egy kicsit az egyik, egy kicsit a másik környezetben tartózkodunk. A valahova való tartozás érzésének aláásásáról van szó, a felfüggesztett, a „köztes” életről, egy kulturálisan heterogén, ambivalens térben, ami szorongás forrása lehet, a stabilitás érzésének hiányát keltheti, vagy éppen ellenkezőleg, a korlátlan szabadság élményét és lehetőségét adhatja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A transzkulturalizmus e kötetben elfogadott definíciója tehát igen tág, és a szövegek széles spektrumának elemzésére fog szolgálni. Ezek közé tartoznak a migráció tapasztalatáról szóló narratívák, a nomád- és utazótörténetek, az idegen nyelv mint kommunikációs és irodalmi eszköz elsajátításának folyamatával foglalkozó művek, a saját és az ősök múltjával való számvetést jelentő történetek, a saját hazában való idegenség élményéről szóló szövegek vagy a több kultúra együttélésének tapasztalatát megerősítő történetek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A vizsgált szövegeknek tematikai sokféleségük ellenére – amint az az elemzések során ki fog derülni – számos közös pontjuk van. A hasonlóságok mindenekelőtt a téma szintjén mutatkoznak meg, ami a legtöbb esetben azzal a ténnyel függ össze, hogy a főhős egy határ menti helyszínen találja magát, és rákényszerül az idegen nyelven való kommunikációra. Ide kapcsolódik az etnikai másság miatti idegenség és kirekesztettség érzésének megélése, függetlenül attól, hogy a főhős lakóhelye a szülőföldje vagy egy idegen ország. A formai megoldásokon belül is jelentős párhuzamokat találhatunk: akár a művek szerkezetét és nyelvi rétegét (a szövegek hibriditása), akár a preferált kifejezési műfajokat (az önéletrajzi elbeszélés gyakori előfordulása) illetően. Ezeknek a hasonlóságoknak az értelmezése lesz könyvünk egyik átfogó célja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az elméleti megfontolások végén hangsúlyozni kell, hogy a transzkulturalizmus mint kutatási kategória lesz a fő, de nem az egyetlen módszertani hivatkozási pont ebben a kötetben. Az elemzések során többek között a migrációkutatás (Migration Studies), a határkutatás (Border Studies), a Translingual Studies, a Food Studies, illetve az (ön)életírás-kutatás eredményeire is fogunk hivatkozni. Azoknak a szerzőknek a munkássága, akiknek a műveit a kötet további részében elemezni fogjuk, ezen túlmenően számos fogalomhoz kapcsolódik, mint például a nomadizmus, a hibriditás, a trauma, a másság/idegenség stb. Az elméleti jellegű érvek ismétlődésének elkerülése érdekében mindezeket és más álláspontokat, megközelítéseket és fogalmakat munkánk elemző részében szükség szerint fogjuk tárgyalni.
 
1 Lásd például: Danuta Lalak, szerk., Migracja, uchodźstwo, wielokulturowość: zderzenie kultur we współczesnym świecie (Warszawa: Wydawn. Akademickie „Żak”, 2007); Anna Barska és Marek Korzeniowski, szerk., Wielokulturowość, międzykulturowość, transkulturowość w perspektywie europejskiej i pozaeuropejskiej (Opole: Wydawnictwo Uniwersytetu Opolskiego, 2007); František Alabán, Multikulturalizmus: Teória a prax: Zborník príspevkov z medzinárodnej vedeckej konferencie = Multikulturalizmus: Elmélet és gyakorlat: Nemzetközi tudományos konferencia anyaga (Banská Bystrica: Univerzita Mateja Bela. Fakulta humanitných vied. Katedra hungaristiky, 2011); Verónica Benet-Martínez és Ying-yi Hong, szerk., The Oxford Handbook of Multicultural Identity (Oxford: Oxford University Press, 2014), https://doi.org/10.1093/oxfordhb/9780199796694.001.0001; Ali Rattansi, Multiculturalism: A Very Short Introduction (Oxford: Oxford University Press, 2011), https://doi.org/10.1093/actrade/9780199546039.001.0001; Christian Joppke és Steven Lukes, szerk., Multicultural Questions (Oxford: Oxford University Press, 1999), https://doi.org/10.1093/019829610X.001.0001.
2 Rattansi, Multiculturalism, 7.
3 Uo.
4 Sarah Song, „Multiculturalism”, in The Stanford Encyclopedia of Philosophy, Winter 2024, szerk. Edward N. Zalta és Uri Nodelman (Stanford: Metaphysics Research Lab, Stanford University, 2024), https://plato.stanford.edu/archives/win2024/entries/multiculturalism/.
5 Sabrina Brancato, „Transculturalità e Transculturalismo: I Nuovi Orizzonti dell’Identità Culturale”, Le Simplegadi 2, sz. 2 (2004): 41.
6 Uo., 40–41.
7 Uo., 41.
8 Welsch, „Transculturality”, 194–96.
9 Uo., 194.
10 Uo., 195.
11 Uo.
12 Uo.
13 Uo., 198.
14 Uo.
15 Uo.
16A lengyel irodalomtudományban a Welsch munkássága iránti érdeklődés annyira élénk volt, hogy több tanulmányt szenteltek neki. Lásd például: Roman Kubicki, szerk., Filozoficzne konteksty koncepcji rozumu transwersalnego: wokół koncepcji Wolfganga Welscha. Cz. 2, Studia Kulturoznawcze 10 (Poznań: Fundacji Humaniora, 1998).
17 A lengyel antropológus nagy lelkesedéssel fogadta Ortiz koncepcióját, és felvállalta annak tudományos népszerűsítését is. Motivációiról és a transzkulturáció fogalmának tudományos sorsáról lásd: Jadwiga Romanowska, „Transkulturowość czy transkulturacja?: o perypetiach pewnego bardzo modnego terminu”, Zeszyty Naukowe Towarzystwa Doktorantów Uniwersytetu Jagiellońskiego. Nauki Humanistyczne, sz. 6 (1) (2013): 143–53.
18 Agnieszka Gondor-Wiercioch, Dwa światy, dwie pamięci: dylemat wielokulturowości w wybranych utworach Louise Erdrich i José Maríi Arguedasa (Kraków: Wydawnictwo Uniwersytetu Jagiellońskiego, 2009), 25.
19 1935-ban Robert Redfield, Ralph Linton és Melville J. Herskovits kiadtak egy dokumentumot Memorandum for the Study of Acculturation címen, amelyben pontosan meghatározták és leírták az akkulturáció fogalmát: Redfield, Robert, et al. „Memorandum for the Study of Acculturation” American Anthropologist 38, sz. 1 (1936), 149–52.
20 Romanowska, „Transkulturowość czy transkulturacja? : o perypetiach pewnego bardzo modnego terminu”, 145.
21 Uo.
22 Dagnino, „Transculturalism and Transcultural Literature in the 21st Century”, 3.
23 Romanowska, „Transkulturowość czy transkulturacja?: o perypetiach pewnego bardzo modnego terminu”, 144.
24 Ángel Rama, Transculturación narrativa en América Latina, 1a ed, Crítica literaria (México-Madrid-Bogota: Siglo veintiuno editores, 1982).
25 Romanowska, „Transkulturowość czy transkulturacja?: o perypetiach pewnego bardzo modnego terminu”, 146–47.
26 Uo., 147.
27 Dagnino, „Transculturalism and Transcultural Literature in the 21st Century”, 3.
28 Mary Louise Pratt, Imperialne spojrzenie: pisarstwo podróżnicze a transkulturacja, ford. Ewa Elżbieta Nowakowska (Kraków: Wydawnictwo Uniwersytetu Jagiellońskiego, 2011): 26.
29 Uo., 27.
30 Uo.
31 Hanne Holden Rønning, „Literary Transculturation and Modernity: Some Reflections”, Transnational Literature 4, sz. 1 (2011): 3, http://fhrc.flinders.edu.au/transnational/home.html.
32 Welsch, „Transculturality”, 199.
33 Uo., 203–4.
34 Uo., 204.
35 Lásd például: Arianna Dagnino, Transcultural Writers and Novels in the Age of Global Mobility; „Transculturalism and Transcultural Literature in the 21st Century”; „Transculturalism and Transcultural Literature in the 21st Century”; „Global Mobility, Transcultural Literature, and Multiple Modes of Modernity”.
36 Dagnino, Transcultural Writers and Novels in the Age of Global Mobility.
37 Uo., 2.
38 Uo., 4.
39 Uo., 103.
40 Uo., 17.
41 Uo., 1.
42 Uo., 14.
43 Nagy Hajnalka, „Az irodalom senkiföldjén. Transzkulturális irodalom és osztrák kultúra”, Forrás 44, sz. 10 (2012): 10.
44 Uo., 11.
45 Németh Zoltán, „A transzkulturalizmus és bilingvizmus szintjei a szlovákiai magyar irodalomban”, Partitúra 14, sz. 2 (2020): 11–24, https://doi.org/10.17846/PA.2019.14.2.11-24.
46 Németh Zoltán, Transzkulturalizmus: elmélet és gyakorlat, Az MTA és a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács monográfiasorozata 3 (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia – Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács, 2023).
47 Németh Zoltán monográfiájáról bővebben lásd például: Balogh Magdolna, „Transzkulturálisak vagyunk: Németh Zoltán. Transzkulturalizmus: Elmélet és gyakorlat.,” Literatura 50, sz. 4 (2024): 397–401, https://doi.org/10.57227/Liter.2024.4.6.
48 Anders Pettersson, „Introduction: Concepts of Literature and Transcultural Literary History”, in Literary History: Towards a Global Perspective: Volume 1: Notions of Literature Across Cultures. Volume 2: Literary Genres: An Intercultural Approach. Volume 3+4: Literary Interactions in the Modern World 1+2, szerk. Stefan Helgesson et al. (Berlin: De Gruyter, 2011), https://doi.org/10.1515/9783110894110; Anders Pettersson, „Transcultural Literary History: Beyond Constricting Notions of World Literature”, New Literary History 39, sz. 3 (2008. június): 463–79, https://doi.org/10.1353/nlh.0.0034.
49 A posztkolonializmus Pettersson szerint túlságosan eurocentrikus, és kizárólag az egykori gyarmatok, a migránsok és a diaszpóra irodalmára összpontosít. Másrészt a Goethe Weltliteratur fogalmából származó világirodalom fogalmát, amelyet később számos tudós újrafogalmazott, a kutató kétértelmű és „történelmileg terhelt” fogalomnak tartja. Erről részletesebben lásd: Katarzyna Deja, „Transkulturowość: od koncepcji Wolfganga Welscha do transkulturowej historii literatury”, Wielogłos 4, sz. 26 (2015): 98–101.
50 Katarzyna Deja, „Transkulturowość: od koncepcji Wolfganga Welscha do transkulturowej historii literatury”, Wielogłos 4, sz. 26 (2015): 102.
51 Uo., 103.
52 Ryszard Nycz, „Możliwa historia literatury”, Teksty Drugie, sz. 5 (2010): 167–84.
53 Uo., 177.
54 Václav Petrbok et al., szerk., Jak psát transkulturní literární dějiny? (Praha: Ústav pro českou literaturu AV ČR Filip Tomáš – Akropolis, 2019).
55 Németh Zoltán, Transzkulturalizmus: elmélet és gyakorlat, 61.
56 Uo.
57 Falski, „Transcultural Experience and Multiple Biographies as a Research Topic”, 19.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave