Magdalena Roguska-Németh: Mozgásban, múltban, nyelvben, tányéron
›
IV. A nyelvben: a nyelvváltás stratégiái és szövegalakzatai
›
4.1. Elméleti háttér

4.1. Elméleti háttér

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy egész sor fogalom használatos annak a helyzetnek a leírására, amikor irodalmi szövegben egynél több nyelv jelenik meg, akár közvetlenül, akár közvetve. Julie Hansen A Reading Novels Translingually. Twenty-First-Century Case Studies1 című kötetében olyan kifejezéseket sorol fel, mint a bilingvizmus, heterolingvizmus, plurilingvizmus, polilingvizmus, poliglosszia és exofon irodalom, valamint figyelmet fordít több alkategóriára, például a Rainier Grutman által említett exogén és endogén kétnyelvűség megkülönböztetésére.2 Hansen maga főleg a transznyelvűség (translingualism) fogalmára utal az értelmezései során, elsősorban a terminus megalkotója, Steven G. Kellman kutatásaira hivatkozva. Kellman 2000-ben alkotta meg a kifejezést, bár – mint többek között egy interjúban hangsúlyozta – egy olyan jelenség leírására használta, amely már régóta ismert: „Az irodalmi transznyelvűség olyan ősi, mint az ókori írók, akik anyanyelvük helyett a latin, perzsa vagy szanszkrit birodalmi nyelveket használták.”3 Ennek ellenére, amint a Journal of World Literature irodalmi transznyelvűséggel foglalkozó tematikus számának bevezetőjében olvashatjuk, Kellmanon kívül addig csak néhány tudós azonosította a transznyelvűséget külön irodalmi jelenségként:4 többek között Leonard Wilson Forster,5 Elizabeth Klosty Beaujour,6 George Steiner,7 Azade Seyhan8 és Michaël Oustinoff.9

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez viszont nem jelenti azt, hogy a transznyelvűséggel foglalkozó szakirodalom terjedelmét tekintve szerény lenne, és csak a fent említett munkákra korlátozódna. Éppen ellenkezőleg. Az elmúlt évtizedben valóságos virágzásnak indult a jelenséggel kapcsolatos kutatás, amit Aneta Pavlenko 2014-ben bilingvális fordulatnak (bilingual turn) nevezett.10 Ráadásul, ahogy Michael Boyden és Eugenia Kelbert megjegyzik, ez egybeesett a migráció és a többnyelvűség kutatásának intenzívebbé válásával, ami számos olyan tanulmányt eredményezett, amely a szerző anyanyelvétől eltérő nyelven írt irodalommal foglalkozik.11 A legtöbbjük célja az volt, hogy megkérdőjelezze és felülvizsgálja az egynyelvű irodalmak „természetes” voltáról szóló tézist, amely szerint minden olyan mű, amely nem illeszkedik ebbe a kategóriába, marginálisnak minősül. Yasemin Yildiz „posztmonolingvális állapotról” beszélt ebben az összefüggésben,12 David Gramling pedig az egynyelvűség új értelmezését javasolta.13

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ugyanakkor, ahogy Boyden és Kelbert megjegyzi, az ilyen jellegű munkák többsége a transzlingvális szerzők munkájának bemutatására irányul, céljuk „láthatóságuk növelése”, és így az esettanulmány jellegű írások előállítása. Hiányzik viszont a transznyelvűség kérdésének szilárd elméleti definiálása, amely lehetővé tenné azoknak a kérdéseknek a megválaszolását, hogy mi különbözteti meg a nem anyanyelven született irodalmat, milyen jellemzői vannak, hogyan kell tipologizálni és periodizálni.14 Mellékesen érdemes azt is megjegyezni, hogy ez a tény a transzlingvizmus tanulmányozását egy sorba állítja többek között az ökokritika vagy a fordításkutatás zászlaja alatt folyó vizsgálódásokkal, amelyek hasonló utat követtek és követnek.15 Boyden és Kelbert az „elmélet deficitjéről” beszélnek ebben az összefüggésben, és arra ösztönzik a transznyelvűség kutatóit, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet az elméleti kérdésekre.16

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenti okok miatt a transznyelvűség legfontosabb teoretikusa továbbra is Steven G. Kellman, a The Translingual Imagination17 című úttörő munka és két későbbi könyv (Switching Languages: Translingual Writers Reflect on Their Craft18 és Nimble Tongues: Studies in Literary Translingualism19) szerzője, amelyekben elméletét továbbfejlesztette. Bár megállapításai először huszonöt éve születtek, még mindig érvényesnek tekinthetők a szóban forgó témában, amit egyértelműen bizonyít a számtalan hivatkozás Kellman kutatásaira a transzlingvizmusról szóló tanulmányokban.20

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kellman kétféle szerzőt különböztet meg: 1. az izolingvális írókat (isolingual writers), akik csak az első nyelvükön írnak, és 2. a transzlingvális írókat (translingual writers), akik több nyelven vagy az első nyelvüktől eltérő nyelven alkotnak szövegeket. Kellman szerint tehát a transznyelvűség mind a többnyelvű írókra, mind azokra vonatkozik, akik bár csak egyetlen nyelven írnak, de az eltér az anyanyelvüktől. Az előbbieket ambilingvális transzlingvális íróknak (ambilingual translingual writers), az utóbbiakat pedig izolingvális transzlingvális íróknak (isolingual translingual writers) nevezi.21

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kellman irodalmi transznyelvűségre vonatkozó megközelítése szerzőközpontúnak mondható: a szerző transznyelvűsége határozza meg, hogy szövege transznyelvűnek tekinthető-e. Ezt a megközelítést, írja Julia Hansen, mostanában felváltja a többnyelvűség és a transzlingvizmus olyan jelenségként való felfogása, „amely az olvasás során valósul meg”.22 Julia Tidigs és Helena Bodin megállapításaira hivatkozva Hansen arról beszél, hogy a transznyelvűség-kutatás területén „a hangsúly a szerzőkről az olvasókra tevődik át”.23

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hansen fenti tézise kétségtelenül nagyon érdekes, és megérdemli az alapos mérlegelést egy külön tanulmányban. Ugyanakkor Edith Bruck és Agota Kristof kapcsán Kellman szerzőközpontú megközelítése tűnik a legmegfelelőbbnek. Ugyanis a két írónő által alkalmazott nyelvváltási stratégiák közvetlenül a „nyelvi helyzetükből” következnek, valamint a nyelvváltás körülményeiből, azaz azokból a feltételezett okokból, amelyek miatt az illető szerzők úgy döntöttek, hogy kizárólag az átvett nyelven fognak írni. Ezért magának Brucknak és Kristofnak a személye és életrajzuk nagyon fontosak a szövegeikben alkalmazott nyelvváltási stratégiák azonosításához és elemzéséhez.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kellman osztályozása szerint Edith Bruck és Agota Kristof is ugyanabba a csoportba tartozik – izolingvális transzlingvális írók –, azaz olyan szerzők, akik kizárólag az átvett nyelven írnak/írtak. „Nyelvi helyzetük” azonban meglehetősen eltérő, ahogyan a nyelvváltás is másként jelenik meg szövegeikben.
 
1 Julie Hansen, Reading Novels Translingually: Twenty-First-Century Case Studies, Studies in Comparative Literature and Intellectual History (Boston: Academic Studies Press, 2024).
2 Hansen, Reading Novels Translingually, 19.
3 Steven G. Kellman, „What is Literary Translingualism? A Q&A with Steven G. Kellman”, 2020. január, https://blogs.lib.purdue.edu/news/2020/01/27/what-is-literary-translingualism-a-qa-with-steven-g-kellman/.
4 Michael Boyden és Eugenia Kelbert, „The Theory Deficit in Translingual Studies. Introduction to Special Issue: Literary Translingualism”, Journal of World Studies 2, sz. 3 (2018): 127.
5 Leonard Forster, The Poet’s Tongues: Multilingualism in Literature. The de Carle Lectures at the University of Otago 1968, digitális kiadás (Cambridge: Cambridge University Press, 2009).
6 Elizabeth Beaujour Klosty, Alien Tongues: Bilingual Russian Rriters of the „First” Emigration, Studies of the Harriman Institute (Ithaca: Cornell University Press, 1989).
7 George Steiner, After Babel: Aspects of Language and Translation, 3. kiad. (Oxford: Oxford University Press, 1998).
8 Azade Seyhan, Writing Outside the Nation, Translation/transnation (Princeton, N.J: Princeton University Press, 2001).
9 Michaël Oustinoff, Bilinguisme d’Écriture et Auto-Traduction: Julien Green, Samuel Beckett, Vladimir Nabokov, Critiques Littéraires Ser (Paris: Editions L’Harmattan, 2001).
10 Aneta Pavlenko, The Bilingual Mind: And What it Tells Us about Language and Thought (Cambridge: Cambridge University Press, 2014), https://doi.org/10.1017/CBO9781139021456.
11 Boyden és Kelbert, „The Theory Deficit in Translingual Studies. Introduction to Special Issue: Literary Translingualism”, 127.
12 Yasemin Yildiz, Beyond the Mother TongueThe Postmonolingual Condition (New York: Fordham University Press, 2011), https://doi.org/10.5422/fordham/9780823241309.001.0001.
13 David Gramling, The Invention of Monolingualism (New York: Bloomsbury Academic, 2016), https://doi.org/10.5040/9781501318078.
14 Boyden és Kelbert, „The Theory Deficit in Translingual Studies. Introduction to Special Issue: Literary Translingualism”, 128.
15 Uo., 130.
16 Uo.
17 Steven G. Kellman, szerk., The Translingual Imagination (Lincoln : UNP – Nebraska, 2014).
18 Steven G. Kellman, szerk., Switching Languages: Translingual Writers Reflect on Their Craft (Univ. of Nebraska Press, 2003).
19 Steven G. Kellman, Nimble Tongues: Studies in Literary Translingualism, Comparative Cultural Studies (Purdue University Press, 2020).
20 A magyar irodalomtudományi reflexióban figyelemre méltó Toldi Éva úttörő munkája, amely mélyreható és inspiráló elemzéseket nyújt a nem anyanyelven író magyar származású szerzők – többek között Melinda Nadj Abonji, Terézia Mora, Ilma Rakusa és Agota Kristof – munkásságáról: Toldi Éva, Hovatartozás-tudat, ​transzkulturalitás, poétikai tapasztalat.
21 Steven G. Kellman, „Literary Translingualism: What and Why?”, Polylinguality and Transcultural Practices 16, sz. 3 (2019): 338, https://doi.org/10.22363/2618-897X-2019-16-3-337-346.
22 Hansen, Reading Novels Translingually, 16.
23 Uo.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave