Magdalena Roguska-Németh: Mozgásban, múltban, nyelvben, tányéron
›
IV. A nyelvben: a nyelvváltás stratégiái és szövegalakzatai
›
4.2. Az anyanyelv „elutasítása” és a poszttraumás narratíva (Edith Bruck, Ki téged így szeret, Az elveszett kenyér)

4.2. Az anyanyelv „elutasítása” és a poszttraumás narratíva (Edith Bruck, Ki téged így szeret, Az elveszett kenyér)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mint azt az előző fejezetből tudjuk, Edith Bruck életét és munkásságát elsősorban a holokauszt traumatikus tapasztalata határozta meg. A későbbi írónő több koncentrációs tábort is megjárt kislányként, ahol elvesztette családja nagy részét: az apját, az egyik testvérét és az édesanyját, akinek az alakja többször is visszatér számos művében.1 Brucknak, idősebb nővérének és fiútestvérének, Péternek csodával határos módon sikerült életben maradniuk. A lágerek felszabadulása után a nővérek visszamentek szülői házukba, de kiderült, hogy nincs mihez visszatérniük:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Amikor zaklatott érzelmekkel telten hazaértünk a falunkba, ellenséges tekintetek fogadtak, az emberek döbbenten, hitetlenkedve néztek ránk, féltek a bosszúnktól, vagy attól, hogy feljelentjük őket […] [A házunkat] üresen, kifosztva találtuk, csak néhány, ürülékkel beszennyezett párna volt odabent és anyu lefejezett Singer varrógépe. Az udvar végén, a szomszéd udvaráról átfolyt trágya között találtunk néhány családi fényképet. Erőnk végső megfeszítésével, nyilalló fájdalommal sarkon fordultunk, hogy soha többé ne térjünk vissza […]2
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magyarország elhagyása után Bruck a következő tíz évet különböző országok között vándorolva töltötte. Először az akkori Csehszlovákiába költözött, ahol nővérével, Margóval és annak családjával – gyermekeivel és férjével – élt. Ekkor esett teherbe egy rokonától, és abortuszra kényszerült, amit fikcionalizált formában mesélt el a Hány csillag van az égen? című prózájában.3 Tizenhat évesen ment férjhez Milan Grünhöz – ez volt az első a négy házassága közül. Három évvel később férjével, nővérével és annak családjával együtt kivándorolt Izraelbe. Első házassága viszonylag rövid időn belül válással végződött. Hamarosan azonban újabbat kötött, de férje erőszakosnak bizonyult, ami ismét váláshoz vezetett. Harmadik házasságát pusztán praktikus okok motiválták – ezáltal Bruck elkerülhette a kötelező katonai szolgálatot. Ez is válással végződött, de az írónő úgy döntött, hogy megtartja férje, Tomi Bruck vezetéknevét, amely alatt a mai napig publikál.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Izrael, amely édesanyja számára az ígéret földje volt, több szempontból is csalódást okozott neki. Utolsó férjével kötött villámgyors házassága és ugyanilyen gyors válása után először Athénba, majd Isztambulba és Zürichbe ment, mielőtt végül 1954-ben Rómába érkezett. Ott is csak egy ideig tervezett maradni, mert várta a pénzt, hogy kivándorolhasson Argentínába, ahol a nővére élt. A pénzt azonban sosem kapta meg, így kénytelen volt Olaszországban maradni. Ma is Rómában él. Negyedik férje Nelo Risi olasz költő és rendező volt, akivel Bruck 2015-ben bekövetkezett haláláig élt együtt.4

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Rendkívüli emlékeinek lejegyzésére 1945-ben, nem sokkal a felszabadulás után tett először kísérletet, de az ebben az időben elkészült feljegyzéseket a gyermekkorában írt és az édesanyájának dedikált versekkel együtt elvesztette az akkori Csehszlovákia területén, amikor Magyarországról Izraelbe menekült. Később többször is igyekezett újra papírra ültetni az emlékeit, és éveken át kereste azt a kifejezési eszközt, azt a nyelvet, amely képes lesz közvetíteni a traumáit. Végül ez csak 1958–59-ben sikerült, Rómában, ráadásul nem az anyanyelvén, hanem olaszul. Mindezt Ki Téged így szeret című debütáló művének utolsó szavaiból tudhattuk meg:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1945 végén, Magyarországon, anyanyelvemen kezdtem írni ezt az önéletrajzi elbeszélést. A Csehszlovákiába szökés közben azonban elveszett a barna füzetem, amelyben ezenkívül a gyermekkoromban írtam, és anyámnak ajánlott verseim is benne voltak. A különböző országokban, ahova elvetődtem, többször is próbáltam megírni. Csupán itt, Rómában, 1958-1959-ben sikerült végleg megírnom, olyan nyelven, amely nem az anyanyelvem.5
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Louise Vasvári a közép-európai zsidó emigráns nők transznyelvű önéletrajzi írásairól szóló 2009-es tanulmányában a szövegek két kategóriáját különbözteti meg.6 Elizabeth Welt Trahan kutatására és „Writing a Holocaust Memoir in Two Languages: A Balancing Act” című tanulmányára7 hivatkozva, az első csoportot a „lefordított trauma” szövegeinek nevezi. Ezzel a terminussal olyan művekre utal, amelyeket felnőtt túlélők-emigránsok írnak, akik traumatikus élményeikről beszámolva önfordítást végeznek, azaz egy hiányosan elsajátított nyelven vagy két nyelv között elhelyezkedő szövegeken keresztül tesznek tanúságot.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A második csoportot Susan Suleiman nyomán olyan szövegekként határozza meg, amelyek szerzői az úgy nevezett 1,5. generációhoz tartoznak.8 Ez a koncepció a holokausztkutatásban jól ismert két fogalomra támaszkodik – az első és a második generációra. Az első generáció a holokausztot túlélő zsidók nemzedékére utal, a második generáció pedig az ő gyermekeikre, akik már a háború után születtek. (Marianne Hirsch posztemlékezet terminusa éppen ezt a nemzedéket írja le). Az 1,5. generáció fogalma viszont azokra vonatkozik, akik gyermekként vagy tinédzserként élték át a holokauszt traumáját, és akik vagy már nem beszélnek magyarul, vagy csak gyermeki szinten sajátították el a nyelvet.9

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bruck a második kategóriába tartozik, hiszen amikor a táborba küldték, mindössze tizenkét éves volt. Hogy Suleiman szavait idézzünk: „túl fiatal volt ahhoz, hogy felnőttként értse meg, mi történik vele, de elég idős ahhoz, hogy ott legyen a náci zsidóüldözés idején”.10 Anyanyelve tehát egy szegény vidéki családban nevelkedett tizenéves lányé volt. Narratívái nyelvéül azonban nem ezért választotta az olasz nyelvet – különben is, amikor elkezdett olaszul írni, a nyelvtudása nem volt elég jó ahhoz, hogy annak irodalmi változatát tudja megszólaltatni –, hanem azért, mert el kellett utasítania a magyart, amely a traumáinak nyelve volt, és amelynek használata szinte fizikai fájdalmat okozott neki:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sokkal könnyebben kifejezhetem magam egy olyan nyelven, amelyet nem érzek mélyen az enyémnek, amely nem a DNS-emben van, hanem egy elsajátított, megtanult, átvett nyelven, amelyen sokkal szabadabbnak érzem magam, és amelytől, paradox módon, védve érzem magam. Míg a magyar nyelv előtt nincs védelmem, mert túlságosan emlékeztet a fájdalomra, az üldöztetésre, emlékeztet az anyám sóhajtására, egy olyan nyelv, ami bánt, amitől szenvedek.11
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az írónő számára tehát az átmenet egy másik kultúrába és egy másik nyelvbe egyrészt menekülést és búvóhelyet, másrészt pedig egyfajta védekezést jelentett a múlttal szemben.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bruck nyelvváltási folyamatával összefüggésben érdekesek a szerző utolsó férje, Nelo Risi szavai, aki a Ki Téged így szeret angol nyelvű kiadásához a bevezetőt írta. Ezeket idézi fel többek között Philip Balma, a Bruck irodalmi és filmes munkásságáról szóló monográfia12 szerzője:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Edith nem a magyar kultúra terméke; ő, ha máshoz nem is, de ahhoz a keleti zsidó törzshöz tartozik, amely felváltva beszélt jiddisül és az anyaország [egyik] nyelvjárásán. […] A deportálás […] és a háborút követő viszontagságok arra késztették Edithet […], hogy a Tiberis partján telepedjen le és felvegye az olasz nyelvet […].13
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Risi nem tekinti Bruckot a magyar hagyományhoz tartozó írónak, és hangsúlyozza a Közép-Európában élő zsidó diaszpórához való tartozását. A továbbiakban pedig hozzáteszi, hogy az író munkássága egy olyan írói örökség része, amelynek legnagyobb képviselői a keleti zsidó hagyományból származó amerikai szerzők között találhatók. Vasvári szintén a zsidó hagyományban helyezi el Bruck munkásságát, és debütáló alkotását, a Ki Téged így szeretet „posztmodern siratóénekként” jellemzi, „[…] amely ironikusan visszhangzik a zsidó pészahi Haggádából […]”.14

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Függetlenül azonban attól, hogy Bruck művét melyik irodalmi hagyományhoz soroljuk,15 annyi biztos, hogy a nyelvváltás, amely az ő esetében az anyanyelv elutasításával volt egyenértékű, a szerző számára szükségszerűségnek bizonyult és a megfelelő kifejezési módok keresése hosszú folyamatának betetőzése volt. Az olasz nyelv bizonyult az egyetlen lehetséges eszköznek a rendkívül traumatikus és fájdalmas múlt elmesélésére, amelynek feldolgozása, az írónő esetében, a mai napig tartó folyamat.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az új nyelvre való áttérés folyamata egyik művének sem volt a fő témája. Ennek körülményeiről azonban többször beszámolt, például Az elveszett kenyér című önéletrajzi művében. Mint a műben olvasható, amikor Bruck Olaszországba érkezett, egyáltalán nem tudott olaszul. Az első város, ahová érkezett, Nápoly volt, ami nagyon pozitív benyomást tett rá, és ahol azonnal otthon érezte magát:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rendezett Zürichből megérkeztünk a napfényes Nápolyba, és boldogan fellélegeztünk.
Maga a város, az emberek, a levegő, az ég – minden mosolygott. […] Életemben először, hosszú és szomorú zarándoklatom után, azonnal jól éreztem magam; „Ez az – mondtam magamban –, ez az én országom.”16
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Már Nápolyba érkezése előtt is érezte a belső késztetést, hogy írjon és elmesélje a történetét („Nekem most van szükségem arra, hogy írjak. […] hogy lélegezni tudjak.”17), de csak Olaszországban, a „Csodaországban”18 alakul ki benne először az az érzés, hogy egy olyan helyen van, ahol ez valóban lehetséges. Ekkor merült fel benne az igény, hogy találjon egy új nyelvet, amelyen képes lesz kifejezni magát és elmondani egyedi élményeit:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Új szavak kellenének, arra is, hogy elmeséljük Auschwitzot, új nyelven, egy olyan nyelven, amelyik kevésbé sebez meg, mint az anyanyelvem. Nem ismertem ezt az éneklő nyelvet, sem a síró húrok hangját. Az első szó, amit megtanultam, az volt, hogy ciao […]19
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az első „olasz nyelvórát” viszont Ugo Tognazzi olasz színész, forgatókönyvíró és filmrendező adta neki, akinek a neve akkor még semmit sem mondott neki:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az, amelyiket Tognazzinak hívták, sunyin magához szorított, olyan szavakat mondott, mint „rádió”, „én”, „műsor”, egyfolytában rövid ujjain mutogatta hozzá a számokat, hogy „egy, kettő, három”. Végül megtanultam olaszul háromig számolni, ez volt az első nyelvleckém.20
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gyorsan elsajátította a nyelvet („Pár hónap múlva, mivel különösen könnyen ragadtak rám a nyelvek, és bátran megszólaltam, akkor is, ha hibásan, már beszéltem olaszul, és sok biztatást kaptam.”21), bár nem minden erőfeszítés nélkül („[…] egy vénkisasszonytól […] olasz nyelvet tanultam, és megőrültem attól a sok múlt idejű igealaktól: »ebbi«, »ebbero«, »fossero«, »fossi«, »fu«.”22). Ezután érezte úgy, hogy készen áll újra a füzetéhez nyúlni, amelyet korábban elhagyott, és elkezdeni írni, de ezúttal olaszul – egy számára idegen, asszimilált, megtanult nyelven, amelyen azóta is ír.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bruck transzlingvális tapasztalata arra irányult, hogy elutasította anyanyelvét, traumatikus gyermekkorának nyelvét, amely fájdalmat és szenvedést okozott neki, és máig élő sebeket ébresztett fel benne. Az olasz nyelv menedéket nyújtott neki, és lehetővé tette számára, hogy tanúságot tegyen egy olyan élményről, amelynek elbeszélése életének fő feladatává vált. Egy 2013-ban Maria Cristina Maucerinek adott interjúban Bruck így jellemezte az olasz nyelvhez való viszonyát:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] egy olyan nyelv, amely nem a sajátod, alapvetően védekezés, rejtekhely, és sokkal könnyebb kimondani rajta, amit el akarsz mondani. Magyarul jobban uralom a nyelvet, olaszul nem, nem tudom, hogy ez előny-e vagy hátrány.23
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A takarékos, visszahúzódó, sőt aszketikus stílus, a stilisztikai és költői eszközök korlátozott készletével hatékonynak bizonyult a trauma feldolgozásában, és biztosította Brucknak az irodalomkritikusok és az olvasók elismerését. Vasvári szavaival élve:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bruck számára az írás sikeres kísérlet arra, hogy kitaláljon egy új irodalmi nyelvet pontosan abban a nyelvek közti térben, ahol sok túlélőnek élnie kell, egy nyugtalan és (szigorúan nyelvi értelemben) elszegényedett nyelvet, ami különös hatékonysággal szövegszerűsíti a traumát, de ami mindezek mellett egyben egy olyan nyelv is, ami ezen kívül semmi mást nem képes kifejezni.24
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mary Besemeres a transzlingvális memoárokról szóló tanulmányában25 az ilyen típusú szövegek két típusáról ír:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] azok, amelyek a transzlingvális tapasztalatokkal foglalkoznak, és azok, amelyek nem anyanyelven íródtak, és ezért technikailag »transznyelvűnek« számítanak, de nem foglalkoznak a transznyelvűséggel.26
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mint fentebb láttuk, Bruck valóban reflektál műveiben a transzlingvizmusra, de nem mondhatjuk, hogy ez lenne írásainak központi témája. Ezért munkásságát a Besemeres-felosztás második szövegcsoportjába sorolnánk. Ez a tény különbözteti meg Bruck műveit a frankofón írónő, Agota Kristof munkásságától, akinek Az analfabéta. Önéletrajzi írások27 (eredetiben: L’analphabète: récit autobiographique)28 című műve tipikus példája a „nyelvi migráns memoároknak” (language migrant memoirs), ahogy Besemeres a szövegek első típusát nevezi a felosztása során.29
 
1 A legismertebb ilyen jellegű mű az 1988-ban megjelent Lettera alla madre (Levél anyának): Bruck, Edith. Lettera alla madre. Oceani 155. Milano: La nave di Teseo, 2022.
2 Bruck, Az elveszett kenyér, 80–81. „Arrivate a casa nel villaggio, sconvolte dall’emozione, ci hanno guardate da nemici, con stupore, incredulità e paura delle nostre vendette o denunce. […] la [casa] trovammo svuotata, scassata con qualche cuscino sporco di merda, la macchina Singer della mamma decapitata. In fondo al cortile, tra il letame che debordava dalla stalla vicina, abbiamo trovato e raccolto qualche foto di famiglia. E al limite delle nostre forze, con un dolore lancinante, ci siamo voltate indietro per non tornare mai più […]”: Bruck, Il pane perduto, 70–71.
3 Bruck, Hány csillag az égen?
4 A szerelemről, ami összehozta őket, illetve több évtizedes közös életükről a 2019-ben megjelent Ti lascio dormire (Hagylak aludni) című művében számolt be: Edith Bruck, Ti lascio dormire (Milano: La nave di Teseo, 2019).
5 Bruck, Ki téged így szeret, 109. „Ho incominciato a scrivere questo racconto autobiografico alla fine del 1945 in Ungheria, nella mia lingua. Ma durante la fuga in Cecoslovacchia persi il mio quaderno marrone che conteneva anche poesie scritte nell’infanzia e dedicate a mia madre. Ho cercato poi di riscriverlo più volte nei vari paesi dove sono stata. Solo a Roma, tra il 1958 e il 1959, sono riuscita a scriverlo fino in fondo in una lingua non mia.”: Bruck, Chi ti ama così, 110.
6 Vasvári, „Emigrée Central European Jewish Women’s Holocaust Life Writing”.
7 Elizabeth Trahan Welt, „Writing a Holocaust Memoir in Two Languages: A Balancing Act”, Metamorphoses 8, sz. 2 (2000): 256–63.
8 Susan Rubin Suleiman, „The 1.5 Generation: Thinking about Child Survivors of the Holocaust”, American Imago 59, sz. 3 (2002): 277–96.
9 Vasvári, „Emigrée Central European Jewish Women’s Holocaust Life Writing”.
10 Suleiman, „The 1.5 Generation: Thinking about Child Survivors of the Holocaust”, 277.
11 Rocca, „Roberto Della Rocca incontra Edith Bruck”, 37–38.
12 Philip Balma, Edith Bruck in the Mirror: Fictional Transitions and Cinematic Narratives, Shofar Supplements in Jewish Studies (West Lafayette, Indiana: Purdue University Press, 2014).
13 Balma, Edith Bruck in the Mirror, 8.
14 Vasvári, „Emigrée Central European Jewish Women’s Holocaust Life Writing”.
15 Bruck munkásságának a világirodalmi színtéren elfoglalt helyéről lásd bővebben: Balma, Edith Bruck in the Mirror.
16 Bruck, Az elveszett kenyér, 125. „Dall’ordinata Zurigo siamo arrivate alla soleggiata Napoli, abbiamo preso un bel sospiro di sollievo. / La città stessa, la gente, l’aria, il cielo, erano sorridenti. […] Per la prima volta mi trovavo bene subito, dopo il mio lungo e triste pellegrinaggio; »Ecco,« mi dicevo, »questo è il mio Paese.«”: Bruck, Il pane perduto, 105.
17 Bruck, Az elveszett kenyér, 83. „Io ho bisogno di scrivere adesso. […] Per necessità, per respirare.”: Bruck, Il pane perduto, 72.
18 Bruck, Az elveszett kenyér, 128. „[…] [il] paese delle meraviglie”: Bruck, Il pane perduto, 108.
19 Bruck, Az elveszett kenyér, 126. „Ci vorrebbero parole nuove, anche per raccontare Auschwitz, una lingua che ferisce meno della mia, natia. La lingua di chi canta con la voce e le corde che piangono la ignoravo del tutto. La prima parola che ho imparato è stata „ciao” […]”: Bruck, Il pane perduto, 106.
20 Bruck, Az elveszett kenyér, 127. „Quello che si chiamava Tognazzi mi stringeva sornione, parlandomi di „radio”, „io”, „programma”, mostrando in continuazione le dita corte e ripetendo „uno, due, tre”. E imparai finalmente a contare in italiano fino a tre, è stata la mia prima lezione.”: Bruck, Il pane perduto, 107.
21 Bruck, Az elveszett kenyér, 129. „Dopo un paio di mesi, avendo una facilità particolare per le lingue e il coraggio di parlare anche se male, già parlavo a mi correggevano.”: Bruck, Il pane perduto, 109.
22 Bruck, Az elveszett kenyér, 132. „[…] una signora zitella […] mi dava lezioni di grammatica italiana e impazzivo con tutti quegli »ebbi«, »ebbero«, »fossero«, »fossi«, »fu«.”: Bruck, Il pane perduto, 111.
23 Edith Bruck, „Due interviste e un libro: Edith Bruck incontra Maria Cristina Mauceri e Elisabetta Morelli”, interjúkészítő: Maria Cristina Mauceri, 2013. október, https://cartesensibili.wordpress.com/2013/03/10/due-interviste-e-un-libro-edith-bruck-incontra-maria-cristina-mauceri-e-elisabetta-morelli/.
24 Louise O. Vasvari, „Lefordított traumák, lefordított életek: holokauszt-túlélő magyar nők az emigrációban”, Múlt és Jövő, sz. 1 (2009): 40.
25 Mary Besemeres, „Translingual Memoir”, in The Routledge Handbook of Literary Translingualism, szerk. Steven G. Kellman és Natasha Lvovich, Routledge Literature Handbooks (New York: Routledge Taylor & Francis Group, 2022).
26 Besemeres, „Translingual Memoir”, 4.
27 Agota Kristof, Az analfabéta. Önéletrajzi írások, ford. Petőcz András (Budapest: Palatinus, 2007).
28 Agota Kristof, L’analphabète: récit autobiographique (Carouge-Genève: Genf: Éditions Zoé, 2004).
29 Besemeres, „Translingual Memoir”, 4.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave