É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila

Fejezetek a magyar nyelv történetéből


Az indulatszó

Talán a legrégebbi szófaj. Szóteremtéssel keletkezik (indulati, érzelmi, akarati töltése van), mondatértékűség jellemzi. Létrejöttében funkcionális szükségszerűség működik: csatakiáltás, meglepetés, veszély stb. közvetlen egyéni reakciója, állatterelés és -űzés, munkavégzést segítő (esetenként ritmikus) sóhaj stb. Gyakran hangutánzó-hangfestő és tagolatlan morfémaszerkezetű. Jellemzői: a szokatlan hangcsoportok (pszt!); az egyszótagúság; nem toldalékolhatók – ha toldalék jelenik meg, akkor már szófajváltáson estek át: 1470 nag yayth kezde (Gl.). Jellemzői továbbá az alaki változékonyság: O, Vh (ÓMS.); esetenként az ismétléses forma: 960 k. húí, húí (Liutprand – ÓmOlv.). Mivel – mint említettük – közvetlen kapcsolatban áll a szóteremtéssel, egyes előfordulásairól nem állapítható meg kétségkívüli bizonyossággal, hogy milyen régiek: az indulatszók kihalnak és újrateremtődnek. A középmagyar korból adatolt hah!, piha!, be! ehol arra utalnak, hogy a szófaj a határozószókkal és a partikulákkal szoros kapcsolatban áll. Ez a mozgékonyság később is megfigyelhető (1847 sicc! > sipirc!) napjainkban divat-indulatszók keletkeznek: a francba! (dühkitörésre), vau! (írva angolul: wow!) (ámulásra), lécci! (kérésre).

Fejezetek a magyar nyelv történetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 247 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-gerstner-hegedus-fejezetek-a-magyar-nyelv-tortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave