A nyelvelsajátítás e szakaszába érve a gyerekek beszédében megjelennek a nyelvtani szerkezetek, főként azért, mert szókincsük ekkor már olyan méretű, hogy a szavak hosszú sorát összefűzve fontossá válik azok egymáshoz való viszonyának jelölése a jelentés pontosítása végett. Ez a szakasz elsősorban a nyelvtani és szókincsbeli fejlődés terepe, s ebben az időszakban, kettő és hat év között a gyerekek mentális és társas élete is átalakul a nyelvhasználat következtében. Az élővilágban páratlan és egyedülálló, ahogy a kétéves gyermek utánozhatatlan hatékonysággal és könnyedséggel tanulja meg anyanyelvét. Tizenöt hónapos korban átlagosan hat szót mondanak, vagyis aktív szókincsük körülbelül ennyire tehető. E korai szókincset alkotó szavak többnyire gyakori tárgyak, személyek (főnevek) és a mindennapi cselekvések (igék) közül kerülnek ki. A gyerekek passzív szókincse, vagyis azon szavak összessége, melyeket megértenek, a beszélt szavak számának átlagosan öt-tízszerese. Hároméves korára egy óvodáskorba lépő gyermek közel ezer szót használ, s ekkor a számára ismert szavakat megtanulja új kontextusban, a megszokottól eltérő környezetben, eltérő társaságban is használni. Ekkorra passzív szókincse elérheti a tízezer szót. Hatéves korra már 8–14 000 szavas aktív szókincse van egy átlagos kisgyermeknek, s ennél jóval többet megért, így már szinte bármilyen mesét, történetet meg lehet vele osztani, ami azt jelenti, hogy szinte felnőtt szintű társalgópartnerként tudunk vele beszélgetni.