A fordítói szakmában bekövetkezett egyik legújabb változás, hogy az automatizált gépi fordítás megjelenésével a CAT-et, amikor a számítógép támogatja az embert, felváltotta a HAT (human-assisted translation), vagyis amikor az ember támogatja a gépet. Ez nem csupán technológiai fejlődést jelent, hanem egyúttal alapvető szemléletváltást is. A gépi fordítás egyébként nem új jelenség, hiszen már több, mint ötven éve velünk van, és érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy a fordítástudomány sem a közelmúltban kezdett el foglalkozni vele. A HAT megjelenésével a fordítás gyakorlatával és elméletével foglalkozó előadások egyre gyakoribb témája lett az ember és a gép interakciója (human-computer interaction, HCI). A fordítás mára az ember–gép interakció egyik formájává vált. A fordítás feladata függ a számítógéptől, és a szakma oly mértékben megváltozott, hogy szinte szimbiotikus kapcsolatban áll a géppel (O’Brien, 2012). Az interaktív gépi fordítói rendszerek a fordítási folyamat során megállnak, és megkérik a felhasználót, hogy segítsenek az olyan problémás esetek megoldásában, mint például a szintaktikai vagy szemantikai kétértelműség feloldása az elemzés fázisában vagy fordítási ekvivalensek megtalálása a produkciós fázisban. Interaktív gépi fordítási rendszereket egynyelvű felhasználók számára is kialakítottak, akik vagy a forrás-, vagy a célnyelvi szöveggel dolgoznak. (Bővebben lásd Austermühl, 2001; Hutchins & Somers, 1992; Sager, 1994.)