Noszkay Erzsébet (szerk.)

Tudásmenedzsment a következő két évtized határán


Tudásmenedzsment a következő két évtized határán

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 913 0

DOI: 10.1556/9789634549130

Tudás és menedzsment. Két szó, amit együtt emlegetünk ebben a kötetben. Az üzleti sikerhez évszázadokon keresztül három dolog kellett: nyersanyag, tőke és munkaerő. A szükséges szaktudás kevéske, a transzfer pedig célorientált volt: „Add át a fiadnak”.

Évszázadok során, napjainkra nagyon megváltozott a helyzet, amelynek „eredményei” a fogyó anyagkészletek, a dráguló energia, a környezetpusztulás, a globális demográfiai helyzet problémái, s az erre adható válaszok és problémamegoldások bonyolultabbá váló tudásigénye. Ebből következik az Ipar 4.0-nak nevezett átalakulás szükségszerűsége, az agrárgazdaság forradalma, az elavuló nyersanyag-tőke-munkaerő háromszög „beburkolása” a tudás köpenyével. A fejlett világ évszázadok óta halmozza gazdagságát, ezen alapuló technológia- és tudományfejlődését, fejleszti globális rendszereit, s rohamosan tér át a nyersanyag- és energiaigényes ipari gazdaságok zsákutcája helyett a tudásalapú és környezettudatos működésre.

Az MTA Gazdálkodástudományi Bizottsága alá tartozó Tudásmenedzsment Munkabizottságnak a huszadik évfordulójára készített kötetben épp ezt a kérdést teszik fel a kutatók: Kiránt-e bennünket a bajból a tudás helyes és hatékony menedzselése?

A kötet az alapító-elnökasszony történeti áttekintésével alkalmat ad a sokoldalú, eltérő hátterű és érdeklődésű kutatókból és oktatókból álló közösség munkájának megismerésére, a tudásmenedzsment szerteágazó szakterületeinek bemutatására. A további, neves szerzők mind saját kutatási területük szempontjából világítják meg az előbbi dilemmára adható igen sokrétű válaszokat.

Jeff Angus tapasztalt vezető informatikai szakértő szerint egyes emberek a tudásmenedzsmentre azt mondják, hogy az csak egy üres szóösszetétel. Nem az, hanem egy cselekvésre késztető tudományág. Remélem, ez a kötet is gondolkodásra késztet minden Tisztelt Olvasót – és hozzásegíti a vezetőket ahhoz, hogy cselekedjenek.

Dobay Péter

Tanulmányokchevron_right

Előszó
Dobay Péter
PTE KTK professor emeritus
DOI: 10.1556/9789634549130.1

A tudásmenedzsment (TM) hazai fejlődéstörténete
Noszkay Erzsébet
METU professor emerita, egyetemi magántanár, az MTA GB Tudásmenedzsment Munkabizottság alapító elnöke, Budapesti Metropolitan Egyetem
DOI: 10.1556/9789634549130.2

Esély a felzárkózásra – csak tudásalapon
Boda György, Láncz Gábor
professzor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem, Boda–Partners Kft. Partnere; Láncz–Parners Kft. partnere
DOI: 10.1556/9789634549130.3

Tudásviszonyok és szakpolitikák. Európai és nemzetállami szintű szakpolitikák hatékonysága a hallgatólagos tudás elmélete szempontjából
Szívós Mihály
DOI: 10.1556/9789634549130.4

A digitalizáció korszaka a tudásmenedzsment fejlődéstörténetében
Obermayer Nóra
habilitált egyetemi docens, MTA GB Tudásmenedzsment Munkabizottság főtitkára, Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar
DOI: 10.1556/9789634549130.5

A tudás unikornisai
Bőgel György, Abdulkader Bisan
professzor, Central European University; a Central European University végzett PhD-hallgatója,
DOI: 10.1556/9789634549130.6

A szervezeti tudás fenntarthatósága és feltételrendszere
Bencsik Andrea
egyetemi tanár, Pannon Egyetem
DOI: 10.1556/9789634549130.7

Tudáskommunikáció a vállalaton belül
Borgulya Istvánné Vető Ágnes Ágota
egyetemi magántanár, Pécsi Tudományegyetem
DOI: 10.1556/9789634549130.8

A tudás digitális tárgyainak sokoldalú kontrollja
Véry Zoltán
címzetes egyetemi docens
DOI: 10.1556/9789634549130.9

Fenntartható tudástranszfer-technológiák
Kiss Ferenc
INFOTA Kutatóintézet kutatási és fejlesztési igazgató, MTA GB Tudásmenedzsment Munkabizottság elnöke
DOI: 10.1556/9789634549130.10

Alkalmazható-e az aranyszabály-alapú etika a tudásmegosztásban?
Tomka János
professor emeritus, főiskolai tanár, Pünkösdi Teológiai Főiskola
DOI: 10.1556/9789634549130.11


Hivatkozás: https://mersz.hu/noszkay-tudasmenedzsment-a-kovetkezo-ket-evtized-hataran//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero
Kivonat
fullscreenclose
printsave