8.1.1. Az optimális munkakörök kialakításának különböző szempontjai

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az emberek életük jelentős részét a munkahelyükön töltik, és teljesítményüket éppúgy, mint személyes közérzetüket nagyrészt pozíciójuk, munkakörük jellemzői alakítják.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munkahelyek, tágabban értelmezve a szervezetek adják a munkavégzés keretéül szolgáló rendszert, ahol az inputokat (erőforrásokat) racionálisan felhasználó munkafolyamatok zajlanak, amelyek eredményeként a felhasználók igényeit kielégítő output, azaz termék, szolgáltatás jön létre. Ebben a közelítésben elhelyezve munkának tekinthetünk minden olyan erőfeszítést, amelyet a szervezetben a tervezett végeredmény elérése érdekében fejtenek ki. A munkakör pedig a szervezet legkisebb azonosítható egysége, amelynek célja, dinamikája és a munkakör betöltője által egyéni felelőse van.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munkakör tehát a feladatok, feladatkörök, felelősségek olyan csoportja, amely a szervezet egy-egy tagja számára meghatározza a szervezeti munkafolyamatban betöltött szerepét. A munkafolyamatok munkakörökké formálásának, alakításának – a munkafolyamatok egyes elemei, a feladatok, felelősségi körök munkakörhöz rendelésének – számtalan lehetősége van. Következményei mind a munkakört betöltő egyének, mind pedig a terméket, szolgáltatást előállító szervezetek számára járhatnak előnyökkel, de hátrányokkal is. Ez adja a jelentőségét annak a HR-feladatnak – a munkakörtervezésnek –, amelynek főbb megfontolásai, megoldásai e fejezet első alfejezetében ismerhetők meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A témakör bemutatása egy olyan ábrával kezdődik (lásd 8.1. ábra), amely a munkakörtervezés kritikus tényezőit és szempontjait tünteti fel, amelyeket a munkakörök optimális kialakítása során mérlegelni szükséges. E szempontok megértése azért is fontos, hogy megválaszolható legyen a kérdés: „Kinek és miért, mi minden miatt fontos a munkakörök helyes kialakítása?”
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

8.1. ábra. A munkakörtervezés nézőpontjai
Forrás: Schwind et al., 2019, 69 alapján a szerzők saját szerkesztése
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szervezeti nézőpont. A szervezetek céljait folyamataik szisztematikus végrehajtása révén érik el, amiben kiemelkedő szerepe lehet a feladatok megfelelő munkakörökké szervezésének. Annak, hogy a szükséges feladatok teljes köre megfelelő időben megvalósuljon, kulcstényezője a szervezeti sikeresség, azaz minden egyes munkakörnek hatékonyan és eredményesen kell hozzájárulnia az átfogó szervezeti célkitűzésekhez. A magas hatékonyság elérése – az egységnyi kimenet elérését biztosító minimális idő- és erőforrás-ráfordítás – már a tudományos menedzsment képviselőinek célkitűzéseiben megjelent. Ez az irányzat a munkamódszerek, munkaciklusok elemzése és a feladatokhoz tartozó időnormák meghatározása irányába fejlődött tovább.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezek a módszerek mind a mai napig a termelővállalatok által alkalmazott munkaszervezési gyakorlatok közé tartoznak. Ez a szempontrendszer pedig munkakörök tartalmának elszegényedéséhez, az egy-egy munkakörbe csoportosított feladatok viszonylag szűk köréhez, azaz a végrehajtó munkák erőteljes specializálódásához vezet, ami kevés vagy szűk körű mérlegelési lehetőséggel párosul. Az ilyen munkák előnye, hogy viszonylag alacsony képzettséggel, illetve rövid képzési idővel betölthetők. Ezek eredőjeként az ilyen típusú munkakörökben dolgozók számára kínált bérek viszonylag alacsonyak.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Munkatársi nézőpont. A munkahelyek és a munkakörök tervezésénél természetesen a munkatársak céljait, igényeit, szükségleteit sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez azonban azért sem könnyű feladat, mert az emberek különbözőek, az egyes munkatársakat más-más tényezők motiválják, más-más elvárásaik vannak a munkahellyel, a munkával kapcsolatban. A munkahelyek, munkakörök kialakításakor azok tartalmát, változatosságát, felelősségszintjeit a munkaköröket betöltők, a jelenlegi vagy a potenciális munkatársak képességeivel és készségeivel, a munkához kapcsolható ellenszolgáltatásokkal (bér, juttatások, munka–magánélet összehangolásának lehetősége stb.) is érdemes összhangba hozni.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezen a linken részletesebben is olvashat a munkahelyi motivációról.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ergonómia a munkahely fizikai/épített környezetének – beleértve a gép–ember kapcsolat számos vonatkozását – munkavállalókhoz illesztésével foglalkozik, amely kiterjed a munkahelyi biztonság fenntartásának területére is. A munkakörök kialakításakor figyelembe kell venni a munkatársak és a munkavégzési hely közötti fizikai kapcsolatot, valamint azt a tágabban értelmezett környezetet, amelyben a szervezet és a munkahely létezik. Gondoljunk csak ergonómiai szempontból arra, ha egy gyártósort a munkatársak átlagos magasságához képest túl alacsonyra vagy éppen túl magasra terveznek, és valakinek emiatt a teljes műszakot alapvetően kényelmetlen helyzetben kell ledolgoznia. Az ergonómiai szempontok érvényesítése az irodai munkakörök kialakításakor is fontos szerepet játszik. A home office hirtelen bevezetésekor sokan megtapasztalták, hogy folyamatos otthoni munka mellett a munkaasztal magassága, megvilágítása, a munkaszék jellemzői mennyire kritikus tényezők. (Ezt a szempontot résztelesebben tárgyalja a 11. fejezet.)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munkakörök kialakításának elfogadását társadalmi elvárások és az értékrendi változások is befolyásolják. Példaként gondoljunk a munkaerőpiacon uralkodó generációs sokszínűségre és arra, hogy mit olvashatunk például arról, e tekintetben mennyire eltérőek a régebbi korosztályok (a baby-boom generáció), illetve az újonnan munkaerőpiacra lépők (az Y vagy Z generáció) tagjainak preferenciái, melyikük milyen típusú munkát, munkakört, munkahelyet tekint vonzónak és motiválónak. Az európai értékek felmérése (European Values Survey) – a konkrét elvárások különbözőségével szemben – arra mutat rá, hogy maga a munka minden második európai ember számára nagyon fontos. Ha ezeket a véleményeket a fejlettebb országok lakóinak körére szűkítjük, azt láthatjuk, hogy ez a vélekedés ott a kétharmadot is meghaladja (Tchernia, 2017). Az emberek valójában nem csupán szakmai tevékenységet keresnek a munkában, hanem egy olyan keretet is, amelyben megvalósíthatják vágyaikat.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A generációk értékrendjét ez a videó-előadás foglalja össze.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy az a fentiekből látható, a négy szempontrendszerből valójában két lényegesen eltérő, egymással mégis összekapcsolódó megfontolás azonosítható: a szervezeté vagy a munkáltatóé, illetve a munkatársaké vagy a munkavállalóké. A következő két szempont „csupán” az előzőeket árnyalja. Mindezek ismeretében arra a kérdésre, hogy „kinek és miért, mi minden miatt fontos a munkakörök helyes kialakítása”, olyan összegző válasz adható, hogy a munkakörök helyes kialakítása

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • a szervezetek számára azért fontos, mert ettől függ, hogy
    • az elvégzett munka a szervezeti célok teljesülését eredményezi-e,
    • olyan munkát vár-e el, amelyet a munkatársak szívesen végeznek,
    • a munkakörökké szervezett feladat- és hatásköröket fair módon elismerő bérstruktúra alakítható-e ki;
  • a munkatársak számára pedig azért fontos, mert ettől függ, hogy
    • olyan feladatokat végezhetnek-e, amelyeket maguk is élveznek,
    • mennyire világosak a munkaelvárások,
    • érezhetik-e, hogy amit tesznek, az fontos, elismert dolog, valamint
    • munkájukat méltányosan honorálják-e.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave