a) A politikai felelősség két, a miniszteri felelősség körébe tartozó irányának közös jellemzője, hogy maga a felelősség és a felelősségre vonási eljárás többnyire a legfelsőbb szintű jogforráson alapul. Az államfő és a kormányfő irányában fennálló felelősség tekintetében egyértelmű kiindulópontot szolgáltatnak az országok alkotmányainak a miniszteri megbízatás keletkezésére, megszűnésére vonatkozó szakaszai. Más a helyzet viszont a parlamenti felelősség esetében, mivel számos ország gyakorlatában a parlament irányában fennálló politikai felelősséget sokáig, mint a törvényhozó testület súlyának természetes következményeként ismerték el. Abban az esetben ugyanis – és ez különösen a 19. században volt jellemző Európa több kontinentális országában197 –, ha a parlament előtti politikai felelősség jogi kötelezettségként nem volt megállapítva, akármilyen jelentős szerepet játszott is a jogelmélet szempontjából, az minden esetben – mint ahogy arra korábban utaltunk – a közvélemény irányában fennálló erkölcsi felelősséggel esett egyenlő elbírálás alá, ennélfogva a miniszterek politikai felelősségének nem volt tekinthető. A törvényi szabályozások ez idő tájt többnyire kizárólagosan a miniszterek alkotmányos jogi felelősségének intézményét rögzítették, a politikai felelősséget, mintegy a „jogi szabályozás szelleméből folyó” erkölcsi kötelezettségként ismerve el. Ennek folytán a parlamenti többség által megszavazott bizalmatlansági indítványok ellenére a kormányok és minisztereik – jogszabályban előírt lemondási kötelezettségük hiányában – sokszor hivatalukban maradtak.