Anglia köztudottan nem rendelkezik írott alkotmánnyal. Nem létezik olyan alkotmánytörvénye, amely például Kovács István írott alkotmányokra vonatkozó definíciójának megfelelne – nincs olyan kódexe, mely Anglia államjogának legfontosabb szabályait rendszerezett formában összefoglalná, s ezzel e jogszabály az ország közönséges törvényei fölé emelkedne. Ennek ellenére nem lepődik meg senki azon, hogy a szakirodalom Anglia alkotmányáról teljes természetességgel beszél, és hogy kódex jellegű könyvekben vannak összefoglalva azok a jogszabályok, melyek szerkesztőik szerint az angol alkotmány részét képezik. E „kódexek” azonban nem a törvényhozás termékei, hanem egyes alkotmányjogászoké, akik a kiválasztott szabályokat alaptörvény erejűnek tekintik. Van tehát némi önkényesség abban, hogy milyen jogforrásokat választunk ki Anglia alkotmányának bemutatásához. Az ún. történeti (vagy íratlan) alkotmányként kezelt angol alkotmány olyan unikum Európában, mely fejtörést okozhatna jelen kötet szerkesztőinek is. Munkánkat leegyszerűsíti azonban az, hogy a Kovács István által szerkesztett kötetben [Kovács István (szerk.): Nyugat-Európa Alkotmányai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988] a válogatás egy lehetséges módját már felvállalták. Miután a jelzett kötet nem csupán a tisztelet, hanem a minőség okán is forrása jelen munkának, ezért nem csupán a szövegek fordítása, hanem a válogatás szempontrendszere is átvételre került. Ennek megfelelően kerül ismét a kötetbe az egyik legismertebb első alkotmányos dokumentum, az 1215-ben megalkotott Magna Charta Libertatum. E dokumentum magyarországi ismertségét kétségtelenül az Aranybulla léte okozza, melynek ismertetésénél elkerülhetetlen a Nagy Szabadságlevél, vagyis a Magna Charta bemutatása, vagy legalább említése. A Földnélküli János nevéhez kötődő charta az arisztokrácia és a király közötti megállapodás, melyben a király bizonyos engedményeket tesz, kiváltságokat biztosít a közte és alattvalói között keletkezett konfliktus elsimítása érdekében. E jogok jelentik azt az alapot, melyből a Parlament későbbi kompetencianövekedése levezethető.