Farkas Ákos, Róth Erika

A büntetőeljárás

4., átdolgozott kiadás


A vádemelés jelentősége

A vádemelés határkő a büntetőeljárásban: lezárja a nyomozási szakaszt és megindítja a bírósági eljárást. A vádemelés a nyomozás értékelése is egyben, hiszen csak megfelelő és eredményes nyomozás alapozhatja meg az ügyészség azon döntését, hogy bíróság elé viszik a terheltet és cselekményét. Ha a nyomozó hatóság tényfeltáró tevékenysége eredményes volt, sikerült a bizonyítékokat összegyűjteni, akkor állnak az ügyész rendelkezésére a vádemelést megalapozó adatok. A korábbi kodifikációs folyamatokban sokszor merült fel kérdésként, hogy miként határozza meg a készülő törvény a nyomozó hatóság feladatát. Az 1998-as Be. tervezete eredetileg az angolszász jogrendszerben folytatott gyakorlatnak megfelelően a nyomozás feladatát a vádat megalapozó bizonyítékok összegyűjtésében határozta meg. A hatályba lépett változat és az annak nyomán kialakított gyakorlat azonban keveset változtatott az 1973-as Be.-hez képest. A hatályos Be. 348. § (3) bekezdésében rendelkezik a felderítés, (4) bekezdésében a vizsgálat feladatáról, erről bővebben a nyomozásról szóló fejezetben volt szó.

A büntetőeljárás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 905 4

A büntetőeljárás című tankönyv új, negyedik kiadásának az elkészítését a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 2018. július 1-jén történt hatálybalépése tette szükségessé. A Be. új szerkezete, új jogintézményei, a meglévő jogintézmények eltérő értékelése, az eddig megszokottól eltérő elnevezése, a korábbról megőrzött rendelkezések eltérő tartalmú szabályozása, nem utolsósorban a törvény terjedelmének a korábbi, 1998. évi XIX. törvényhez képest jelentős megnövekedése a korábbi, összesen 608 §-ról 879 §-ra indokolttá tették a tankönyv újraírását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-roth-a-buntetoeljaras-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave