Farkas Ákos, Róth Erika

A büntetőeljárás

4., átdolgozott kiadás


Egyéb bizonyítási cselekmények elvégzése a bírósági tárgyaláson (Be. 532–533. §)

Mivel az eljárási cselekményekről kép- vagy hangfelvétel, illetve kép- és hangfelvétel is készíthető (egyes esetekben ezek készítése kötelező), ennek bemutatására is sor kerülhet a tárgyaláson akár hivatalból, akár az ügyész, a vádlott vagy a védő indítványára. Különösen indokolt lehet a felvétel bemutatása, ha olyan eljárási cselekményről készült egyidejűleg képet és hangot rögzítő (video)felvétel, amely a bíróság előtt már nem ismételhető meg. Amennyiben az adott felvétel a terhelt vagy a tanú kihallgatásáról készült, úgy bemutatására ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a korábbi vallomás felolvasására, illetve ismertetésére. Ez abból a szempontból (is) lényeges, mert ha a vádlott vagy a tanú korábbi vallomása nem ismertethető vagy olvasható fel a tárgyaláson folyó bizonyítás keretében, úgy az ezekről készült felvételt sem lehet bemutatni.

A büntetőeljárás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 905 4

A büntetőeljárás című tankönyv új, negyedik kiadásának az elkészítését a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 2018. július 1-jén történt hatálybalépése tette szükségessé. A Be. új szerkezete, új jogintézményei, a meglévő jogintézmények eltérő értékelése, az eddig megszokottól eltérő elnevezése, a korábbról megőrzött rendelkezések eltérő tartalmú szabályozása, nem utolsósorban a törvény terjedelmének a korábbi, 1998. évi XIX. törvényhez képest jelentős megnövekedése a korábbi, összesen 608 §-ról 879 §-ra indokolttá tették a tankönyv újraírását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-roth-a-buntetoeljaras-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave