A különböző iskolák között külön kell foglalkoznunk a tranzakcionalista elméletekkel, egyebek mellett azért is, mert felfogásaik és megközelítéseik számos vonatkozásban hasonlítanak a munkamegosztási elméletekhez. A tranzakcionalisták az integráció alapvető céljának a feszültségek és konfliktusok kezelését tekintik, s az integrációt széles értelemben mint a „biztonsági közösség” kialakulását fogják fel. A tranzakcionalista vagy kommunikációs elméletek egyik fő képviselőjének Karl Deutschot tartják: „Következésképpen a nemzetközi integrációt mint egy régióban vagy államok csoportján belül elért biztonságot definiálhatjuk. A sikeres integráció annak a valószínűségnek a radikális csökkentését jelenti, hogy az államok vitáikat erőszakos eszközök bevetésével oldják meg. A »biztonsági közösség« meghatározása összekapcsolódik az integráció felfogásával. »Biztonsági közösségeknek« nevezzük az emberek olyan csoportjait, amelyek »integrálttá« váltak. Továbbá az integráció felfogható egy bizonyos területen belül a »biztonsági közösség« érzésének, intézményeinek és gyakorlatának megvalósulásaként, amelyek elég erősek és széles körűek ahhoz, hogy hosszú időre a lakosság körében megerősítsék a »békés változások« várakozását” (Deutsch et al., 1957: 5). Az integráció tehát feltételezi a közösségi érzést, a szolidaritást, a politikai és a szociális kohéziót, s ami legalább ennyire fontos, a megfelelő intézményi rendszert, legyen az világméretű (pl. ENSZ) vagy regionális (pl. EK/EU).