Andor György

Üzleti gazdaságtan


Szegénység

Mi a szegénység és hogyan határozható meg? A szociológusok két különböző szegénységfelfogást különböztetnek meg: az abszolút szegénység és a relatív szegénység fogalmát. Az abszolút szegénység meghatározásának alapja az életben maradáshoz szükséges dolgok köre – azok az alapvető körülmények, amelyekre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy az ember fizikailag egészségesen életben maradhasson. Akiknek az emberi létezéshez szükséges ezen alapvető igényeket – például az elegendő élelem, hajlék és ruházat – nem sikerül kielégíteniük, azokról mondjuk, hogy abszolút szegénységben élnek. Az abszolút szegénység fogalmát egyetemesen alkalmazhatónak tekintjük, tudniillik az ember életben maradásához elengedhetetlen, kívánatos szükségleti szint többé-kevésbé minden hasonló korú, fizikai adottságú ember számára azonos, függetlenül attól, hogy hol él. A világ bármely táján élő bármely személyről akkor mondjuk, hogy szegénységben él, ha az illető ezen egyetemes standard alatt létezik. (Giddens, 2008)

Üzleti gazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 023 6

Az üzleti gazdaságtan, így e könyv is, a közgazdaságtan, a pénzügyek és a befektetéselmélet egyes fejezeteinek összefűzése. Ezeknek az egyenként is hatalmas területeknek a válogatott témaköreiről van szó, a lényeg éppen ezek összekötése, egyetlen olvasmányos, tanulható logikai sorrendbe szedése.

Húsz éve tanítom e könyv fő mondanivalóját. Időközben vagy tízezer hallgatóm lehetett, legtöbbjük mesterszakos. Az érdeklődési mélységtől függően különböző mennyiségekben tanultak üzleti gazdaságtant, sokan több tantárgyra szétválasztva. Azonban mindig a legnépszerűbb tantárgyak között volt, annak ellenére, hogy nehéz tantárgynak számított, és számos részlete sokaknak már ismerős volt korábbi tanulmányaiból. Hallgatóim visszajelzései szerint az új megvilágítások, a más területekkel való átkötések, a „végre megértettem" érzések tették érdekfeszítővé. E könyvben megújítottam, átdolgoztam és összefésültem az elmúlt évtizedek során már ilyen-olyan publikációimban és kézirataimban elkészített részeket. Miközben szakmailag mélyebb részekkel „nehezítettem", sokat tettem a könnyebb érthetőségért, tanulhatóságért, de azért is, hogy egyfajta kézikönyvként használható művet is adjak az Olvasók kezébe.

Fejezetek

• Gazdaságpszichológiai és közgazdasági alapok

• Tőkepiaci árazódás

• Pénzáramlások és tőkeköltségek

• Gazdasági elemzések

• Befektetéselmélet

• Közösségi gazdaságtani aspektusok

Mellékletek

• Mikroökonómiai alapok

• Mikroökonómiai elemzések

• Pénzügyi opciók

• Befektetés-matematikai alapok

Hasznos kiegészítők

50 oldal összefoglaló • 450 szavas tárgymutató

300 definíció • 350 lábjegyzet • 230 ábra

30 táblázat • 260 képlet • 80 szakirodalmi utalás

Hivatkozás: https://mersz.hu/andor-uzleti-gazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave