Gombos Katalin

A jog érvényesülésének térsége az Európai Unióban


A Stockholmi Program

Az Európai Tanács 2009 decemberében fogadta el a Stockholmi Programot, amely 2010 és 2014 közötti időre szólóan fogalmazza meg az EU-nak a jogérvényesülésre és biztonsági szakpolitikáira vonatkozó átfogó tervét. Ez a program összesen 170 kezdeményezést tartalmazott. Annak érdekében, hogy a politikai célkitűzésekből konkrét javaslatok születhessenek, a Bizottság több olyan kulcsfontosságú intézkedést választott ki, melyek elfogadását ebben az időszakban tervezte. A négy nagy prioritás köré csoportosuló program konkrét javaslatokat tartalmazott arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne hatékonyabbá és a polgárok számára kézzelfoghatóbbá tenni a bel- és igazságügyi együttműködés pozitív hozadékait. Így prioritás volt a fokozott jogi védelem az uniós polgárok számára, a polgárok életének megkönnyítése, a polgárok védelme és a befogadó társadalom ösztönzése. Fokozott védelem alatt azt értjük, hogy célként az Európai Uniónak az alapvető jogok védelmének egységes térségévé kell válnia, többek között az egyén és az emberi méltóság, valamint az Alapjogi Chartában lefektetett többi jog tiszteletben tartása, a magánélet védelme (különös tekintettel a személyes adatokra) által. A polgárok életének megkönnyítése alatt így elsősorban az olyan mechanizmusok beindítását kell érteni, amelyek könnyebbé teszik a személyek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférését, azt, hogy az unión belül bárhol érvényesíthessék jogaikat, valamint javítani kell az igazságszolgáltatás területén dolgozó szakemberek közti együttműködést is. A belső piac előnyeinek jobb kiaknázása érdekében a kereskedelem területén is biztosítani kell a megfelelő jogi eszközöket. A polgárok védelme érdekében az Európai Unión belüli biztonság további javítása céljából belbiztonsági stratégia kidolgozásáról is döntöttek. Ez a cselekvési stratégia feltételezi a rendőrségi és büntetőügyekben folytatott együttműködés erősítését, valamint az Európa területére való belépések még biztonságosabbá tételét. A szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben még konkrétabb és még jobban összehangolt fellépés szükséges. Fontos prioritás egy olyan bevándorlási és menekültügyi politika megszilárdítása és tényleges végrehajtása, amely biztosítja a tagállamok közti szolidaritást, és partnerséget teremt a harmadik országokkal. Világos és közös státuszt biztosít a legális bevándorlók számára. Erősebb kapcsolatokat kell kialakítani a bevándorlás és az európai munkaerőpiac szükségletei között, valamint célzott integrációs és oktatási politikára van szükség. Javítani kell az illegális bevándorlás elleni küzdelemhez rendelkezésre álló eszközöket. Az Európai Uniónak a közös menekültügyi rendszer felé vezető úton is előre kell haladnia, és biztosítania kell a tagállamok közötti felelősség-megosztást és szolidaritást ezen a területen.

A jog érvényesülésének térsége az Európai Unióban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 609 1

Európa kinyitotta kapuit. Az Európai Unióban szabadon mozoghatunk, tanulhatunk, vállalhatunk munkát, de óhatatlanul határon átnyúló jogvitákba is keveredhetünk. A jog érvényesülésén alapuló európai térség azt jelenti, hogy az Európai Unióban az igazságszolgáltatáshoz való megfelelő hozzáférést, az igazságügyi hatóságok közötti hatékonyabb együttműködést és a bírósági határozatok EU-n belüli szabad mozgását kell megvalósítani. A térség célkitűzései között szerepel az egységes igazságügyi térség létrehozása, ami a joghoz és igazságszolgáltatáshoz való megfelelő hozzáférést jelenti. Az eltérő tagállami jogrendszerek közelítése mellett a különbözőségekből adódó igényérvényesítési akadályok fokozatos lebontásával, a kölcsönös bizalom elvének kiteljesedésével célkitűzés az is, hogy az igényérvényesítés vagy éppen végrehajtás sikere ne függjön attól, hogy a határon átnyúló elemet tartalmazó jogvitában az eljárás mely tagállamban zajlik.

A könyv a jog érvényesülése térségének különböző szeleteit bemutatva hasznos segítséget ad mind a jogalkalmazók, mind az uniós jogot tanulók, mind pedig az egyszerű jogkereső polgárok számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gombos-a-jog-ervenyesulesenek-tersege-az-europai-unioban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave