Gyuris Petra, Meskó Norbert, Tisljár Roland (szerk.)

Az evolúció árnyoldala


7.3. A Sötét Hármas kialakulására és fennmaradására vonatkozó evolúciós magyarázatok

Mint azt már említettük, a Sötét Hármas kérdésköre igen nehezen kategorizálható abból a szempontból, hogy pszichopatológiaként vagy inkább alternatív stratégiaként tekintünk-e akár a teljes konstruktumra, akár egyes összetevőire. Nyilvánvaló, hogy mind a narcizmus, mind a pszichopátia bír olyan megjelenési formákkal, illetve súlyossági fokozattal, amelyek egyértelműen a pszichopatológiák körébe sorolhatók: gondolhatunk itt akár a narcisztikus, akár az antiszociális személyiségzavarra, akár pedig a pszichopátia kriminalizált, sorozatos és súlyos bűnelkövetéssel társuló formájára. Ám ha szigorúan véve magát a Sötét Hármast vesszük alapul, a vonatkozó irodalomból az az általános meggyőződés rajzolódik ki, hogy sokkal inkább egyfajta alternatív stratégiáról vagy stratégiák szorosan összekapcsolódó rendszeréről beszélhetünk, melyek bizonyos körülmények között adaptívnak bizonyultak és bizonyulnak ma is, így fennmaradásukra szelekciós nyomás irányul: ennek köszönhető, hogy ma is nagy arányban vannak jelen a populációkban (Buss, 2009; Glenn, Kurzban és Raine, 2011; Jonason és mtsai, 2010a; Jonason és mtsai, 2011; McDonald, Donellan és Navarrete, 2012; Troisi, 2008).

Az evolúció árnyoldala

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 701 2

„Az evolúció árnyoldala a különböző nem tipikus (alternatív) emberi viselkedésformákat, devianciákat, illetve egyes patológiainak tekintett állapotokat mutatja be az evolúciós pszichológia nézőpontjából. A könyv jól illeszkedik a Pécsi Evolúciós Pszichológia Kutatócsoport korábbi köteteinek sorába: egyszerre betölti a magas szintű ismeretterjesztő mű, az informatív tankönyv és a tudományos szakkönyv funkcióját. A téma igen aktuális, hiszen olyan pszichológiai szempontból is érdekes kérdéseket érint (pl. depresszió, szenvedélybetegség, étkezési zavar, homoszexualitás, prostitúció), amelyek közel állnak a hétköznapi emberhez. Ezekről a jelenségekről a médiában számos botcsinálta »szakember« is terjeszt különböző nézeteket. Ezért a tudományos álláspont megismerése fontos tájékozódási pontot jelenthet."

Prof. Miklósi Ádám

az MTA doktora

•••

A kötet szerzői: Bereczkei Tamás, Birkás Béla, Gyuris Petra, Jánosi Anna, Kelemen Oguz, Kéri Szabolcs, Láng András, Meskó Norbert, Paál Tünde, Pléh Csaba, Tisljár Roland, Túry Ferenc

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyuris-mesko-tisljar-az-evolucio-arnyoldala//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave