Az evolúciós alapú prevenció ugyanakkor nem csupán felnőttkori mentális betegségek megelőzésében képes segítséget nyújtani. Többek között számos, a hagyományos pszichopatológia által maladaptívként kezelt fejlődési jellegzetesség kapcsán is érdekes adalékokkal szolgálhat a gyakorlati prevenciós és intervenciós munkához. A neves Developmental Psychology című szakfolyóirat 2012-ben egy egész lapszámot szentelt az emberi fejlődés meghatározó evolúciós kutatási irányvonalai, eredményei és ezek gyakorlati alkalmazhatósága bemutatásának. A lapszám egyik áttekintő cikke a serdülőkori kockázatvállaló viselkedés evolúciós alapjait járja körül, majd ezek tükrében tesz javaslatokat a prevenciós és intervenciós munka hatékonyságának növelését elősegítendő (Ellis és mtsai, 2012). A cikk szerzői szerint a serdülőkori kockázatvállaló viselkedés megértéséhez kulcsfontosságú a fejlődési adaptációk megértése. Gondolatmenetük kiindulópontja annak feltételezése, hogy a jelenség hagyományos fejlődési pszichopatológiai modellje hiányos, mivel többek között a kockázat fogalmának meghatározásánál azt nem veszi figyelembe, hogy emberek milyen helyzetekben és milyen okokból hajlamosak a kockázatvállalásra. A szerzők által javasolt, az életmenet-elméleten (Belsky, Steiberg és Draper, 1991) alapuló evolúciós fejlődési modell szerint a kockázatos serdülőkori viselkedés a gyermekkori durva és bejósolhatatlan környezeti feltételekhez történő kondicionális adaptáció eredménye (Ellis és mtsai, 2009). Az evolúciós modell szerint minél kockázatosabb valami, annál nagyobb annak a jövőbeli lehetséges haszna, viszont ezzel együtt kevésbé valószínű, hogy ez meg is valósul. Bizonyos helyzetekben viszont a kockázatvállalás lehet a legjobb választás, még akkor is, ha ez mások számára a viselkedés alapján diszfunkcionálisnak tűnhet.