Bereczkei Tamás, Hoffmann Gyula (szerk.)

Gének, gondolkodás, személyiség


A fogalom eredete

Az epigenezis fogalma Arisztotelésztől származik, nála azt jelentette, hogy nincsen „kész” kiscsirke a tojásban, van fejlődés a nemzés („genezis”) után is (epi = rajta, felette). A gondolat a XVI–XVIII. században jelent meg újra, mégpedig a magzati fejlődés értelmezésére, a szerveket már az embrionális élet kezdetekor jelen lévőként elképzelő ún. preformáció alternatívájaként. A XX. században az ismeretek bővülésének következtében a fogalom átalakult, és fokozatosan közeledett mai értelmezéséhez. Az 1940-es években aztán megjelent modernebb, új névvel is jelölt változata, az epigenetika. Waddington olyan génkifejeződés-változásokat értett rajta, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban a génszerkezet (mai szóval a DNS) változásával, azaz új allél nem alakul ki az epigenetikus változások során. Később az epigenetika a fenotípust meghatározó gén-környezeti kölcsönhatások tanát jelentette, az 1970-es években a DNS-nek a CpG-szigetekre lokalizált modifikációját, majd az 1990-es években gének expressziójának változásait, olyan DNS-módosulásokat, amelyek nem változtatják meg a bázisszekvenciát. A mai értelmezés további sajátságok kiemelésével egészült ki, így lényeges vonásként említik a dinamikus környezet és a stabil genetikai meghatározottság interakcióját, a gének (in)(re)aktiválódásának mechanizmusát, az epigenetikai módosulások reverzíbilitását, osztódások során történő stabil továbbadódását az utódsejteknek (így beszélhetünk az egyes sejtek, sejttípusok „epigenotípusáról”, aminek stabilitásából ered a sejtmemória) és a környezetérzékenységet.

Gének, gondolkodás, személyiség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 706 7

Magas szülőknek csak magas gyermekei lehetnek? Lehet az, hogy alapvető biokémiai folyamatainkat tekintve kevéssé különbözünk a baktériumoktól, alig a muslincáktól és szinte egyáltalában nem a csimpánzoktól? Valóban a nevelésen múlik, hogy ki lesz társaságkedvelő, ki szorongó, ki félénk és ki agresszív - vagy ebben a gének is fontos szerepet játszanak?

Vajon tényleg csak legfeljebb néhány molekulánk eltérésein múlik, hogy némelyikünk hajhássza az újdonságokat, mások legszívesebben csak elüldögélnének a szobában?

Lehetséges, hogy a szomszédunk, akinek már a nagyapja is a mi nagyapánkkal gyerekeskedett, genetikailag jobban eltér tőlünk, mint egy zulu törzsfőnök?

Öröklődhet-e a mélabú, a kíváncsiság vagy a kreativitás? A szülői nevelés hiányosságai vagy bizonyos gének tekinthetők felelősnek azért, ha valaki depresszióban, skizofréniában vagy autizmusban szenved? Mennyire vagyunk képesek arra, hogy öröklött adottságaink ellenében karcsúak legyünk, uralkodjunk indulatainkon és fejlesszük gondolkodásunk rugalmasságát?

Ilyen és hasonló kérdésekre keresünk választ a könyv lapjain. A konkrét válaszokon túlmenően megismertetjük az olvasókat azokkal a genetikai elvekkel, szabályszerűségekkel, amelyek közel visznek egy-egy probléma megoldásához. A hazánkban hiánypótlónak szánt könyv számos kutató műhely együttműködésével született meg. Megírásával igyekszünk képet adni az érdeklődőknek azokról a forradalmi változásokról, amelyek az emberi elme és viselkedés területén mentek végbe a humángenetika elmúlt két évtizedes fejlődése során. Az emberi természet működése iránt érdeklődő olvasók tájékoztatása mellett szeretnénk hozzájárulni a pszichológusok, pszichológushallgatók képzéséhez és általában a humán tudományok bármilyen területén dolgozó szakemberek szemléletformálásához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bereczkei-hoffmann-genek-gondolkodas-szemelyiseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave