A nyelvet illetően a modern pszichológia egyik legfontosabb felismerése – és ez szóhasználatát is alapvetően befolyásolja –, hogy a nyelvi rendszerre vonatkozó fogalmakat befelé vetíti, a fejünkben is elhelyezi. Feltételezi, legalábbis az 1950-es évek második felétől, Chomsky fellépése óta, hogy mondatalkotó nyelvtani készségünk alapja az, hogy a nyelvtan mindannyiunk fejében ott van, a grammatikát mindannyian felépítjük, s azután beszédünket ez irányítja. Ugyanígy feltételezi a pszichológia, hogy a szótár is a fejünkben van. Erre a gondolatmenetre alapozva használja a mentális szótár fogalmát. Hétköznapi szóhasználatunkban úgy gondoljuk – és a pszichológus felfogása ettől némileg eltér –, hogy a szótár az a könyv, amelyben elhelyezkedik a nyelv szókincse egyfajta elrendezésben, többnyire formai alapon, ábécérendben, de lehet fogalmi körök szerint is, mint a tematikus segédletek esetében. Legtöbbünk számára azonban a szótár a kétnyelvű szótárt jelenti, ahol az adott két nyelven megfeleltetik egymásnak a szavakat. Ehhez képest a pszichológus azt mondja, hogy a szavak eredetileg a fejünkben vannak, és onnan kerülnek a szótárba. A nyelvfilozófus szerint pedig a szavak eredetileg a nyelvi gyakorlatban léteznek, és onnan kerülnek a fejünkbe. A kiindulópont mindenesetre az, hogy a fejünkben lévő szórendszer a nyelvhasználat alapja. A szavak építőkövekként sorakoznak a fejünkben, és ezeket az építőköveket aktiváljuk a tényleges beszéd során.